Ne Petőfi, legyél magad!

2019.03.19. 07:15

Kisorsolták a Fehérvári Versünnep mentorait

Ha nem is közjegyző, de a szervezők és a döntős fiatalok részvételével hétfőn sorsoltak a színházban. Nem holmi nyerő­számokat vagy tombolát. Sokkal ­jobbat.

Majer Tamás

A mentorsorsolás után indulhat a felkészülés a döntőre

Fotó: ÖKK

Az önkormányzat, a Médiacentrum, az egyházmegye, illetve a Vörösmarty Színház ebben az esztendőben is megrendezi a Fehérvári Versünnepet, sorrendben a tizediket.

A tizenkét döntős versmondó felkészülését – mentorként – idén is a színház színművészei segítik. Őket sorsolták ­össze, rendezték párba egymással hétfőn.

A mentorsorsolás után indulhat a felkészülés a döntőre
Fotó: ÖKK

Varga Gabriella színésznőt Kneifel Nóra húzta. A művésznő másodjára vesz részt a programban mentorként. Mi a feladata? Lapunknak kifejtette, nagyon fontos, hogy személyes legyen a versmondás, de úgy, hogy a versmondó ne másítsa meg a költő szándékát, mondanivalóját. Ezzel együtt nem szabad eljátszani sem a költőt: nem kell belebújni Petőfi Sándor – se más – bőrébe. Vékony tehát a palló, amelyen át kell haladnia egy jó versmondónak!

A versmondás ritmusában, intenzitásában, a beszédérthetőség technikájában is képesek segíteni a mentorok.

A döntő április 6-án lesz.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában