Nem félünk a farkastól

2023.02.06. 13:00

Változik a Vörösmarty Színház készülő darabjának szereposztása

Edward Albee drámáját március 10-én mutatják be a Vörösmarty Színház stúdiószínpadán. A teátrum tájékoztatása szerint az egyik főszereplő, Martha szerepében mégsem Tóth Ildikót láthatja majd a fehérvári és a komáromi közönség.

Héjj Vivien

Martha szerepében Tóth Ildikó helyett Varga Gabriellát láthatja a közönség

Fotó: Vörösmarty Színház

Változás történt a Czukor Balázs rendezésében készülő Nem félünk a farkastól című előadás szereposztásában: a korábbi hírekkel ellentétben Martha szerepében Tóth Ildikó helyett Varga Gabriellát láthatja a közönség. Az előadás további szereplői: Sághy Tamás, Ballér Bianka és Kovács Tamás.

Fotós: Vörösmarty Színház

Az előadás rendezője korábban úgy fogalmazott, egy kortalan előadás létrehozásán dolgoznak. Az olvasópróbán elhangzott, a fehérvári teátrum átmeneti bezárása miatt a Nem félünk a farkastól főpróbahetét Komáromban, az ottani teátrumban tartják, s az akkori tervek szerint a Komáromi Jókai Színházban mutatják be elsőként a darabot, várhatóan február első felében.

Kapcsolódó cikk:

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában