A Fezenben játszik az Ismerős Arcok

2022.04.10. 07:00

Fehérvári koncert: Itthon az ismerősök (videó)

Hosszú időt hagyott ki az Ismerős Arcok zenekar úgy, hogy Fejér megyében játszott volna. A kényszer szülte csendet egy új lemezzel töri meg a félig Fejér megyeiekből álló banda.

Nagy Zoltán Péter

Galambos, Kovacsik, Nyerges, Tánczos, Leczó és Práder: az Ismerős Arcok

Forrás: A zenekar

Utoljára a kormánypártok kampányzáróján énekelte Nyerges Attila a Nélküled című dalt. Előtte elmondta, hogy nem csinál titkot abból, hogy hova húz a szíve. Időközben mindenki ismeri a választások eredményét, így aztán Attila is tudott reagálni:

 

– A kampányt pozitívan értékelem, örülök a győzelemnek, így legyen ötösöm a lottón! – mondta. Több zenész is azzal jelent meg a közösségi portálokon, hogy elhagyja az országot. Nem okoz-e ez szakmai feszültségeket? – kérdeztem a zenekar énekesétől, Attilától.

 

– Ezek azok a hirtelen felindulásból elszólt mondatok, amelyek aztán elszállnak a széllel, és nem is kell nekünk ezzel foglalkozni. Nekünk jó érzés volt látni, hogy Magyarország narancssárgába öltözött. Jó a zenekarnak, hogy politikai oldalak nem akadályozzák majd a munkánkat. Ugyanakkor 25 éve nem csinálunk titkot a világnézetünkből, s most ez olyan nekünk, mintha kitavaszodna, és közben a természet is kitavaszodik. Ez egész évre meghatározza a hangulatunkat – zárta a választásokkal kapcsolatos értékelését Attila.

 

Egy budapesti próbateremben kerestük meg a zenekart, hogy új lemezükről és a közelgő fehérvári koncertjükről faggassuk. A próbateremben, amikor benyitottunk, éppen LGT-dalokat játszott az Ismerős Arcok Karácsony Jánossal közösen. Érthető, hogy a zenekar legfiatalabb tagját, Kovacsik Tamás dobost először az érzésről, hogy nagy nevekkel játszhatnak együtt, kérdeztük.

 

– Most hagytuk abba a próbát Jamesszel [Karácsony Jánossal], és óriási érzés egy színpadon, egy öltözőben állni azzal az emberrel, akit gyerekkoromban hallgattam, amikor szüleim feltették a bakelitet. De ez egyben komolyabb elvárásokat is támaszt, ennek megfelelően jobban felkészülök, ha Charlie-val vagy ­Jamesszel dolgozunk együtt – felelt őszinte tekintettel Tamás.

 

Az ismert nagy nevek az új lemezen sem kerülik el az Ismerős Arcokat, amit a banda tagjaitól tudhattunk meg. Kovacsik így foglalta össze:

 

– Az új lemeznél egy érettebb csapat állt össze, ráadásul olyan vendégekkel, akik eddig nem voltak jellemzőek az Ismerős Arcokra. Természetesen szerepeltek barátok, népdalénekesek, de ilyen ikonikus rockénekesek, mint a mostaniak, még nem segítettek nekünk. Vendégünk volt a lemez készítésekor az LGT legendája, Karácsony James (János), Szalóki Ági és Czibere Józsi. Utóbbi segítségemre volt egy olyan dalban, ahol a dobolásomat feljavította perkásként [ütőhangszeresként].

 

A lemez megjelenéséről faggatva Tamás ezt felelte:

 

– Reményeim szerint az új lemezből már tudunk vinni Fehérvárra április 22-én, s ha ez így lesz, ott dedikálunk is természetesen.

 

A zenekar billentyűse, Leczó Szilveszter egy kicsit más hangulatban közelítette meg a legfrissebb lemez elkészítését:

 

– Nagyon vártam az új lemezt, bár az utóbbi két évben el voltam keseredve, és nem akkora lelkesedéssel vágtam bele a készítésébe. Viszont a végeredménnyel nagyon elégedett vagyok! Kicsit olyan érzésem van, mintha visszatértünk volna a gyökereinkhez, az első három lemez hangulata benne van az új lemezben. Elég gitárcentrikus a lemez, de nagyon tetszik.

Az új lemez, ahogy egy héttel ezelőtt mondta Nyerges Attila, kicsit szofisztikáltabb, kifinomultabb, de azért mégis kritikus.

 

– Azokról a dolgokról írok szöveget, amelyek foglalkoztatnak: ami örömöt okoz, ami feldühít, ami bánatossá tesz. Ez a lemez is ilyen lesz. Mivel 25 éven keresztül folyamatosan fejlődtünk, nyugodtan mondhatom, ez a lemez a legszebben szóló és legértékesebb zenei anyagokat tartalmazó album – adta tudtára a Fe­jér Megyei Hírlap olvasóinak Nyerges Attila. – Ha a dalok közül kellene kiemelni, akkor a Budapest cíművel tenném, amelyről már videóklip is készült, s a világhálón látható, hallható. A másik dal a Nyolcvanas évek, amely a mi emlékeink alapján íródott, megemlítve benne bagatell dolgoktól komoly politikai történésekig mindent. A harmadik dal a Mindenki idegen című, mert az is rendkívül fontos érzéseket tartalmaz – mondta Attila.

 

– Az új lemez dalait ha végigfuttatom az agyamban, azt mondom, minden dalban van szaxofon. De talán nem ez a legérdekesebb, hanem hárman is énekelünk külön-külön dalt. Attila ugye természetesen, Vilinek is van egy saját éneklős dala, és nekem is lesz egy. Bizonyára a keverésnek is köszönhető, de szerintem ez a legjobban megszólaló lemezünk, amely ráadásul lendületes. Nyugodtan kijelentem, hogy rendkívül igényes a zenei felhozatal – ezt már Tánczos István, alias Stevie szaxis mondta el nekünk.

 

– Túl vagyunk egy Covidon, a hosszú bezárásokon, bízom benne, hogy április 22-én a fehérvári FEZEN megtelik, mert mindannyiunknak szüksége van a szabadságra! Fehérváron egy felvidéki és egy erdélyi zenekarral (Korzár, TransylMánia), valamint Vadkerti Imre barátunkkal közösen lépünk fel, ahol nemcsak a dalcímünk, de a mottónk is az: Építsünk hidat! Ebben a szezonban összesen három ilyen koncertünk lesz, a fehérvári a legelső – foglalta össze Kovacsik Tamás. Amit Nyerges Attila így fejelt meg:

 

– Meglehetősen régen játszottunk Székesfehérváron, bár egy héttel ezelőtt harmadmagammal ott lehettem a fehérvári főtéren, de ajánlom mindenkinek az új lemezünk bemutatóját, ahol valóban kuriózumként említhető, hogy más zenekarokkal közösen adunk elő dalokat.

 

Végül a zenekar gitárosát is – nehezen ugyan, de – szóra bírtuk, ugyanis a próbán tudtuk meg Práder Vilmostól, hogy ő is Fejér megyei, mint Galambos Nándi basszusgitáros, aki betegsége miatt nem játszhatott a csapattal. Vilmos így mesélt Fejér megyei történetéről:

 

– Édesapámékkal, édesanyámékkal volt egy telkünk Kulcson, és nagyon szerettük. A kötődés emiatt olyan erős ehhez a vidékhez. Így aztán hatással volt rám, amikor házat vásároltam. Fel sem merült bennem, hogy bárhol máshol keressek az országban, ezért költöztem Adonyba. Most már büszkén vallom, hogy magam is Fejér megyei vagyok, ebből következik, hogy a fehérvári koncertre hazamegyek.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában