Frissen Fejérből

2022.04.03. 14:00

Két különleges alkotással gazdagodott Kápolnásnyék

L. Simon László, aki eddig papírra vetette gondolatait, most képzőművészek támogatásával, térbe emelte azokat.

S. Töttő Rita

Háttérben a falon a met AMorf ózis 4.0, az előtérben pedig a torz-Ó

Forrás: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap

Egy dombormű és egy szobor – „lettrikus” megfogalmazását láthatja a közönség a Halász Gedeon Eseményközpont kertjében. Két elgondolkodtató alkotás szoboravatójára került sor szombaton a településen: az 50. születésnapját ezen az alkalmon ünneplő L. Simon László az atyja mindkét műnek, az alkotás folyamatában pedig két képzőművész volt a társa. „Művészbarátaim bevonásával két korai, 1996-ban született lettrista alkotásom térbeli értelmezésére tettem kísérletet. Mindkét alkotás megjelent a konkrét és lettrista műveimből válogató met AMorf ózis című könyvemben” – írja köszöntőjében az alkotó. A met AMorf ózis 4.0 című releif megvalósítója Szőke Gábor Miklós, a torz-Ó címet viselő szobor elkészítője pedig Kontur András volt. Szombathy Bálint költő, képzőművész, kritikus e szavakkal méltatta az alkotásokat: „A betűjel átalakításának és valós térbe történő beemelésének a kiemelkedő példáját fedezhetjük fel a most avatandó két alkotásban. Az egyik dombormű, a másik pedig szobor, melyeknek origója L. Simon László 90-es évekbeli alkotásaiban található meg. L. Simon ifjonti nyelvi keresései már nyomtatott formájukban is felvetették annak a lehetőségét, hogy idővel plasztikai-szobrászati művé váljanak. A szerző arra tett kísérletet ugyanis, hogy a betűk átváltozását alaki mozgatásuk révén érzékeltesse a papír síkján, majd számítógépes animációban. Ennek az alkotói folyamatnak a záró megvalósulását tisztelhetjük most a fémbe átvitt betűalakzatokban és betűtorzókban, azoknak hullámzó és lüktető vonalaiban. A valamikori alkotói szándék jelenkori leleménnyé vált, vagyis beteljesedett.”

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában