Nem a fellépések jelentik a fő célt az iszkai néptáncosoknak

Az idén most szombaton, azaz október 13-án rendezendő iszkaszentgyörgyi szüreti felvonulásnak állandó szereplői a helyi néptáncosok is. A népes hagyományőrző csapat irányítója, motorja Gula Miklós, az abai Sárvíz Művészeti Iskola tanára.

Nem a szüreti felvonulás az esztendőben az egyetlen alkalom, amikor közönség elé lépnek.

– Nem csak évente egyszer és nem csupán helyben vannak föllépéseink. Idén például Németországban, az erdélyi testvértelepülésen, Gyalun, illetve Ausztriában is felléptünk. A fő célt azonban a közösségépítés, az értékképzés jelenti, és nem feltétlenül a föllépések. Persze, törekszünk a repertoárunk bővítésére is: izzadságszagú a próbatermünk, ha fogalmazhatok így. Munkám során arra törekszem, hogy a néptáncosaimból olyan közösséget teremtsek, amely tiszteli és ápolja a hagyományt, és – a mindennapi életben is – képes legyen megkülönböztetni a valódi értéket a hamistól. Ehhez eszköz a művészeti nevelés.

Mit tart ön értéknek? A mai világban az érték fogalma relativizálódott…

– A legnagyobb értéket számomra az emberi közösségek jelentik. A legalapvetőbb közösség a családé, aztán következnek a barátoké, majd a településé, ahol élünk.

Az Iszkaszentgyörgy által a minap elnyert Európai Falumegújítási Díj is annak szól, ha nem tévedek, hogy tényleges közösség tudott maradni a falu!

– A zsűri nagyra értékelte, hogy az iszkai pályázatot nem a községben található Pappenheim-kastélyra hegyezték ki. Példaértékűnek nevezte az itteni civil szervezeteket, amelyek alulról épülnek fel. A németeknél és az osztrákoknál is sok egyesület van, de gyakran csak azért, hogy ezt is – úgymond – ki lehessen pipálni. Erről személyes tapasztalatom is van. Amikor egyszer kint voltunk Németországban, megkérdezte az egyik vendéglátónk, hogy hány településről verbuválódott a csoport. Mondtam, hogy két iskolai osztályból. A hölgy ezt nem hitte el, ezért személyesen látogatott el Iszkára, Abára. El akart csalni Németországba. De hiába a pénz, ha a fiatalokat nem lehet motiválni.

A kastélyban a nyáron egy bécsi balettiskola is tartott kurzus. A néptáncosok bemutatójának olyan sikere volt, hogy meghívták: tartson órát az osztrák fővárosban, az intézményükben is. Mit tud egy néptáncos mutatni a balerináknak?

– A táncművészeti főiskolán én is szigorlatoztam balettból. Mindegyik a mozgásművészet egy-egy ága, s jól kifejezi az érzelmeket. Egyébként a balettban is vannak néptáncból átvett elemek.

Milyen egyébként a magyar néptánc reputációja, megbecsülése a világban?

– A magyar néptáncot Münchentől Torontóig tanítják. Éppen úgy, mint a Kodály-módszert.

A magyar néptánc ezek szerint kiemelkedik a többi nép táncai közül?

– Az a nagy szerencse, hogy a mi táncainkat – például Kodály Zoltán, Vikár Béla vagy Marton György – még időben begyűjtötte. Vannak róluk írások, és – az 1940-es, 1950-es évekből – filmfelvételek is, így jól lehet azokat rekonstruálni. A németek, a franciák már korábban polgárosodtak, mint mi. Erdélyben – kis túlzással – huszonöt éve sok helyen még villany sem volt, s ez konzerválta a paraszti kultúrát.

A szocializmus évtizedei alatt sok mindent megsemmisítettek, betiltottak, ami a múltra emlékeztetett. A néptáncot nem üldözték?

– Nem mondhatom. Létrehozták az Állami Nép Együttest, ami – szovjet mintára – a Mojszejev nevéhez fűződő, „balettosabb” stílust képviselte. Timár Sándor volt az, aki aztán autentikusabb irányba terelte a dolgot. A népi kultúrának az egyházzal, a vallással összefüggő elemeit üldözték inkább.

Az iszkaszentgyörgyi néptáncosok több, rendhagyó táncszínházi darabot is bemutattak az elmúlt években. Ezek egyikében nejlon otthonkában ropták a lányok…

– A nagyszüleim kocsmárosok voltak, ismerős szituáció volt számomra az, amikor a férfit az asszony vitte haza, de előtte még ő is maradt egy kicsit. Ezt a darab sokaknak tetszik, de ez számomra csak „kirándulás” volt. Sokkal büszkébb vagyok a Vérző liliom vagy az Este a székelyeknél címűekre, amelyeket szintén én koreografáltam. Utóbbi a székelyek ünnepeit mutatja be, kórussal a színpadon.

Iszkaszentgyörgyön az óvodai és iskolai nevelésnek is része a néptánc.

– Iszkán az abai művészeti iskola kihelyezett tagozata működik. De úgy érzem, mintha magam is az itteni kastélyiskola tantestületének a tagja lennék. A népmese napján együtt öltöztünk be a tanítókkal, de arra is megkértek: segítsek a nyolcadikosoknak az október 23-ai műsor összeállításában, színrevitelében. A néptánc az óvodában és az iskolában is fakultatív, de nagyon sok gyerek vesz részt a foglalkozásokon. Egyik felnőtt táncosunk éppen három lánya példáján felbuzdulva kezdett el táncolni.

Mióta tanít?

– Tizenhat éves korom óta. Akkor még papír nélkül tanítottam, azóta persze egy sor iskolát, kurzust elvégeztem. Ahol tanulhatok, ott mindig megjelenek.