A költő, aki egy életen át fázik - Teljes kép Agócs Sándorról, öt ciklusban

„Mégis, csak megjönnek / valahogy a fagyok, ahogyan / minden évben megjönnek, / de megjönnek-e megint időre / a rügyfakasztó fények, / a szemeket-szíveket kitáró, / tavaszi szerelmeket előhozó / sejtelmességek, / melyekre annyira várunk” – az évszakhoz illő verssel, A tavasz tündérei cíművel kezdte Agócs Sándor költő a felolvasást, amelyet aztán több is követett a költészet napja apropóján rendezett esten. 

A szerző ötödik önálló verseskötetét mutatta be, ami elsőre kevésnek tűnhet életkorához képest, ám amint az többször elhangzott a beszélgetés során, és maga Agócs is újra és újra visszatért ehhez a témához: számára mindig az Antológia Kiadó volt a legfontosabb, kiadói szerkesztőként folyamatosan háttérbe szorította magát más szerzőkkel szemben. 

A 2022-ben kiadott, Szőrén az Időt című, válogatott és új verseket tartalmazó, öt ciklusból álló kötetet az est házigazdája, Bakonyi István irodalomtörténész egyebek mellett e szavakkal mutatta be: abban az olvasó a pályaív hű rajzát találhatja meg. A korábbi, ám érett hangú költőről tanúskodó versek mellett a legfrissebb, „beteg világunkat” ábrázoló költeményekig. Agócs számára nagyon fontos és meghatározó a családi háttér, az, amit szülei és velük együtt ő is átélt a szocializmus időszakában, az ávósok uralma alatt. Ám érzékelhető a nagyszülők iránti tisztelet, szeretet is – erre példa a Nagymamát költöztetik vagy a Nagyapám évek múltán az arcára fordult című vers. A szülőföld élményvilága is a korai művekben jelenik meg, és már azokban ott van a történelmi érzékenység, a közéleti problémákra való fogékonyság. Csoóri Sándor, Serfőző Simon neve merült itt fel hatásként a pályatársak közül. 

A közéleti versekre példa az 1990-es Új félelmek jönnek című. Az előző kötettel azonos című Lepkék a könyvtárszobában ciklusban nemzeti sorskérdések is megfogalmazódnak. Magyarságról, hányattatásról szóló, költőtársaknak ajánlott versek olvashatók. A záró ciklus a Beteg világ, amelyben szintén költőelődökre, valamint a címmel József Attilára, majd Nagy Gáspárra is utal. A költő a versekben reflektál konkrét jelenségekre, történésekre, a „normális ember” ritkaságát hangsúlyozza. Bakonyi István szerint: „Agócs Sándor verseivel száll szembe a romlással, az idő fogyásával, és teszi ezt nagyon őszintén és hitelesen.”

A Jánoshalmán született Agócs Sándor ezután röviden kitért életútjára, amelynek kapcsán az ötvenes évek fenyegető miliője is megjelent előttünk a szülők sorsán át kitelepítéssel, börtönnel, családi tragédiaként a tizennégy éves báty elvesztésével. Agócs beteg, dadogós, visszahúzódó gyermekként jellemezte magát, aki „nyitott ablaknál” született, ezért egy életen át fázik. Ennek történetét is összefoglalta (illetve utal rá, például a Fejér megyei Szikra János költőnek ajánlott, A bácskai ember című versében) a közönség előtt, majd elmesélte: később építész technikumot végzett, és tizenkét évig dolgozott a kecskeméti házgyárban. Publikálni 1980-tól kezdett folyóiratokban, antológiákban, és irodalmi önképző körbe járt. Verseit egyszer megmutatta Lezsák Sándor költő, tanár, politikusnak, akinél jó fogadtatásra talált. Nem sokkal ezután lett az Antológia Kiadó szerkesztője, ügyvezető igazgatója. Az elmúlt harminc évben több mint négyszáz könyvet szerkesztett, ezért sem jutott idő a sajátokra – erősítette meg a költő. 

Maga is úgy véli: a Szőrén az Időt adja a legteljesebb képet róla, jól mutatja az évtizedek során benne zajló változásokat. 

A kötetben a versek után interjú is olvasható Agóccsal, Végre magába szállhatna az emberiség címmel, Ács Margit pedig Utóhangot írt.