Belső utazások talányos lenyomatai a színképeken

Az őszi kulturális események egymást érik a tűzoltótoronyban és termeiben, Romsics Ignác történész látogatását a szintén országos tekintélyű, 1848-as történész-szakértő Hermann Róbert követte. A szervező Tóth Árpádné Marika szerint valóban „sűrűre” sikerült a tavaszi-nyári programsorozat, az ősz is bőséges tematikát kínált a kisváros lakóinak. A ház azonban télen csöndes magányba zárkózik, nem fűtik a helyiségeket, nem lesznek találkozók. A minap a székesfehérvári születésű, Csákváron élő Szamosi Attila (1958) festményeit, grafikáit mutatták be – szemmel láthatóan hosszú évek változó benyomásait rögzítő módon fekete-fehérben és színesben. A kiállítás megnyitására Kovács György címzetes megyei művelődési-központ igazgatót kérte fel a szervező, s nemcsak a régi csákvári barátság és kulturális kapcsolatok okán.

Kis időutazásra invitálta Kovács György a hallgatóságát, elárulván, hogyan került az alkotó tárlatmegnyitójára. A székesfehérvári Ifjúsági Házban élénk kulturális élet zajlott, teret engedtek a modern s fiatal alkotóknak, amatőröknek, szinte korukat megelőzve. Ez bőven a rendszerváltás előtt történt, illetve 1980 körül senki nem sejtette, mennyit változik a világ tíz esztendő múltán, s a korábban tűrt műfajok kiszabadulhatnak az önkéntes elhallgatásból. Székesfehérváron éppen szabad teret engedtek a kísérleteknek, próbálkozásoknak. Kovács György később, a Fejér Megyei Művelődési Központ igazgatójaként is mentorálta a házban megjelenő fiatalokat, akkor már hozzá tartozott az összes képzőművész közösség. A mostani csákvári kiállítás-megnyitón megidézte Háden László kőfaragó művészt, aki legendás informális vezetővé vált, találkozókat szervezett, értékelt, irányt mutatott másoknak. Pinke Miklós, Újházi Péter is akkor lettek ismertek, profi alkotók nőttek ki az ottani csoportokból. Mások megmaradtak a szenvedélyből alkotó amatőrség szintjén, gyerekeket tanítottak, szakköröket vezettek. Szamosi Attila is „betévedt” a társaságba, mondta Kovács György, innen a régi ismeretség, s maga a festő amatőrként aposztrofálja magát ma is.

A képekről szólván kiderült, hogy a több évtized alatt született alkotások afféle belső utazásokat örökítenek meg, adott magyarázatot a gyakran szürrealizmusra emlékeztető műveken az alkotó. A grafika után az olaj, az akril is bekerült Szamosi Attila eszköztárába, a későbbi képeken egyre élénkebb színekkel dolgozott. Maga hangsúlyozta, hogy soha semmilyen hivatalos képzésen nem vett részt, autodidaktaként haladt a maga által választott képzőművészeti megismerés és fejlődés útján. Olykor megfogalmazhatatlan érzések hangulata sugárzik a képekről, hol konkrétabb, hol elvontabb jeleket, jelképeket használva az önkifejezés során.

A kiállításon ezúttal is, mint máskor fellépett a helyi dalkör, régi stílusú, gyönyörű népdalokkal. Meglepetésként verset mondott a négyéves Matúz Eliza, a családias, baráti hangulat jegyében - ez megszokott a Vértes Múzeumban