Remek produkciók

2024.01.26. 17:27

Népdaloktól volt hangos a Fiskális út (videóval!)

Második válogatójához érkezett a Pesovár Ferenc Gyermek- és Ifjúsági Népdaléneklési és Népzenei Verseny, ahol összesen kilenc produkciót láthatott és hallhatott a közönség az Öreghegyi Közösségi Házban.

Kecskés Zoltán

Berki Lilla népdalénekes tanítványai, a Kökörcsin Énekegyüttes.

Fotó: Nagy Norbert

A pénteki válogatón fehérvári és móri szóló énekesek, éneklőcsoportok és egy hangszerkíséretes éneklőcsoport mutathatta meg tehetségét és énekhangját a széken helyet foglaló érdeklődők és a háromfős szakmai zsűri előtt. Olyan elismert szakemberek értékelték és pontozták a produkciókat, mint Nádasdy Fanni népdalénekes, népzene-pedagógus, Páll Éva népzenész, népdalénekes, népzene-pedagógus, vagy mint Husi Gyula népzenész, népzene-pedagógus és hangszerkészítő. A Pesovár Ferenc Gyermek- és Ifjúsági Népdaléneklési és Népzenei Verseny második válogatója is színvonalas produkciókat hozott.  

Mint azt Skobrák-Kovács Réka művelődésszervezőtől, az esemény koordinátorától megtudtuk, az ítészeknek nem volt könnyű dolguk, hiszen a válogatók és a jelentkezők nagy száma miatt,  akár egy pontnak is nagy jelentősége lehet, ugyanis csak az előválogatók (7!) után derül majd ki, hogy kik juthatnak a nagy hagyománnyal rendelkező versenyen döntőjébe. Pénteken öt produkciói is a maximális pontot érdemelte ki a zsűritől: Purcsel Cseperke (Rimóci népdalok), Szőke Szófia (Somogyi népdalok), Vranszki Júlia (Moldvai népdalcsokor), és Seres Csilla Petra (Rábaközi népdalok) szólóének kategóriában, míg a Csillengő Énekegyüttes (Gyimesi népdalok) éneklőcsoport kategóriában.

Megtelt érdeklődőkkel az Öreghegyi Közösségi Ház.
Fotó:  Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap

A honlapon feltüntetett programból pedig kiderült az is, hogy a következő hetekben újabb válogatókra kerül sor: február 2-án, pénteken 14 órakor Válon, február 6-án, kedden 14 órakor Ráckeresztúron, február 9-én, pénteken 14 órakor Abán, február 12-én, hétfőn Dunaújvárosban és február 15-én, csütörtökön 14 órakor ismét Fehérváron tartják. A döntők február 22-én és 23-án lesznek Székesfehérváron, az Öreghegyi Közösségi Házban. 

A videót az alábbi cikkünkben tekinthetik meg:

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában