Szenteste már nem fogadtak vendégeket Felsővárosban

A 18. század elejétől német betelepítéseket rendeltek el a magyarság pótlására, így érkeztek Felsővárosba lakosok többek között Felső- és Alsó-Ausztriából, Stájer részről, Tirolból és a Szudéták vidékéről. A népszokásokat és a tradíciókat nagyban meghatározta a lakosság összetétele. A karácsony körül kialakult és fennmaradt hagyományokról Juhász Sándorné Vigh Julianna, a Felsővárosi Hagyományőrző Klub elnöke mesélt lapunknak.

– A felsővárosi családok az 1960-as évek előtt mindig megtartották az egyházi ünnepeket, részt vettek a szentmiséken, ünnepnapokon nem dolgoztak. Különösen nagy ünnep volt a karácsony és húsvét. A két nagy ünnep előtti időszakokban böjtöltek, nem tartottak vidám összejöveteleket, bálokat, lakodalmakat. Karácsony várásakor, adventben sokan elmentek a reggel 6 órakor kezdődő rorátékra – mesélt az akkori szokásokról a klub elnöke, akitől azt is megtudtuk, hogyan készülődtek az ünnepekre a városrész lakói.

A karácsonyi készülődés külsőségekben is megnyilvánult. Az egyházközség asszonyai kimosták, kivasalták a templom kézimunkázott terítőit és a ministráns ruhákat, feldíszítették a templomot, a férfiak pedig megépítették a templomi betlehemet. Emellett a családok természetesen otthonaikban is készültek a nagy ünnepre. Disznóvágásokat rendeztek, ezeken a közeli rokonok is segítettek, közös disznótoros vacsorákat tartottak. Az asszonyok takarítottak, szaloncukrot főztek és csomagoltak, diós és mákos kalácsot sütöttek, előkészítették a többfogásos ünnepi ebédet, a férfiak tüzelőfát vágtak, a karácsonyfát beékelték a tartó talpazatba, karácsonyfát díszítettek és ellátták a háznál lévő állatokat.

A felsővárosi házakban jellemzően több generáció élt együtt. A karácsonyfa díszítésekor a nagyszülők foglalkoztak az unokákkal, templomba vitték őket, meséltek nekik. Karácsony szentestéjén, az este 7 órai harangszót követően elcsendesedett minden. A családok a karácsonyfa köré gyűltek, meggyújtották a gyertyákat. Először együtt imádkoztak, majd elénekelték a karácsonyi énekeket. Az egyszerű ajándékozás után – játék és ruhanemű –, az éjféli szentmise előtt böjtöt tartottak, a Bibliát olvasták, kártyáztak, sakkoztak, vendéget nem fogadtak – nem is illett vendégségbe menni. Az éjféli szentmisére időjárástól függetlenül, sokszor nagy hóban, gyalogosan mentek a családok. A felsővárosi templom zsúfolásig megtelt a hívekkel, a szentmise előtt gyerekek adták elő a betlehemi történéseket, majd a szentmisén együtt imádkoztak, énekeltek.

– A városrészben a betlehemezés és a pásztorjátékok mellett a bölcsőcske volt még jellemző – erről már Botos József koreográfus, az Alba Regia Táncegyüttes alapítója mesélt, aki maga is felsővárosi gyökerekkel rendelkezik. – Ez tulajdonképpen a 15–16. században egész Nyugat-Európában ismert misztériumjáték sajátos változata. Különösen diákszínpadokon, a drámajátékok keretében tanították ezen keresztül a Bibliát. A háborús években nem lehetett játszani, inkább az 1970-es, 1980-as években kezdett visszajönni a köztudatba, az óvodákba, bölcsődékbe.

A játék szereplői Szűz Mária, Szent József és a négy angyal. A gyermekek az est sötétjében mentek házról házra és előadták az énekekkel átszőtt játékot. A bölcsőzés a karácsonyt megelőző héten kezdődött és szentestéig tartott.

Ami az új év kezdetét illeti, a II. világháború utáni években még szokás volt, hogy a fiú gyerekek újévi köszöntővel keresték fel a rokonokat, ismerősöket. A köszöntő mondásáért pár forint zsebpénzt kaptak a rokonsági foktól és a vers előadásmódjától függően.