Drámából vígjáték

2022.10.30. 12:00

Egy film tette halhatatlanná a váli újságírót

105 évvel ezelőtt született Válon Dobozy Imre újságíró, aki örökre beírta magát a magyar köztudatba egyetlen írásával.

Hajdú Marianna

Forrás: Pexels

Az 1930-as években tanárképzőbe járt, később a Hitelbanknál volt könyvelő és a falukutató mozgalomban is részt vett. 1942–1943 között katonaként is részt vett a háborúban. 1944-es bevonulását követően beállt a szovjet hadseregbe, 1945-től az MKP-titkára volt. 

Újságíróként dolgozott a Szabad Föld, a Szabad Nép és a Népszabadság újságoknak. 1959-től 1973-ig a Magyar Írók Szövetségének főtitkára volt, majd 1985-ig az elnöke lett. A 60-as évek elején az Élet és Irodalom főszerkesztőjeként dolgozott. 

Ezekben az években írta meg a Nyílt parancs című, öniróniával teletűzdelt drámáját, amit Keleti Márton rendezésében, A tizedes meg a többiek címmel mutattak be. A fekete-fehér film még a legkisebb szerepekre is a legnagyobb színészeket vonultatta fel. A jól elkapott humor, a szállóigévé vált mondatok tették halhatatlanná az író munkásságát.

Dobozy Imre 1982. szeptember 23-én halt meg Budapesten, sírja a Fiumei Úti Sírkertben, a nagy munkásmozgalmi parcellában található.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában