Szerelmi rapszódia

2020.08.18. 07:20

Örömzene hárfára és vonósokra – Komolyzenei koncertet tartottak Lepsényben

Míg odakint tombolt a kánikula, addig a református templom hűvös padsoraiban helyet foglalók igazi zenei felfrissülésben részesülhettek a minap. Sütő Krisztina, a művelődési ház és könyvtár vezetője ugyanis egy komolyzenei koncertet szervezett a faluba.

Borsos György

Szabó Miklós zongoraművész tudja, mitől vigad a magyar

Fotó: Borsos György

Elsőként Szabó Lara A hárfa története című zenés előadását hallgathatták végig a megjelentek. Megismerhettük a mai modern hárfa kialakulásának történetét, majd a művésznő három dalt is eljátszott. Meghallgattuk a VIII. Henriknek tulajdonított Green Leaves című reneszánsz művet is, amelyet már csak egy modern jazz etűd tudott felülmúlni. E néhány percben a jelenlévők el is felejthették mindennapi gondjaikat, bajaikat, annyira magával ragadó volt a hárfa húrjainak zengése.

Szabó Miklós zongoraművész a Szerelmi rapszódia című zenei csemegét hozta magával. A nézők testközelből figyelhették a művészt, aki nagy átéléssel játszott. Persze a művész jól tudta, mitől vigad a magyar! Egy közismert csárdást is csempészett a művek sorába, s a hallgatóság alig várta már, hogy a csárdás ismert, közkedvelt részéhez érjen.

Szabó Miklós zongoraművész tudja, mitől vigad a magyar
Fotó: Borsos György

A minihangversenyt Guttman Ábel, Guttman Mátyás és Guttman Réka Népszerű vonós dallamok klasszikus trióra című csokra zárta. A felhangzó opuszok közismert dallamok voltak, a közönség ugyanúgy együtt élt a zenészekkel, mint ők a zeneszerszámaikkal. A búcsúdal volt a legnagyobb meglepetés, ami nem is lehetett más, mint a Monti-csárdás, azaz Vittorio Monti Csárdás című darabja. Vibrált a levegő ezekben a percekben, persze nem a hőségtől, hanem a vonós trió varázsától. Mire az utolsó húr is elcsendesedett, addigra a jelenlévők felállva tapsoltak a művészeknek.

A koncertet követő beszélgetés során egy érdekesség is kiderült. Guttman Ábel és Guttman Mátyás Guttman Mihály (1926–2013) erdélyi, kolozsvári zenetanár, karnagy, zenepedagógus, az erdélyi magyar kórusmozgalom kiemelkedő egyéniségének az unokája.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában