immár másodszor

2019.07.02. 12:00

Könyvtárosok vándorgyűlése kezdődik Fehérváron

Kedden, a 0. nappal indul a Magyar Könyvtárosok Egyesületének Fehérvárra szervezett vándorgyűlése, amely péntekig tart.

Bokros Judit

Az esemény szervezője az egyesület Fejér megyei szervezete, illetve a Vörösmarty Mihály Könyvtár. Utóbbi igazgatója, Buriánné Tarró Edit lapunknak elmondta: a vándorgyűlést minden évben más-más helyszínen tartják, Fehérvárra másodszor került sor. A szakmai rendezvényre áprilistól lehetett jelentkezni, s a beadott igények alapján az látszik, hogy több mint hatszáz fő várható, akik közül néhányan csak egy-egy napra érkeznek.

A könyvtárosok szerdától előadásokon, szekcióüléseken vehetnek részt, különféle témákat meghallgatva, megvitatva. Szerdán lesz workshop és szakmai kiállítás nyílik, utóbbin a könyvtárosok által használt eszközöket mutatnak be. A Vörösmarty Színházban plenáris ülésre és kitüntetések átadására is sor kerül, ám ezen események kizárólag a vendégek számára nyitottak.

Az olvasó, könyvtárbarát közönség azért bekapcsolódhat egy-egy programba. Július 2-án, kedden 19 órától a Ciszterci templomban a Vox Mirabilis Kamarakórus koncertezik, erre bárki beléphet. A vándorgyűlés résztvevői szerdán és csütörtökön délben együtt énekelnek az Ország­almánál, július 4-én délután pedig érdekesség lesz a pláza előtt bemutatott két könyvtárbusz.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában