2021.01.22. 07:00
A magyar kultúra tartást ad, beépül a hétköznapjainkba
Színházigazgatót, költőt és művészetpártolót kértünk föl arra, hogy fogalmazzák meg, mit jelent számukra a magyar kultúra, s mit gondolnak, hogyan élhet túl a rendkívüli helyzetben?
Iancu Laura a magyar kultúra folytonosságát hangsúlyozta
Fotó: FMH-archív (Pesti Tamás)
Szikora János színházigazgató:
– A magyar kultúra napján a Vörösmarty Színház épületében először Vörösmarty Mihály jut eszembe. S nem csupán azért, mert nemrég ünnepeltük születésének 220. évfordulóját, illetve mert a színház a nevét viseli, hanem azért is, mert ő az egyik legnagyobb költőnk, írónk és olyan szellemi örökséget hagyott maga után, amely szinte észrevétlenül épült be a hétköznapjainkba. A kultúra napja ezt a beépülést juttatja eszembe, hiszen a kultúra is olyan „anyag”, amely a napjaink szerves részévé válhat. Szellemi táplálékunk, még ha nem is tudatosan fogyasztjuk. S ugyan Vörösmarty halála előtt azt a kritikát kapta könyvkiadójától, hogy művei nem elég divatosak, ma már tudjuk: megkerülhetetlen és fontos szerző. Hiszen mindig jönnek divatos, trendi áramlatok a kultúrában is, ám ezek mögött ott vannak a mélyebb tartalmakat hordozó vonulatok. A kultúra igazi munkásai – és ezekben a nehéz időkben a művész helyett a munkás szót használnám – azok, akik komolyan veszik e mélyebb tartalmak közvetítését. Rájuk nagy felelősség hárul, főleg most, hogy mindenki tudja, mi a helyzet a világban. És amíg az egészségügyben a fizikai egészségünk fenntartásáért küzdenek, addig a kultúra munkásainak a lelki egészség megtartásáért kell tenni, mert a kettő összefügg. Óriási a felelősségük ezen a téren, s én is ezt élem meg ezekben a hónapokban.
![](https://cdn.feol.hu/2021/09/zeHAciuXnNS_DVSP5hwARWLZpc7xKuorAhkL6vonNcw/fill/2560/1707/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzIwNDAxNmI3MWYzZjQyYjZhOGFhY2UxODc4Y2YwYmZk.jpg)
Fotó: Nagy Norbert (FMH-archív)
Altorjay András orvos, művészetpártoló:
– Kallós Zoltán néprajzkutató gondolatai jutnak eszembe, s ezek kapcsán az, hogy az anyanyelvnek óriási jelentősége van a magyarság, a magyar kultúra megtartásában. Idézném Kányádi Sándor Játszva magyarul című versét, amely jól kifejezi ezt: „aki megért / s megértet / egy népet / megéltet”. A nyelv fontossága ebben áll: egyrészt megértem, amit a másik mond, másrészt meg tudom értetni magam. Ezt éltem meg például Erdélyben egy 1979-es kirándulás alkalmával is, ahol a nyelv összekötött, mégis másként tapasztalhattam meg a magyarságot, mint itthon. Láttam a kultúránk sokszínűségét, ahogy tapasztaltam azt más határon túli területen is, így számomra a magyar kultúra azt is jelenti, hogy ugyanazt többféleképpen meg lehet élni. A művészek, alkotók ma nehéz helyzetben vannak, hiszen nincsenek meg a hagyományos bemutatkozási lehetőségek, és a közönség sem kap közvetlen élményt. Most vissza kell vonulni a saját kis belső szigetünkre, felfedezve annak gazdagságát. Akiknek e tekintetben van miből meríteni, azoknak talán könnyebb átvészelni ezt az időszakot.
![](https://cdn.feol.hu/2021/09/zcqU61rjbb-p4FEMEEkQX1ea5KETs9slWOhet_aIll4/fill/1200/630/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzIwMDdhMGIyMDY0NDRmZjQ5NmVmMzJmN2M0NzNiMTBh.jpg)
Fotó: FMH-archív
Iancu Laura költő, író, néprajzos:
– Három fogalom, gondolat jutott eszembe. Egyrészt: hagyományőrzésről nem akarok beszélni, mert ezt a fogalmat, kifejezést és az ilyen hozzáállást helytelennek tartom. Sebő Ferenc mondta, hogy a kultúrát nem őrizni, ápolni kell, hanem megélni. Ezért úgy gondolkodom erről, hogy a kultúránk az, ami meghosszabbítja az életemet, mert visszamenőlegesen legalább 1000 évet ad, és jövője is van, így pedig tompítja a halálfélelmet. Én ebben az egész élő valamiben egy sejt vagyok, része az egésznek.
A kultúránk lehet aztán parázs, amelyet szítani, éleszteni kell, hogy legyen belőle tűz, azt azonban használni kell, mert ha csak ülünk mellette és őrizzük, akkor elpusztulunk.
Aztán: a kultúránknak és az őseinknek köszönhetően van tartásunk, egyenes a gerincünk. Ez tehát egy „tartóoszlop”, a kultúra lehet „szellemi gerinc”, akik pedig ezt megteremtették, azok előtt főhajtással kell adóznunk. Nyugodtan kihúzhatjuk magunkat, mert ugyan „kis” ország vagyunk, ám a tudomány és a művészet asztalánál előkelő helyen ülünk. Mindez tartást ad. Ám nem büszkeség, fennhéjázás ez, hanem adottság, emiatt nem veszünk el senkitől semmit.
![](https://cdn.feol.hu/2021/09/mZm5fqLiJ5m1xgn9ocB697Vvy2IetZ_13bS8a2zvYVI/fill/2560/1707/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk5ZWM1NWRiYjcxNzRlZjRiOWIwNzVhMGQ4OWJmZDg3.jpg)
Fotó: FMH-archív (Pesti Tamás)
A magyar kultúra túl fogja élni az egyént, de ezáltal mi is túlélhetünk. Fontos, hogy ne csak fogyasszuk a kultúrát, hanem lehetőség szerint aktívan tegyünk hozzá. Ha például egy múzeumi tárgy „beszél” hozzánk, akkor „hallgassuk” meg, hogy ma mit akar üzenni. Így párbeszédet folytatunk azzal, amit ránk hagytak az elődök.
A jelen helyzet kapcsán azt gondolom: ne nagyon költözzünk a digitális világba, maradjunk még egy kicsit a beszűkült valóságban, és töltsünk több időt a belső világunkban. E belső világból születik a kultúra is, hiszen bent is megvan az, amit kint látunk.