Elindult a PartiTúra!

2023.10.10. 18:00

Művészettel, zenével elvarázsolni a gyerekeket

Izgalmas, interaktív koncerttel indult az Alba Regia Szimfonikus Zenekar PartiTúra című ifjúsági hangversenysorozata október 9-én és 10-én, a fehérvári muzsikusok székházában. A cél egyértelműen az volt, hogy közelebb hozzák az iskolás gyerekekhez a komoly zene világát, sőt, Dobri Dániel, az Alba Regia Szimfonikus Zenekar kortárs művészeti vezetőjének segítségével a kulisszák mögé is betekinthettek a kisdiákok.

Kecskés Zoltán

Ifjúsági hangversenysorozat a fehérvári muzsikusok székházában.

Fotó: Nagy Norbert

A hétfői és keddi nyitó hangversenyen W. A. Mozart Jupiter-szimfóniája volt műsoron, a zenekart Paul Marsovszky vendégkarmester dirigálta. Kedden 12 órakor a sajtó is bepillanthatott a különleges alkalomra, ahol három fehérvári iskola, mintegy 130 diákja, nevezetesen a szentimrések, hétvezéresek, illetve a kodályosok vettek részt. Az interaktív órának is beillő alkalmon, nem csak magát a zeneművet hallgathatta meg az ifjú közönség, de a különböző zenei fogásokkal és magukkal a hangszerekkel is megismerkedhettek.

A PartiTúra december 4-5-én az Amerika hangjaival folytatódik.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában