Ősbemutatóra készül a Vörösmarty Színház: Perelj, Uram!

A helyszín a Fejér megyei kis falu, Csákberény, az 1848/49-es szabadságharc időszakában. Két papot hurcolnak el az éjszaka közepén a császáriak, akik a büntetés mellett a megfélemlítés szándékával egy napon belül ki is végzik Manszbarth Antalt és Szikszai Jánost. A drámai cselekményű történet valós alapokon nyugszik, színpadi megvalósítása pedig a helyi vonatkozások miatt is különösen nagy felelősség.

A 2010-ben elhunyt tanár, író, festő, Sobor Antal Perelj, Uram! című kisregényét a szerző jó barátja, kollégája, Román Károly irodalmár dramatizálta. Ő szintén nincs már az élők sorában, 2017 tavaszán hunyt el. Özvegye azonban nem sokkal ezután küldeményt juttatott el a Vörösmarty Színházhoz, Szikora János igazgató számára. A dosszié a dramatizált változatot tartalmazta, mert azt Román Károly a fehérvári színháznak szánta.

– Olvasás közben olyannyira megragadott a szöveg, hogy amikor befejeztem, tudtam: hamarosan be fogjuk mutatni. Akkor még azonban fogalmam sem volt az idei Sobor-évfordulóról, a 85. születésnapról. Amikor kiderült, arra gondoltam: a véletlenek szerencsés összjátéka helyett talán valami sorsszerűség is van a dologban – mondta a direktor, aki ezután az eredeti művet is elolvasta.

– Érzékeltem, hogy Román Károly kiváló munkát végzett, mert nagyon pontosan adja vissza a kisregény lényegét. Ez adja is magát, hiszen Sobor stílusa magával ragadóan láttató, szinte színpadszerű. Dramatikusan ír, párbeszédekkel, és helyzeteket vázol föl. A két mű kevéssé tér el egymástól, Román Károly értő kézzel nyúlt hozzá az alapanyaghoz. Akik megnézik az előadást, kíváncsiak lehetnek majd arra, mi van a regényben. A választ nagyon hamar meg is kaphatják, mert a bemutató után nem sokkal, az Alba Civitas Történeti Alapítvány jóvoltából sor kerül a Perelj, Uram! című kisregény újrakiadására.

– Rendezőként milyen megvalósításra törekszik?

– Mivel ez egy történelmi, realista mű, én is innen közelítek. Az egyes színpadi helyzetek szikárságát, drámaiságát szeretném hangsúlyozni. Az alaphelyzet – valakiket elfognak és elhurcolnak éjjel, a kihallgatás során kiderül, hogy bűnük a függetlenségi nyilatkozat kihirdetése, majd fél nap múlva meg is születik a halálos ítéletet – szinte szürreális, az ember azt gondolja, ilyen nem is történhet meg. Mégis megtörtént, méghozzá azért, hogy megfélemlítsék a többieket. Mindezt tőlünk néhány kilométerre tette meg annak idején Haynau. Azt kell mondjam: a történet igazi drámai értékét az adja, hogy egy ős koncepciós eljárásról van szó úgy, ahogyan azt a valóságban az élet megírta, Haynau pedig eljátszotta.

– A bemutató időpontja október 6-a. Ez sem lehet véletlen.

– Van benne szándékosság. Október 6-án emlékezünk meg a vértanúkról, s ez a történet is megmutatja: sajnos nem tizenhárman voltak, hanem sokkal többen. S olyanok is vannak, akiknek a nevét nem őrizte meg a történelem, az emlékezet. A két pap nevére a két falu, Csákberény és Nagyigmánd lakói emlékeznek. Én mindkét helyszínre elmentem, és tapasztaltam, hogy ápolják az emléküket. Ám csak ott tudják, kik voltak ők, Fehérváron már jellemzően nem ismert a történetük. Ebből a szempontból is van jelentősége az előadásnak, ami a nemzeti gyásznapon nem tizenhárom emberért, hanem többért szól.

– Hogy állt össze a szereplőgárda?

– A történet és a dramatizáció erényei közé tartozik, hogy nagyon jók a karakterek. A feladat tehát hálás, viszont az évad elején egyszerűen nincs itt annyi színész, amennyit be akartam vonni. Kézenfekvőnek látszott a megoldás, hogy az életkorban és típusban sokféle emberrel dolgozó, tapasztalt Szabad Színházból szerepeljenek a produkcióban. Egy professzionális és egy független, amatőr színház ilyen fokú együttműködésére ritkán van példa – most ez is megtörténik.

A darab egyelőre a Vörösmarty Színházban lesz műsoron, és várhatóan tavasszal mutatják be Csákváron.