Hitel-estre is készülnek

2018.09.06. 17:46

Újabb tartalmas évad előtt áll a Vörösmarty Társaság

Már a szeptemberi program is igen sűrű, az egyik kiemelt rendezvény pedig a 30 éves „Hitel” folyóirat estje. 

FMH

A Kossuth utca 14. szám alatti székhelyén tartott tájékoztatót rendezvényeiről a Vörösmarty Társaság képviseletében Bobory Zoltán elnök, valamint az Áron Nagy Lajos Művészetbarát Kör elnöke, Lakner József.

Már a szeptemberi programkínálat is nagyon jelentős – mutatott rá Bobory Zoltán, majd kiemelte a szeptember 13-án, csütörtökön esedékes Bécsy Tamás-emlékülést, valamint az idén 30 éves Hitel című folyóirat 18-ára szervezett estjét a Városházán. Utóbbi vendégei a szerkesztők mellett Papp Endre főszerkesztő, Döbrentei Kornél költő, Vakler Lajos újságíró.

Szeptember 20-án, csütörtökön 18 órától a 80 éve született, Sárkeresztúrról elszármazott fehérvári tanárra és költőre, Bokros Jánosra emlékeznek zenés, beszélgetős irodalmi esten. Öreghegyen és a Királykúton is lesznek még programok, meghívott vendégekkel – hangzott el.

Bobory Zoltán már az október 5-7-e közötti Határon Túli Magyar Irodalmi Napokra is invitált. A téma idén: múltunk és jelenünk, helyünk Európában, önazonosságunk kérdései.

Vár című folyóiratuk kapcsán újítás lesz az „Élő Vár” rendezvény, amikor a szerzők az adott évben megjelent lapszámokból olvasnak föl.

Lakner József a képzőművészeti tárlatok kapcsán hozzátette: a fehérvári és a környékbeli képzőművészeti élet támogatóiként évente több kiállításuk van, ezekkel pedig sokszor csatlakoznak az irodalmi rendezvényekhez. A kör tagjai minden hónap utolsó szerdáján találkoznak.

Vezető képünk archív felvétel

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában