nagy elismerés

2019.12.07. 15:31

Tóth Ildikó, a Vörösmarty Színház tagja is Prima Primissima díjas!

Magyar színház- és filmművészet kategóriában a székesfehérvári teátrum színésze, Tóth Ildikó érdemelte ki a rangos elismerést.

Szanyi-Nagy Judit

Tóth Ildikó most a fehérvári színházban Brecht Jóembert keresünk című darabjának fehérvári bemutatójára készül Fotó: Nagy Norbert

Fotó: NAGY NORBERT

A művész 2015 óta tagja a Vörösmarty Színház társulatának, szerepelt többek között Francis Veber Balfácánt vacsorára (Christine szerepében), Anton Pavlovics Csehov Három nővér (Mása), Murakami Haruki Kafka a tengerparton (Szaeki), Tennessee Williams A Vágy nevű villamos (Ilona) és William Shakespeare Romeo és Júlia (Dajka) színpadra adaptált művében is.

Munkáját, színészi teljesítményét már több alkalommal is elismerték. 1994-ben Jászai Márai-díjjal tüntették ki, 2005-ben a Pécsi Országos Színházi Találkozón (POSZT) a Baranya megyei önkormányzat különdíját vehette át a legjobb alakításért, 2009-ben pedig Érdemes művész lett. E sort bővítette most, december elején a Prima Primissima díj, amely egyben 15 millió forintos díjazással is járt.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában