Viharos dialógusokon átívelő érzelmi hullámvasút – új bemutatóval várja közönségét a Felvonási Tünetek Színjátszó Műhely

A legutóbbi, Shakespeare-előadáshoz képest nagy ugrás Albee drámája. Hogyan jutottatok el idáig?

2017-ben alakultunk, ez hét év, és ez lesz a hetedik, egész estésnek nevezett bemutatónk. Számos pódium előadásunk is van, és igyekszem a társulattal együtt abban gondolkodni, hogy minél színesebbek legyünk, minél változatosabb legyen a repertoárunk, merthogy ez minket is jobban motivál, szórakoztat, illetve a közönségnek is fogyaszthatóbb, ha nem mindig ugyanazt a fajta előadást látja tőlünk. Van az előadásaink között zenés, táncos, vígjáték, keserédes, groteszk és elgondolkodtató történet is. A Shakespeare-év tiszteletére jött a Macbeth, amit aztán folytatunk majd jövőre az Othellóval. Így jutottunk el Albee négyszereplős kamaradrámájáig, ahol már komolyabb gondolatokat tudunk megfogalmazni. Úgy gondolom, mind játékmódban, mind a kifejezésmódunkat tekintve megértünk arra, hogy egy komolyabb gondolatmenettel foglalkozzunk. Már nagyon-nagyon régóta szívügyem Edward Albee Nem félünk a farkastól című drámája. Minél inkább közelebb szerettem volna kerülni ehhez a produkcióhoz, ezért a fordítást is én csináltam. Úgy gondoltam, hogy ha a magunk szája íze szerint szeretnénk ezt elkészíteni, akkor – természetesen hűnek maradva a szöveghez – jó, ha van egy saját fordításunk. Az előadást november 18-án, szombaton 17 órától az ercsi művelődési házban, majd november 25-én, szombaton 15 órától a perkátai Győry-kastélyban láthatja a közönség.

Az előadás az eredetihez képest új címet kapott: Játszma – éjszakai pár-baj két részben. Ennek mi az oka?

A Nem félünk a farkastól cím Elbert János fantasztikus fordítói leleménye – „Nem félünk a farkastól, Goethe János Farkastól” –, ugyanis az eredeti címben Virginia Woolf angol írónőről van szó: Who’s afraid of Virgina Woolf?, azaz Ki fél Virgina Woolftól? Albee ezzel az értelmiségi létre utalt, arra az értelmiségi létre, amit az előadás főszereplői is képviselnek, és amilyen közegben Albee is felnőtt. Pontosan látta az előadásban is megjelenő önmarcangoló, olykor egymást is bántó, tépő eseményeket a párkapcsolatokban. Mivel a szövegben kismilliószor elhangzik, hogy játszmáznak egymással a szereplők, ezért találtuk meg ezt a címet, hogy Játszma. Egyébként érintjük a „nem félünk a farkastól” témát: a saját magunkban hordozott félelmet nevezzük farkasnak.

Hogyan készültetek az előadás színrevitelére?

Tavasszal csapatostul elmentünk, és megnéztük az előadást Székesfehérváron, a Centrál Színházban és Tatabányán. Elérhető korábbi előadásokról hanganyaga, a drámából készült film is, tehát nagyon-nagyon sok mindent meg lehet nézni, sokat lehet meríteni, és könnyen lehet azt gondolni, hogy jó, akkor máshogy csináljuk. De hogyan csináljuk? Aztán jött a saját elképzelés, a saját próbafolyamat, és akkor megszületett magunkból mindaz, amit szeretnénk kifejezni.

A látottakból tudtatok inspirálódni?

Igen-igen, ez is volt az egyik célunk. Szükség volt arra, hogy lássuk ezeket az előadásokat, mert ez egy nagyon-nagyon nehéz gondolatokat közlő produkció, hosszú, elképesztő anyag. Ahogy a kőszínházak, úgy mi is természetesen húztunk belőle, mert másképp egyszerűen nem lehet befogadni. Lehet, hogy volt olyan időszak, amikor az emberek képesek voltak hosszú-hosszú órákat ülni és hallgatni azt, hogy négy ember ül és beszélget, de ez ma már nem megy sajnos. Engem a dramaturgiai munkában ez érdekelt a legjobban, hogy azok a húzások, amiket eszközöltem, megállják-e a helyüket, nem csorbul, nem sérül-e az előadás. Amatőrként élesen meg kell határozni, hogy nem másolunk, nem utánozunk, hanem inspirálódunk.

Mi az, amit szeretnétek átadni a közönségnek?

Ami fontos számunkra a legelső pillanattól kezdve, hogy holtomiglan, holtodiglan, jóban, rosszban, betegségben, egészségben, tehát bármi történik, bármiféle szenny – ahogy az előadásban Martha mondja – önt el minket, mi ott vagyunk egymásnak. Benne vagyunk a sértésben, olykor a megalázásban, a meg nem értettségben, de mindezzel együtt megpróbálunk továbbmenni, kihozni a legjobbat egymásból és megbocsátani. Szeretnénk felfejteni, hogy hol van az a mag, az az igazi mag, ami végső soron a szeretet, ami összetart. Mindennek a megoldása a szeretet, és mi ezt szeretnénk megmutatni, az olykor bántó, viharos és nagyon megrázó dialógokon és jeleneteken keresztül.