Az underground zenész és a nagyapa történetei

A történelmi könyvek, regények, dokumentumok elég széles körben népszerűek, mind a dokumentum, mind a fikciós műfajokban. Baracskán, a faluházban könyvbemutatóra invitálta meg a helyieket Kolumbán Ottilia háziorvos és alpolgármester, lokálpatrióta minőségében is. A doktornő fontosnak tartja a helyi lakosok kevésbé ismert minőségében való bemutatkozását, bemutatását. Ezúttal Nagy-Miklós Pétert hívta meg egy beszélgetésre, az Anyák népe című megjelent memoárkötete kapcsán. Az igazság persze az, hogy e nagyon személyes hangú, s bőséges terjedelmű történetfüzér nem az 1975-ös születésű szerző memorárjaiból állt össze, hanem a nagyapjáéiból. Olvasás közben halljuk a második világháborúból hazatért és akkor fiatal Török István zabolátlan, szabadszájú, érzelmekkel teli, személyes történeteit, de halljuk az unoka hangját is, Nagy-Miklós Péterét, aki átélte-átengedte magán a számára megunhatatlan igaz meséket.

A szerző, az unoka (és generációja) már kellő távolságban nőtt fel az egyfelől unalomig ismert, másfelől számos titkot, félredokumentált tényt tartalmazó második világháborútól. Kolumbán Ottilia érzékeny kérdései arra a „magántörténelemre” vonatkoztak, amit a kisfiú kihámozott a nagyapa igaz meséiből, s hogy mit értett meg belőlük egy gyermek az évek alatt nyiladozó értelmével. Hiszen négy-ötéves korától csüngött a papa szavain, s majd felnőttként ellenőrizte a „sarokpontokat” belőlük. Sokáig írta, jegyzetelte a történeteket, s bár Török István sajnos elhunyt néhány éve, 89 esztendős korában, Miki tudta, hogy egyszer könyvbe önti, mintegy novellafüzérként a szakértők által is megvizsgált nagyapa-emlékeket. Aki az államszocializmus idején ordítva hallgatta a Szaba Európa Rádiót, s sosem vesztette el humorát, közlékenységét. A baracskaiak is így ismerték.

Miki – a zenei világból sokan így ismerik Nagy-Miklós Pétert, a rock-metal zenészt, szövegírót, az unokát. A Wackor együttes 1996-ban alakult Gárdonyban, három angol nyelvű albumuk jelent meg, kétségtelen, hogy rétegzenét játszanak, nem gyakran hallhatóak. Baracskán Péternek szólítják, a keresztnevén. A Kodolányi János Egyetem angolnyelv-tanári szakán diplomázott, tanít is – a beszélgetés kicsit szubjektív csapongásában egyet s mást megtudhatott róla a közönsége. Kolumbán Ottilia buzgón nyitogatta a szemmel láthatóan zárkózott fiatalember személyes életének a részleteit, ahogyan ilyenkor illik. Nagy-Miklós Péter bevallotta, hogy ennyit nem szokott beszélni magáról, de a doktornő hatására mégis egy kicsit megnyílt a rokonai s a falubeliek jelenlétében ez alkalommal. Mindketten hangsúlyozták, amit a fiatalok már nem tudnak, hogy negyven éven át a hallgatás burka takarta a második világháború történetét, a sok elesett katonát elsiratni sem igen engedte a győztesek diktatúrája. Mi voltunk a bűnös nép. S bár 1989-ben felszabadult a hallgatás kényszere, az idő is megeszi az emlékeket. Az emlékeztetők ezért szükségesek.

A színpadon igazi underground-zenész külsővel jelent meg Nagy-Miklós Péter, csupa feketében, széke mellé állította elektromos gitárját. Szavaiból pedig az érzékeny, érdeklődő, papa-rajongó gyerek képe tűnt elő. Az Anyák népe könyvben egyetlen kép sincs, a borítója utal a tartalmára. Egy kisfiú katonasapkában áll a fekete-fehér fotón, sajnos, nem a főszereplő mesélőről készült. Szerencsés találkozás is kellett a Morningstar Publishing Kiadóval, amelynek szerkesztői felismerték az egyedi hangot és stílust, s vállalkoztak a kiadásra. A szerző ugyanis nem „nyomult”, sok kiadatlan, sehol meg nem jelent írása rejtőzik a konkrét és a virtuális íróasztala fiókjában. Az Anyák népe kezdetként is biztató ígéret.