Ruff Tamás: A klasszikus művek előadása mellett a kortárs zene központja is legyen Fehérvár!

Nyolcéves volt, amikor kézen fogta édesanyját, és kérte, vigye el a zeneiskolai beiratkozásra.

- Így történt. Zalában, egy Hahót nevű községben laktunk, innen 25 kilométert kellett ahhoz utazni, hogy valaki zeneiskolába járhasson. Nekem ez olyan megfoghatatlan csoda volt, hogy valaki csak úgy, egyszerűen felül a buszra, és hopp, elmegy Kanizsára zenét tanulni. Ez gyermekszemmel már szinte földöntúli, misztikus dolognak tűnt. Nyolcéves voltam, amikor Nagykanizsára költöztünk, és rövidesen úgy döntöttem, ha már itt vagyok, én is zenét akarok tanulni, mégpedig trombitálni.

Miért pont trombita? Hiszen az ön gyerekkorában menőbb hangszer volt a gitár.

- Ezt láttam az unokabátyámtól, tetszett, ahogy trombitált. A televízióban és élőben is láttam koncerteket, például a Neotont, akiknek a koncertjein voltak session zenészek, és a trombita, harsona és más fúvósok is szerepet kaptak a színpadon. Közéjük akartam kerülni.

Trombitából érettségizett. Nehéz tételt kellett „elfújnia” a bizottságnak?

- A napokban beszélgettem erről a gyermekeimmel, akik nagy érdeklődéssel hallgatták. Meséltem nekik, hogy a zeneművészetin zenei tárgyakból is kellett érettségizni, játszottunk barokk, klasszikus, modern műveket egyaránt. Az interneten megmutattam nekik azt, amiből érettségiztem, Hummel Esz-dúr Trombitaversenyét. A gyerekek elcsodálkoztak, hogy jé, apa, te ilyet is csináltál?

„Csak egyetlen dologban nem engedek: az pedig a minőség”

Színház az egész világ. Az ön világa mennyire színház?

- Szeretem a színházi létet, a színház világát, azon belül különösen a színházban való zenélést. Karmesterként nagy kihívás számomra, miként lehet, kell a zenekart irányítani, a zenével miképp lehet életet adni a darabnak, miként lehet inspirálni a zenészt és a színészt úgy, hogy észre se vegye, hogy a zene hatással van az alakítására. Nagyon szeretek színházban dolgozni, karmesterként, vagy zenészként, elöl vagy hátul, mindegy, csak részese lehessek az alkotó munkának! Hiszen ott, a deszkákon minden este egy új csoda születik még akkor is, ha már harmincadszor játsszuk ugyanazt a darabot.

Pedagógusként, zenészként a szigor jellemzi, vagy hagyja az embereit érvényesülni?

- Szeretek teret adni a zenészeknek, attól lesz a zenekar egyedi, színes, ha abba mindenki beleteheti a saját egyéniségét. Az előadandó zeneműnek megadom a fő irányait, de nem állítok be egyenként mindent, azért van ott a zeneakadémiát végzett, képzett muzsikus, hogy „hangot” adjon annak, amit megformál. Hiszem, hogy ez működik, de ért már olyan kritika, hogy időnként nem hagyom érvényesülni a társakat. Előfordul, hogy egyes dolgokat másképp látok, mint a zenészek, de alapvetően csak egy dologban nem engedek: az pedig a minőség! Ha ezt csak úgy érem el, hogy veszekedni kell miatta, akkor megteszem.

Nagy a fa, amibe most belevágta a fejszéjét.

- Ez új kihívás, amihez nagy várakozással és lendülettel kezdek hozzá. A szimfonikus zenekar vezetése az eddigi munkám nagyon szép szakmai kiteljesedése.

Zenekar ez is, az is. De a szimfonikus zenekar teljesen más, mint a katonazenekar. Felkészült erre a „másságra”?

- Abszolút! A tanulmányaim és aktív szakmai életem során egyaránt rendszeresen játszottam szimfonikus zenekarokban. Azt gondolom, a legfontosabb feladat a zene és az érték továbbadása. Az életemben mindig a minőség, a szakmai elkötelezettség, az érték létrehozása és továbbadása az első. A zenélés alkotó és kreatív munka, de a vezetés szintén. A zenészek pontosan fogják tudni, érezni, hogy az igazgatást, a háttérmunkát tökéletesen alkotó tevékenységként élem meg. Mindig azon dolgozom, hogy a művészek nagyot, szépet alkothassanak a színpadon.

Minősített zenekart vett át. Van innen még feljebb?

- Tény, Major István igazgató úr munkássága mély nyomot hagyott a zenekar és a város életében, amiről csak maximális elismeréssel lehet szólni. Az a lényeg, hogy a minősítést, a minőséget megtartsuk; szakmai és erkölcsi kötelességünk, hogy a városnak továbbra is minőségi, és ne „csak” minősített zenekara legyen!

Mit tesz majd ennek érdekében?

- Művészeti csapatmunkában gondolkodom, ezért a pályázatomban leírtaknak megfelelően hoztam magammal egy vezető karmestert, aki művészeti vezető is, Dobszay Pétert. Az ő munkássága meghatározó lehet a zenekar életében. Újdonság, hogy lesz egy fiatal, kortárs zeneszerzőnk is, Dobri Dániel, akit jól ismerhetnek a fehérváriak, a Vörösmarty Színháznak nyolc éve a zenei vezetője és zeneszerzője. A kortárs zenéért a kortárs zenei műhely művészeti vezetőjeként felel majd. Közös célunk, hogy a hagyományos klasszikus zenei értékek közvetítése mellett Székesfehérvár a kortárs zene központjává is váljon.

Nem fog hiányozni a karmesteri pálca és a reflektorfény?

- A katonazenekart továbbra is dirigálom, amit velük elkezdtem, nem hagyom félbe, ez a két művészeti munka jól megfér egymás mellett. Nyilvánvaló, hogy nagy feladat lesz mindkét helyen becsülettel helytállni.