Nagyvárosokat megszégyenítő érdeklődés volt a kiállításmegnyitón Kincsesbányán

Még sok idő volt az este hatra beharangozott kezdésig, máris szép számmal ültek a tájház udvarán Rákhegyről, illetve Kincseről, valamint Iszkaszentgyörgyről érkezett érdeklődők. nemcsak a helyszín különleges, hanem a kiállításmegnyitó hangulata is, ugyanis családias légkörben beszélgettek az alkotók és a nagy pillanatot váró vendégek, miközben a színpadnak kijelölt területen már bodorodott a készülőfélben lévő pörkölt a bográcsban.

A kiállítás főszervezője Ónodi Károly Balázs volt, aki festő és szobrász egyszerre. Régi ismerősét, és művésztársát, Soproni Kiss Sándor festőművészt hívta meg a tájházba, hogy készítsenek egy kettős tárlatot. Még csak szállingóztak a vendégek, amikor Fendrich Veronika sanzonénekes már elkezdett énekelni. 

Aztán kisebb csúszással, de végtelenül türelmes és jókedvű közönség előtt megkezdődött az esemény. A közös tárlatot Haraszti Zsigmond néprajzkutató nyitotta meg. 

-A két alkotó engem kért meg, hogy néhány szóval örvendeztessem meg a megjelenteket. Annyit mindenképpen fontos megemlíteni, hogy az évszázadok során sokan és sokféleképpen próbálták megmagyarázni a művészet jelenségét. Filozófusok, művészettörténészek, régészek, antropológusok, és megannyi más diszciplína képviselői könyvtárakra rugó szövegeket halmoztak fel, melyben azt boncolgatják, hogy miért faragunk, miért írunk verseket, zenét vagy éppen, hogy miért festünk? Kétségtelen, hogy a művészet eredetének koncepcióját kutatva rendre előkerül a spirituális és a mágikus szál. Hitem szerint akár tudunk róla, akár nem, a mágia, mint a megvalósítás akciója még mindig jelen van a művészetben és ez igaz a két művészre is, akik a Rákóczi utcai tájházban bemutatkoznak a helyi közösségnek, fogalmazott a néprajzkutató. 

Ónodi Károly Balázs lassan három évtizede foglalkozik festészettel és a szobrászat, pontosabban fafaragással. 

-Elég sok helyen éltem a világban és szeretem az épületeket, ezért útközben kialakult ez a konstruktivista, kicsit kubista látásmód. Nekem ez a rögeszmém, én ezekkel szeretek igazából foglalkozni. A szobrászat vagy inkább fafaragás az pedig azóta érdekel mióta kint élek a természetben, ugyanis kilenc éve költöztem ide. A régi fák, akár épületfák is megihletnek ha faragásról van szó, míg a festészetben próbálok sokfelé kacsingatni van, hogy egy kicsit impresszionista jellegű képek készülnek. Ebbe is bele kóstolok, ahogy a portré esetében kicsit az absztrakt felé veszem az irányt, mondta a Somosmáliban élő Ónodi Károly Balázs. 

A tájház másik kiállítótermében kizárólag festmények sorakoztak a falakon, illetve az ajtó mellett a verandán. 

- Ónodi Károly hívott meg engem meg, mint kiállító társat. Évek óta ismerjük egymást és ő mondta, hogy Kincsesbányán van egy ilyen helyszín és én egyből igent mondtam, mert tudtam, hogy Károly komolyan gondolja az alkotói megnyilvánulást és létet. Először, egy kis túlzással élve Isten háta mögötti helynek gondoltam helyszínt, de igent mondtam, mert biztos voltam abban, hogy van benne valami kis fűszer, ami miatt Károly úgy döntött, ez lesz a megfelelő. És igaza is lett, ugyanis kétszer annyian voltak kíváncsiak a tárlatmegnyitóra ebben a kis faluban, mint például Székesfehérváron. 

Az alkotások, amiket hoztam a tengerélmény témakörben sorolhatók. Nem csak a nyaralás és a fürdőzés, vagy a városnézés közbeni élményeket véve alapul, hanem inkább az a Hamvas Béla-i értelemben vett tengerélmény, amikor az ember ismerkedik a körülötte lévő világgal, szemléli azt, megmártózik benne és megpróbálja felfedezni, mondta a fehérvári Soproni Kiss Sándor- 

A tengerélmény szakaszban használt elemek, kiemelt részletek jelentéséről, értelmezéséről is beszélt a festő. 

-A tenger az lehet akár a szabadság, akár az Isten kifejezője is, a Tengri vagyis az ősforrás szimbóluma, ahová mindenki szeretne visszatérni. Az ars poetica pedig benne van az önarcképben. Látható, hogy a bor, mint egy szent ital, sokak által magas polcon tartott szubsztancia találkozik a tengerrel, mint a végtelen megtestesítőjével, de találkozik a vitorlával, illetve a látóhatárral, vagyis a szabadságérzés szimbólumával is. Ezek szinte minden egyes képemen megjelennek, mert szükségünk a szabadságra is, a végtelenre is, hogy egy kicsit megmártózzunk benne, fogalmazott Soproni Kiss Sándor. 

A zsíroskenyerekkel és helyi borokkal kezdődő kiállításmegnyitó jó hangulatú, közvetlen beszélgetős tárlatvezetésbe torkollott és persze az Ónodi Károly által készített pörkölt is elfogyott a végére.