Milyen üzenet rejlik a mandalák mögött - interjú Kiss Dorottyával

Mostanában már nagyon sok helyen feltűnik a mandala minta, füzeten, pólón, táskán… Amellett, hogy mennyire figyelemfelkeltő a megjelenésük, rejtélyes és mély üzeneteket rejtenek magukban. A mandalákról beszélgettünk Kiss Dorottya művészetterapeutával. Grafikát tanít és mellette ötödéves pszichológia szakos hallgató. Művészetterápiás csoportokat tart óvodásoknak, illetve nyáron fesztiválokon workshop keretein belül találkozhatunk vele. Egy ilyen alkalommal vettem részt én is egy foglalkozásán, egy úgynevezett sómandala készítő workshopon, a Művészetek Völgyében.

Rengeteg helyen látni mandala mintákat, de valójában mit is jelentenek?

A mandala egy nagyon erős szimbólum, szanszkrit szó, azt jelenti, hogy kör. Sokféle meghatározása van, de egy svájci pszichiáter, Carl Gustav Jung elmélete szerint a mandala az énünket szimbolizálja. Ebben vannak ellentétes részek; tudatos és tudattalan, a bennünk rejlő női és férfi részek, a perszóna és az árnyék. Röviden a perszóna az, amit kifele mutatunk az árnyék pedig, amit elrejtünk.

És honnan ered?

A mandala, a ciklikus körforgás, mindig is jelen volt az ember életében, több kultúrában feltűnik. Az egész világon sok helyen sokféle módon megtalálhatók, például a gótikus templomok rózsa ablakai, azték naptárak, álomfogók. Az életünkben sok minden beleírható egy körbe. Illetve több kultúrában Isten szimbóluma a kör, a mandala alkotása a felsőbb erővel való egyesülés.

Mit szimbolizál a sómandala? 

A sómandala, amit workshop keretein belül készítünk, a Buddhista homokmandalára hasonlít. Mi is elkészítjük a mandalát, ami egy meditációs folyamat, majd a végén elsöpörjük. Azt akarja mutatni, hogy maga az elkészítés folyamata a fontos, nem a végeredmény, a mulandóságot szimbolizálja.

Hogyan néz ki egy sómandala készítő workshop? 

Ez egy csoportos foglalkozás szokott lenni, így a meditációs folyamat mellett egy közösségi élményt is nyújt. Öt-hat ember leül egy asztal köré, és első lépésként mindenki kap egy pohár sót. Majd választaniuk kell színes filctollak közül, lehetőleg különbözőket, amivel vonalakat húznak egy kör alakú papírra. Egyenes, és kacskaringós vonalakat úgy, hogy azok keresztezzék egymást. Aztán hogy ne csak fehér színű legyen a mandala a filctollal kevergetni kell a sót, ami pár perc múlva beszíneződik. Az így kapott színes sót a vonalak közé szórják, kiigazítgatják, majd, amikor elkészült, elsöprik.

Felmerül a kérdés, hogy ha a folyamat a lényeg, akkor illik-e lefotózni a kész alkotást, megtartani magunknak?

Én azt gondolom, ilyenkor magát az élményt tartjuk meg kép formájában. Szoktam is mondani közben, hogy még most van alkalom arra, hogy lefotózzuk, mert el fogjuk söpörni.

Miben segít a mandala rajzolása?

A mandala rajzolása, több dologban tud segíteni: elmélyülés, relaxáció, koncentráció, de segít abban is, hogy az ellentétes részeinket integrálni tudjuk az énünkben, és ha ez megtörténik, akkor elérünk egy individuális folyamat végéhez. Akkor lesz teljes az énünk. 

Milyen jótékony hatása van a szervezetre?

Érdekes megfigyelni például, hogy egy óvodás csoporttal mennyire más alkotni, mint egy felnőtt csoporttal. Hiszen a gyerekek még annyira nem tudatosítják a szimbólumokat, mondjuk, hogy oda miért pont egy csillagot rajzolt. Maga a folyamat, az alkotás is jó hatással van az egészségre, de a felnőtt csoportokkal át is szoktuk beszélni a szimbólumok jelentését. Mélyebben tudunk reflektálni a dolgokra. Szintén Jung, a pszichiáter azt is megfigyelte, hogy azok a betegek, akik spontán, maguktól készítenek mandalákat - mint például egy pánikroham közben -, ők arról számolnak be, hogy ez segít visszatalálni a középponthoz, segít valami rendezettséget vinni a káoszba, amiben épp benne vannak. A középpont egy nagyon fontos rész, struktúrát ad. Ez is nagyon változatos, de gyakori a csillag, nap vagy kereszt, de a spirál forma is feltűnik. Jung ezt úgy magyarázta, hogy a fejlődés az soha nem egy egyenes, hanem mindig vissza-vissza kanyarodunk az előző fejlődési pontjainkhoz. Spirálisnak gondolta az ember lelki fejlődését. 

A szimbólumok segítenek megtalálni a problémák eredetét?

Vannak olyan szimbólumok, archetípusok - én úgy fogalmaznám meg hogy szerepek vagy minták -, amik mindannyiunkban benne vannak. Ilyen például a gonosz boszorkány, a jóságos varázsló, de az anya-apa szerep is ilyen…  Ezek olyan szimbólumok, olyan karakterjegyek, amik kultúrától, időtől függetlenek. Segítenek kapcsolódni. Az álmokban is nagyon sok szimbólum szerepel, aminek a kollektív és a kulturális jelentése mellett egyedi, személyes szimbolikája is van. Megint csak Jung-ra hivatkozom, akinek volt egy nagyon érdekes álma. Sétált az utcán, majd egy főtérre érkezett, ahol egy virágzó fát látott. Majd, amikor felébredt belőle, megrajzolta, de felülnézetből. Úgy nézett ki, mint egy mandala, a virágzó fával a közepén és a szerteágazó utakkal. Azt érezte, hogy ez az álom arról szól, hogy elért a középpontjáig, és hogy elérte a teljességet. Ez volt az utolsó mandala, amit rajzolt. 

Milyen fajta művészetterápiát említenél még?

Maga az alkotás is segít, de a múzeumba járás is. Például idős embereknek nagyon hasznos, főleg olyanoknak, akiknek bizonyos, a saját életükre vonatkozó emlékeik elvesztek. A régi, múzeumlátogatással kapcsolatos élményeikre már nem emlékeznek, de az alkotások nézegetése előhívja a korábbi érzelmi állapotokat. Ez nagyon jó hatással van rájuk: javítja a hangulatukat, megmozgatja a memóriájukat és könnyebben fejezik ki magukat.  A jógastúdiókban is sokszor fellelhető a mandala minta, ugyanis ezeknek is erős kapcsolatuk van. Részt vettem egy olyan jóga órán, amit egy múzeumban tartottak, így festmények voltak körülöttünk. A jógát kapcsolta össze az oktató a művészetterápiával. Nem kicsavart gyakorlatok voltak, hanem egyszerűek, amiket mindenki meg tud csinálni. Ez az indítás nagyon hasznos volt, mert relaxált állapotba kerültünk vele. Aztán az volt a feladatunk, hogy nézzük meg a festményt mellettünk és képzeljük, el milyen lehet benne lenni, az illatokat a levegőben, miket hallanánk, milyen érzés lenne, ha ott lennénk. Utána pedig egy alkotó foglalkozás következett.

Ebben a „felgyorsult világban” hogyan induljon neki, hogyan lassuljon le az ember?

Ugye a külvilág azt sugallja, hogy az embernek mindig produktívnak kell lennie, és ha lelassul, akkor kevésbé az. Viszont ahhoz, hogy meg tudjuk élni az életünket tudatosan jelen kell lennünk, ezt hívják úgy, hogy „mindfulness”. Ez jó nagy kihívás manapság, de szerencsére vannak különböző gyakorlatok erre. Ilyen például a „mazsola gyakorlat”. Megfogsz egy szem mazsolát, először megtapintod, hogy milyen a felülete, megszagolod, odateszed a füledhez és morzsolgatod, hogy halld a hangját, kicsit megízleled. Úgy közelítesz egy ételhez, tárgyhoz, mintha most látnád először. Ez az aprólékos kontaktus segít abban, hogy oda tudj koncentrálni, ahol éppen vagy. Mert amúgy az emberek, ha mazsolát esznek, akkor általában bekapnak vagy ötöt, és volt mazsola nincs mazsola.