„Inkább a csapat része vagyok, nem frontember.”

Zenészként és tanárként hogyan telt az elmúlt éved?

Már két éve halogattam az államvizsgámat, mert mindig bejött egy olyan zenekar, vagy olyan helyettesítés, amire rendesen fel kellett készülni. Maximalista vagyok, ezért nem tudtam volna elviselni, ha valamelyik gyengébben sikerül, így az államvizsga mindig csúszott. Most viszont nem voltak koncertek, így egyszerűbb volt a helyzet, nem tudtam tovább halogatni. Számomra ez egy nagyon jó év volt ilyen szempontból. Persze nagyon sajnálom, hogy nem voltak koncertek, hiányzik ez a közeg. Már észrevettem magamon, hogy kezdek elfáradni lelkileg amiatt, hogy nem zenélünk eleget.

Mivel foglalkozol jelenleg?

Vértesacsán tanítok a Reményik Sándor Református Általános Iskolában. Második éve vagyok itt. Először gitárral és basszusgitárral kezdtem, ebben az évben már a szolfézst is én taníthatom. A gyerekek szerencsére imádják. Igyekszem olyan módszerrel tanítani, hogy játékként fogják fel. Nekem nagyon jó szolfézs tanárom volt általános iskolás koromban, szinte jobban szerettem a szolfézst, mint a hangszeres zenélést. Megfogadtam, hogy ha egyszer én is odáig jutok, hogy taníthatok, hasonlóan szeretném csinálni.

Mennyit változott az életed az elmúlt egy évben?

Most főállásban tanítok, az előző évben csak 15 órám volt. Emellett a zenekari csapatmunka továbbra is folytatódik, ez mindig nagy feltöltődés számomra. Az utóbbi időszak annyira ingerszegény volt, hogy december végén, január elején volt egy olyan időszak, amikor a Nenével sem jöttek igazán az ötletek, kicsit megrekedt a folyamat. Most a zenekarokkal is egy kicsit újra össze kell rázódnunk. A leállás lelkileg mindenkinek nehéz.

Ha jól tudom, már gyerekkorod óta kezedben a hangszer, de nem a basszusgitár volt az első.

Először furulyával kezdtem, erre volt lehetőség a falunkban, Érsekvadkerten. Hamar kiderült, hogy valószínűleg van érzékem a zenéhez, mert már kiskoromban elkezdtem szintetizátoron hallás után visszajátszani a dalokat. Rengeteg zenét hallgattattak velem a szüleim már akkor is, amikor anyukám hasában voltam. Apukám régen dobolt, ő sok olyan dalt mutatott, ahol a dob és a basszusgitár játéka nagyon jó együtt. Mindig mondta, hogy milyen jó lesz majd, ha basszusgitáron eljátszom azokat a dalokat, amiket hallgatunk. Amikor bekerültem Vácra, a konzervatóriumba, akkor még csak a furulya volt a hangszerem, de aztán hamar kiderült, hogy nem azzal szeretnék foglalkozni. Nagyon szerettem volna basszusgitározni, vettünk is a szüleimmel egy nagyon olcsó, kezdő hangszert, azon játszogattam otthon magamnak. Végül egyszer csak úgy döntöttem, átfelvételizek a konzervatórium basszusgitár szakára. Át is vettek, úgyhogy onnantól kezdve nagyon komolyan vettem a zenét. Sokszor reggel ötkor keltem, hogy hattól be tudjak menni az iskolába gyakorolni. A hangszer annyi pluszt ad, annyira feltölti az embert, hogy megéri a fáradozást.

Érsekvadkertről indultál, Fehérvárra érkeztél. Hogyan vezetett ide az utad?

A középiskola utolsó évében már tudtam, hogy zenével szeretnék foglalkozni a jövőben. Eljöttünk a Kodolányi nyílt napjára, és azonnal beleszerettem az iskolába, a városba. A tanáraim javaslatára felvételiztem a zeneakadémiára is, de a lelkem annyira tiltakozott ellene, hogy mindkét kezem begyulladt a felvételi előtti hónapokban. Amikor eldöntöttem, hogy mindenképp a Kodolányira jövök, pár nap alatt a kezem is teljesen meggyógyult. Már amikor először Fehérvárra jöttem, azt éreztem, ez az otthonom.

Kicsit talán általánosításnak hangzik, de a basszusgitárok mögött javarészt férfiak állnak. Mennyire ritka manapság a női basszusgitáros?

Egyre gyakoribb, bár nem tudom, hogy alapvetően a nők mennyire veszik komolyan a basszusgitározást. Amikor a Nenével játszunk, akkor az új rajongók még meglepődnek, de a Sub Bass Monsterben már megszokták, hogy én vagyok a hangszer mögött.

Utóbbi zenekarban rajtad kívül csak férfiak vannak. Mennyire nehéz egy ilyen helyzetben megtalálni a közös hangot?

Nagyon jól kijövök a fiúkkal, egy kicsit fiús lánynak tartom magam, habár imádok főzni és takarítani is. Bekerültem Dér Heni zenekarába, ahol csak lányok vannak, de ott is nagyon jól együtt tudunk dolgozni, úgyhogy igazából mindenkivel sikerül megtalálni a közös nevezőt. Basszusgitárosként tudnunk kell, hol a helyünk a zenekarban. Nem szólisták vagyunk. Szerintem azért is tudok jól működni basszusgitárosként, mert nem vagyok olyan típus, aki szeret középpontban lenni. Imádom a társaságot, a csapatmunkát, de inkább a csapat része vagyok, nem frontember.

Jelenleg a tanítás az első. Hosszabb távon is megfér egymás mellett a zenész lét és az oktatás?

Próbálom megtalálni a középutat, és a kettőt együtt csinálni. A zene mindig első marad, annyi tanítást fogok vállalni, amennyit még elbírok a koncertek mellett. Az oktatást sem szeretném abbahagyni, mert imádom a gyerekeket.