A Nagy-Kuthy házaspár díja a közösségé is

A fehérvári táncstúdió üres balett-termében fogad bennünket Kuthy Mercedes és Nagy-Kuthy Zoltán, akiket elkísért ötéves kislányuk, Emma is. Ő többnyire szintén jelen van az órákon, hiszen szülei délután fogadják a balettra járó gyerekeket. Így Emma is vagy bekapcsolódik a korosztálya szerinti órába, vagy félrevonul és elfoglalja magát. Most inkább ez utóbbit teszi, de csak miután megmutat egy-két látványos spárgát.

A Nagy-Kuthy stúdió tehát igazi családi vállalkozás, amely az alapítók táncos múltjának, a balett iránti elköteleződésnek és az önállóságra törekvésnek köszönheti létrejöttét. Igaz, hogy alapvetően Mercedes és Zoltán sem készült pedagógusnak, mégis az élet úgy hozta, hogy a szóló- és páros karrier után ebben teljesedhessenek ki szakmailag.

Mindketten vallják: mivel a táncosok pályafutása – hasonlóan az élsportolókéhoz – a fizikai korlátok miatt nem nyúlhat túl hosszúra, ezért sosem árt készülni B tervvel. Ez utóbbi általában a koreografálás vagy az oktatás, a megszerzett tudás átadása akár azon a társulaton belül, amelynek tagja a táncos, vagy azon kívül, intézménynél, esetleg önállóan.

Mercedes annak idején tanult a Szolnoki Balett balettiskolájában, majd mestere volt Jeszenszky Endre, s elvégezte az akkori Magyar Táncművészeti Főiskola klasszikus balett pedagógus szakát is. Később tagja lett a Madách Színháznak, ahol számos produkcióban táncolt. Mindeközben azonban kipróbálta, milyen tanítani, mivel Martfűn felkérték, hogy oktasson heti 1-2 órában. Itt pillanatok alatt kiderült: szereti a gyerekeket, van is mit átadni nekik, össze tudnak rakni egy-egy koreográfiát, tehát működőképesnek bizonyult a vállalkozás. Nem volt könnyű időszak – emlékszik vissza Mercedes, hiszen egyszerre építette a szólókarrierjét, tanított és végezte a főiskolát. Azóta azonban tudja: van ennél még megterhelőbb helyzet, például akkor, amikor az ember a koronavírus-járvány közepette próbál túlélni egy balettiskolával. Na de erről majd később.

Zoltán – aki most fejezi be a Magyar Táncművészeti Egyetemen a kortárstánc-pedagógus szakot – jóval később fordult a pedagógia felé. Ő Pécsett szerzett balettművész végzettséget, majd a Pécsi Balettben fejlesztette tudását. Később ő is csatlakozott a fővárosi Madách Színházhoz, itt ismerkedtek meg Mercedesszel. Ezután következett a közös külföldi karrier, amelynek során a pár óceánjáró hajók színpadán lépett föl műsorával. Itt rengeteg tapasztalatot szereztek, hazatérve pedig, 2011-ben úgy döntöttek: megnyitják önálló iskolájukat, Dance Studio Nagy-Kuthy néven. Tordason kezdtek, pár gyerekkel, s kicsit később tudták folytatni a munkát Martonvásáron, ahol a mai napig is működik stúdió. Az első időszak nehéz volt, hiszen a balett kissé idegennek számított, ráadásul olyan műfaj, ami nem hoz azonnal eredményt. Mégis jártak hozzájuk néhányan, az érdeklődés azonban azután nőtt meg ugrásszerűen, miután részt vettek egy tévés tehetségkutató műsorban. Ekkor már Fehérvárról is jelentkeztek hozzájuk, s mivel a szülők felvetették, a pár úgy döntött: megpróbálkoznak az oktatással a megyeszékhelyen is. Az első hónapok után döbbenten tapasztalták: sokszoros a túljelentkezés. Így egy idő után el kellett jönniük a korábbi helyről, a Táncházból, és akkor alakították ki egy forgalmas városszéli bevásárlóközpontnál az iskolájukat.

Most tehát párhuzamosan folyik az oktatás Martonvásáron és Fehérváron. Előbbi helyszínen hat, utóbbin összesen tizenkét csoport működik, amelyben az óvodás korosztálytól a felnőttig járnak táncolni. A pár arra is büszke, hogy fiúk is vannak: jelenleg a két helyszínen összesen nyolcan. Korábban azonban volt arra példa, hogy Martonvásáron egy külön fiú csoport működött, hat fővel.

Mercedes és Zoltán pedagógiai elveikben arra helyezik a hangsúlyt, hogy a gyerekek élvezzék azt, amit csinálnak. Ne az eredményért, a karrier reményében táncoljanak, hanem azért, mert szeretik azt, amit csinálnak. Ezért is tartják a kicsiknek még szórakoztató módon az órákat, a nagyobbakat pedig mindig csak együtt viszik versenyre, fellépésre, külön nem emelnek ki senkit. Évente háromszor mutatnak be koreográfiákat olyan helyeken, amelyeknek a szakmai színvonalát megfelelőnek érzik.

Annak ellenére, hogy nem elvárás a díjak besöprése, van azért több nagyon szép helyezésük is. Mégis, számukra az az egyik legjobb visszajelzés, hogy a tanítványok, a családok értékelik a munkájukat.

Ezért is gondolják úgy: a Táncpedagógusok Országos Szövetsége által odaítélt díjat nemcsak ők kapták, hanem ez egyszerre szól a gyerekeknek és a szülőknek is, visszaigazolása annak, amit „Merci néni és Zoli bácsi” csinál. Hiszen az iskola egy közösség, s ez megmutatkozott az elmúlt két-három hónapban is, a vészhelyzet időszakában. Amelynek kezdetén Mercedes és Zoli még nem igazán tudta elképzelni, hogyan oktatnak majd online balettot, ám miután sokaktól azt a visszajelzést kapták, hogy támogatják őket a nehéz időszakban, ezért minél előbb bele akartak vágni. Kitalálták, hogyan tudják a saját otthonukból levezényelni az órákat, s folytatták a munkát. Ez így sokkal megterhelőbb volt fizikálisan, mint egyébként, hiszen most nekik is minden foglalkozást végig kellett táncolni, hogy a gyerekek lássák, mit kell csinálni. Ezen is túl vannak azonban, és ugyan a szokásos, vidám év végi gála elmaradt, azért sok szép élményük volt ebben az időszakban is.