A pokol bugyrai kiállítás Bicskén – eltitkolt sorsok, szenvedések a fényben

Ki olvassa el ezeket a harsogó májusban? A szomorú aktualitás ugyan itt van a szomszédban, Ukrajna háborús szenvedéseiről, s szívünk minden dobbanása az öldöklés lezártát óhajtja. A fákon lógó szabadtéri kiállítás azonban a mi emlékezetünket erősíti, ha egyáltalán van a mai nemzedékeknek – a Szovjetunióba málenkij robotra, hadifogságba, gulág-rabként igazságtalanul elítélt magyarok históriájáról. Annak persze csupán töredékéről, ami belefér ennyi képbe, szövegbe. A kiállítók, történészek szándéka, hogy a magyar emlékezetből évtizedekig kitörölt, eltiltott, elhazudott, majd a modern világ színes villódzása nyomán elsüllyedt történetekből maradjon emlék a jelen és jövő magyarjaiban. Éjjel krimik, történelmi krimik forognak a televízió számos csatornáján, középkorról, háborúkról, s persze a győztesek szenvedéseiről. Igazuk van. A mi szenvedéseinkről azonban nem készülnek filmek, nem jutnak százmillió dollárok rá, de a szovjet rettenetről is hallgatnak az oroszok filmjei. 

A Szovjetunió nagy honvédő háborúja – jogosan – ma is a büszkeség listáján szerepel, ám Sztálin, a kommunizmus rémtettei, a más nemzetek, népek ellen elkövetett borzalmak a levéltárak mélyén szunnyadnak diszkréten. Cseppenként kerülnek elő a kutatások könny- és vércseppjei. És a mi hazánkból, s a bekebelezett egykori Kárpátaljánkról elhurcolt magyarok szenvedéseiről, ártatlan civilek, nők és férfiak kálváriájáról is tilos volt beszélni 1989-ig. A Kárpátalját elfoglaló 4. Ukrán Front katonai tanácsa 1944. november 12-én kiadott titkos parancsa 30 ezer 17-76 éves magyar és német civil elhurcolásáról rendelkezett, akiknek negyven százalék soha nem tért vissza. A cél Kárpátalja Szovjetunióhoz való csatolásának előkészítése volt. A röviden emlékező parkbéli kiállítás könnyes könyörgésként is értelmezhető. Álljatok meg egy fél órára, s olvassátok Tóbák Lajos, Petővári Pál, Nagy István, Nagy Klára Róza, gróf Esterházy János, Nussbaum László s még néhányuk képtelennek, kitaláltnak vélhető, de kristálytisztán igaz történetét. 

A vándorkiállítást először 2021. június 19-én mutatták be a Magyar Nemzeti Múzeum tulajdonában álló Ferencvárosi Málenkij Robot Emlékhely homlokzatán. Halálos számtan lenne, ha az elhurcoltak, elesettek, szovjet haláltáborokban elpusztultak számát sorolnánk fel, ám ez a kiállítás egyéni sorsokat beszél el képekkel, történeti keretbe foglaltan, személyes megszólítással. A bicskei tárlaton látható szereplők hazatértek a pokol bugyraiból, volt, aki hamarosan meghalt az elszenvedett kínoktól, s van egy asszony, Schnaderberger Erzsébet, Lizi néni, aki ma is él, 96 esztendősen a Jóisten éltesse még! A Göncről elhurcolt Nagy Klára Róza a gulag-táborokat megjárva még Kazahsztánba is elkerült, 1953-ban, a gyilkos Sztálin halála után térhetett haza, s gyanús személyként tekintett rá a magyar kommunista hatalom. Keményfi Béla nyolc (!) évet élt túl a szovjet rabságban, kitartása és ereje révén joghallgató lett az ELTÉ-n, mígnem valaki gyanúsnak találta, de felmentették, s diplomát szerzett a kevesek egyikeként. A kárpátaljai Tóbák Lajos szolyvai lágerfoglyot a haldokló édesanyja megvárta, ezért imádkozott, hogy láthassa még fiát, s napokon belül elhunyt. A felvidéki Esterházy gróf sorsa ismert valamennyire, ő a fasisztáknak és a kommunistáknak is ellenség volt, megjárta Moszkvát, a gulágokat, a csehek kicserélték a szovjetektől, majd fogházba zárták! A rabság törte meg testét, de lelkét sohasem. 

A leghihetetlenebb és leglidércesebb talán mégis Nussbaum László nagyváradi születésű, zsidó származású orvos pokolbéli 20. századi históriája. Először koncentrációs táborba került a németek által, majd hazatért Nagyváradra, ám az időközben Románia lett, onnan a Szovjetunióba hurcolták a kiváló gyógyító szakembert. Túlélte a hosszú éveket, a gulágot, végül a Szovjetunióban még orvosként gyógyított is. Százszor is filmre kívánkozó történet! Magyarországra 1956-ban került, s ennyi szenvedés után a hazai hatóságok veszélyes személyként tartották nyilván. Gulácsi Imola és Bognár Zalán, a kiállítás szakmai vezetői misszióként is tekintik tényfeltáró tevékenységüket e sorsok bemutatásával. Fegyelmezett, tűpontos dokumentációval alátámasztott történelem, a mi történelmünk része.