Simek Valéria prózában is továbbadja emlékeit

Bakonycsernye ugyan nem a Fehérvárhoz legközelebbi falvak közé tartozik, de viszonylag közel van. Ez az a „hosszú” falu, amelynek főutcáján haladva szinte úgy tűnik, mintha annak sosem lenne vége. De vége lesz egyszer, Simek Valéria pedig ott lakik, az egyik faluvég közelében.

Sokat jelent számára a település, kiderül ez a tavaly megjelent „Elhamvadt napok” című novelláskötetből, valamint a kicsit korábbi „Hittem, szerettem” című regényből. E kettőt mutatták be nemrég a székesfehérvári Vörösmarty Társaság termében, ahol Simek Valériát a társaság egyik alelnöke, Váczi Márk történész kérdezte. A novellákból P. Maklári Éva, a társaság másik alelnöke olvasott fel (és ő a könyvek illusztrátora is), Cserta Gábor és Takács László pedig Valéria néhány versének megzenésített változatát adta elő.

A hat verseskötettel rendelkező szerzőről érdemes tudni, hogy több évtizede van jelen lírájával heti- és napilapokban, országos irodalmi folyóiratokban. Most pedig itt vannak a prózák is – ezekről esett szó bővebben az esten.

Simek Valéria egész életét Bakonycsernyén töltötte, ott alapított családot is. A falu iránti szeretet érzése járja át a szövegeket, ez jól hallható volt az Éva által felolvasott részletekből. A két könyv részben a szerző saját életének történéseit, részben a bakonycsernyei hétköznapokat idézi fel. Betekintést nyerhetünk általuk abba, hogyan éltek Valéria szülei és ő maga miként élte meg gyerekkorát. Ízelítőt kaphatunk a kemény paraszti munkából, a dolgos hétköznapokból, amelyekből nem hiányzott a parasztemberek élelmessége, humora. Utóbbira jó példa „A két lány” című novella, amelyben a szerző dédapja leckézteti meg lusta feleségét és saját húgát, akik nem akartak dolgozni. Ez is elhangzott az esten, amelyen Valéria egyebek mellett elmondta: férjével hasonlóan éltek, mint annak idején a szüleivel. Igyekeztek mindent maguknak megtermelni, és megtanították gyermekeiket a kétkezi munkára, mert sosem lehet tudni, mit hoz a jövő.

Mindkét könyvből inkább az asszonyok sorsa rajzolódik ki – vetette fel Váczi Márk, a szerző pedig igazat adott neki. Hiszen nőként inkább erre látott rá, ezt érezte át, ráadásul a nők, az asszonyok is igen keményen dolgoztak. Ott volt például a bábaasszony, akinek történetét szintén egy novella őrzi, „Bába asszony” címmel. Megismerhetjük belőle az 1923-ban született Annát, akit még az esküvői asztal mellől is elszólított egy csecsemő érkezése.

Szorgos, dolgos paraszti élet tárul fel tehát a könyvekből, amelyek a csernyiek számára fontos kordokumentumok lehetnek. Simek Valéria ilyen érzékenyen és őszintén vall szülőfalujáról: „Az életnek legjobban itt tudok örülni. Ettől a falutól kaptam mindent, a sebeket, terheket is. Akkora a tartozásom, hogy életem végéig sem tudom visszaadni Bakonycsernyének.”

Vagy: „Minden idegszálunkkal ragaszkodtunk ehhez a csernyei földhöz, amely munkánk által ételt és italt adott nekünk. Egy életre szóló útravalót tett a tarisznyámba.”

Ebből az útravalóból ad át nekünk, olvasóknak egy adaggal a szerző szépen illusztrált prózaköteteiben.