A Kisláng erősítheti pozícióját

2017.09.21. 17:03

A megyei II. osztályban több fontos összecsapásra kerül sor ebben a fordulóban

A 7. forduló következik a Fejér megyei másodosztályú labdarúgó-bajnokságban. A Kisláng csapata ezúttal Kápolnásnyéken bizonyíthat.

Káldor András

A piros Besnyő-Iváncsa II a Sárbogárd II-t fogadja

Fotó: Kricskovics Antal

GROUPAMA Északi csoport

A Bakonycsernye (2.)-Pázmánd (16.) (8-1) összecsapást előrehozták, szerdán került rá sor. A mérkőzés bővebb tudósítását, a többi mérkőzéssel együtt a keddi számunkban közöljük.

A csoport rangadóját ezúttal Pusztavámon játsszák, az utóbbi két meccsét megnyerő Pusztavám-Jüllich csapata szép lassan felfelé araszolgat a tabellán, de az biztos, hogy a korábbi évekhez hasonlóan nehéz meccs vár rájuk a Puskás AFC III ellen. A Bodajk számára nagy valószínűséggel nem jelent problémát az eddig mindössze egy győzelmet szerző Videoton Baráti Kör legyőzése. A Pátka csapat is kezd magához térni az első három forduló okozta sokkból, és zsinórban elért három győzelme intő jel lehet a listavezető Szár együttesének.

2017. szeptember 23. szombat 16.00

Bodajk (4.)-Videoton Baráti Kör (15.)

2017. szeptember 24. vasárnap 16.00

Csór Truck Trailer (14.)-Fehérvárcsurgó (12.), Főnix FC (3.)-Aqvital FC Csákvár II (13.), Pátka (8.)-Szár (1.), Vál (10.)-Mány-SBS 2012 (7.), Pusztavám-Jüllich (5.)-Puskás AFC III (6.), Pákozd (9.)-Mór II (11.)

A piros Besnyő-Iváncsa II a Sárbogárd II-t fogadja
Fotós: Kricskovics Antal

AGÁRDI TERMÁL

Déli csoport

A csoportban több fontos összecsapás is lesz, de a tabellát vezető Kisláng-TELMEX kápolnásnyéki vendégjátéka, valamint az idei pontvadászat meglepetéscsapata, a Besnyő-Iváncsa II sárbogárdi fellépése felé irányul a legnagyobb figyelem. A kislángiak jó formában vannak, sok gólt lőttek, a legkevesebbet kapták, és eddigi két idegenbeli mérkőzésüket simán lehozták. A Besnyő-Iváncsa II lőtte a legtöbb gólt, viszont saját pályájukról, amikor kimozdultak, elég sokszor bevették a hálójukat. A Sárbogárd II idén hazai környezetben még pontot sem vesztett, úgyhogy nagy csatára van ezek alapján kilátás. A Vajta és a Nagykarácsony összecsapásán a pillanatnyi forma dönthet, míg hasonló a helyzet a Velence és az MPF Ráckeresztúr találkozóján is. A Velence továbbra is bukdácsol, és csak egy győzelme van, ellenfele azonban egyszer nyert, és egy döntetlent játszott vendégként.

2017. szeptember 23. szombat 16.00

Kápolnásnyék (5.)-Kisláng-TELMEX (1.)

2017. szeptember 24. vasárnap 16.00

Pusztaszabolcs (7.)-Rácalmás (16.), Vajta (13.)-Nagykarácsony (12.), Szabadegyháza (3.)-Adony (9.), LMSK (15.)-Káloz (11.), Besnyő-Iváncsa II (2.)-Sárbogárd II (4.), Velence (14.)-MPF Ráckeresztúr (8.), Seregélyes (10.)-Aba-Sárvíz (6.)

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában