Helyben kerülte meg a földet: saját készítésű besnyői műalkotások

A 88. évében járó Gábor Ferenc azzal hívta föl szerkesztőségünket, hogy saját készítésű műalkotásokat szeretne felajánlani – méghozzá 6 őszi csendéletet, 6 kavicsfestményt és 21 tavaszi virágos festményt. Ám amikor megérkeztünk hozzá, takaros portájára, hozzátette: csupán megtekintésre, mert amúgy eladni szeretné őket.

Feri bácsi érkeztünkre gondosan elő is készítette alkotásait. Az asztalon festett kavicsok, a konyhapulton és a lócán pedig tavaszi virágkompozíciókból és őszi terményekből készült csendéletek fotói sorakoztak. Mindezek egy-egy nagyvárosi lakásban függve valóban fölidézhetnék a természet egyszerű közelségét, amely Feri bácsi számára annyira fontos. Időközben megtudtuk ugyanis, hogy 10 évesen már édesanyjával együtt járt cselédkukoricát kapálni, meg napszámba a Wimpffen gróf birtokaira.

Szívesen maradt is volna a földnél, de úgy alakult, hogy 28 évesen a vasútnál kötött ki, ahol évtizedekig dolgozott vonalgondozóként, naponta bejárva az Ercsi és Iváncsa térségében rá bízott pályaszakaszt. Ám otthon mindvégig művelte a kertet, baromfi t tartott – és újabban egy szép, lepketarka nyulat is.

– Tudja, vigyázni kell, mert a magány kikezdi az embert – jegyezte meg tárgyilagosan, miközben a belső szobában a pár éve elhunyt felesége fényképét vette kézbe, de aztán a gyerekeire, unokáira, rokonaira fordította a szót, akikkel szoros a kapcsolata, gondoskodnak róla – de az mégsem ugyanaz.

– Azért csak megérzik az a negyvenezer kilométer – csapott a térdére, miközben később a konyhában fölállt, és kabátjáért nyúlt, hogy találkozónk végeztével kikísérjen. Az ajtórésen befutó szél egy pillanatra megemelte a lócán hagyott kék mappa fedelét, amelyben Feri bácsi versei pihentek, közel 200 lapon.