Van, aki „oda meg vissza van” a görög mitológiáért

Az irodalmi szervezet vezetősége nemrég felhívást juttatott el a székesfehérvári középiskolákba azzal a kéréssel, hogy az intézmények delegáljanak olyan diákokat, akiknek van véleményük az irodalomról és hajlandóak is azt megosztani nagyobb nyilvánosság előtt. A Középiskolások Irodalmi Konferenciájának célja egyebek mellett az volt, hogy a társaság vezetősége jobban megismerje a tizenévesek hozzáállását az olvasáshoz, és megtudja, milyen könyvek, szerzők érdeklik őket.

A társaság elnöke, Bobory Zoltán köszöntőjében felvázolta az említett célokat, és elmondta: ezzel is szeretnének tenni a fiatal generációért. Ajánlotta továbbá a társaság friss kötetét, amelybe helyi szerzők verseit gyűjtötték össze, hogy a diákok bátrabban válogassanak a kortársaktól is a szavalóversenyekre. 

A kerekasztal-beszélgetésnek meghirdetett rendezvény – amelyen jelen volt a társaság szerzői közül Pálfalvi András költő, valamint a későbbi irodalmi est két vendége, Borbély László író, újságíró és Domonkos László író, újságíró is – ezután valóban eszmecserévé vált, amelyet a vendéglátók részéről főleg P. Maklári Éva, a társaság alelnöke irányított. Leginkább ő kérdezte a jelenlévő körülbelül harminc középiskolást – közöttük a társaság több mint egy éve működő ifjúsági csoportjának, a Vörösmarty Kuckónak megjelent tagjait – például arról, hogy mit gondolnak Jókairól, vagy hogy mely kortárs írókat olvassák. 

A több mint egyórás eseményen kiderült: a fiataloknak – legalábbis azoknak, akik jelen voltak – nagyon is van véleményük az irodalomról, és műveltek, érdeklődőek. Sokan szóltak hozzá a feldobott témákhoz, volt, aki többször is. Egy fantasy jellegű regényeket és a novellákat kedvelő fiatalember után egy másik ifjú kijelentette: „Szeretünk olvasni, hiszen azért vagyunk itt.” Majd elmondta, hogy leginkább a XX. század abszurd irodalmához vonzódik, különösen Kafkát szereti. A versek kapcsán néhány fiú megjegyezte: nem igazán áll hozzájuk közel a líra, ám akadt üdítő kivétel is, aki ráadásul kortárs szerzőket is olvas mostanság, mert rájött, hogy hiányossága van e téren.

A fiatalok hamar belebonyolódtak a „kell-e modernizálni a régi szerzőket és műveiket?” kérdéskörébe, és csak úgy sorjáztak a jobbnál jobb érvek és ellenérvek a régies nyelvezet vagy a szellemi tulajdon védelme és az átdolgozás létjogosultsága mellett és ellen. Volt, aki szerint semmit sem kellene változtatni a szövegeken, hiszen például Jókai „pont azért, azzal a nyelvezettel, a sok leíró résszel szép”, ugyanakkor valami reformálásra mégis szükség volna, hogy a ma fiataljainak is érthetőbbé váljanak a szövegek. A kötelezők kapcsán többen is elmondták: nyilván értékes művekről van szó, azért kötelezők, ugyanakkor rossz a sorrend, és valaki szerint egyenesen baklövés, hogy például az eposzokat 9. osztályban tanítják nekik. A diákok szerint könnyedebb művekkel lehetne kezdeni, onnan haladni a nagy terjedelmű, régies nyelvezetű szövegek felé. És örülnének például annak is, ha nem kellene mondjuk két hét alatt több jelentős művet elolvasni, hanem több idejük lenne egy-egy feldolgozására, illetve, hogy akár ők maguk választhassák ki, hogy az adott fontos író melyik művét olvassák el. „Szeretünk dönteni. Szeretünk magunk dönteni magunkról” – fogalmazott egy lány. 
És olyan is volt, aki hozzátette: ő bizony „oda meg vissza van” a görög mitológiáért, ám azt látja, hogy sok társa nehezen olvassa az antik irodalmat. Nekik lehetne akár mást is, hogy megszeressék az olvasást. 

A „mely kortárs szerzőket kedvelik” kérdésre sok név elhangzott: volt, aki a jelenlévő P. Maklári Évát és Bobory Zoltánt is megemlítette, majd mások mellett Simon Mártonnal, Grecsó Krisztiánnal, Parti Nagy Lajossal, Tóth Krisztinával, Petri Györggyel és Nádas Péterrel folytatta a sort. Véleménye szerint az irodalomban jelenleg két véglet van: egy túlságosan konzervatív és egy nagyon modernizálni akaró irányvonal, szerinte azonban itt is az arany középút volna a legjobb. Hiszen szükség van a régire és az újra is.

Nagyon sok jó gondolat merült még fel, az eszmecsere vége felé pedig az írók is hozzátették véleményüket a hallottakhoz, miután az egyik fiatal föltette nekik a kérdést: „Önöknek mit jelent az írás?”
Pálfalvi András a belülről jövő indíttatás fontosságát emelte ki, Borbély László kifejtette, hogy ő történeteket szeret mesélni, és megjegyezte: mennyire jó volt hallgatni a fiatalokat, az érett gondolatokat. Domonkos László szintén értékelte az őszinte véleményeket, az érdeklődést. 

A kezdeményezésnek várhatóan lesz folytatása.