Sporttörténeti aranyérem

2017.11.01. 19:19

Palkovics az öttusázók első U24-es csapat-Európa-bajnoka

Két arany- és három bronzérmet szereztek a magyar öttusázók az első ízben megrendezett U24-es Európa-bajnokságon. A fehérvári Palkovics Karolina csapatban állhatott a dobogó tetejére.

Ferencz Balázs

palkov

A lengyelországi Drzonkowban egyéniben a hetedik helyen ért célba az Alba Öttusa SE remek pentatlonistája, Palkovics Karolina, de nem maradt érem nélkül, hiszen Simon Saroltával és Zs. Tóth Annával megnyerték a csapatversenyt. Kuriózum ez az aranyérem, hiszen a sportág történetében ez volt az első U24-es Eb.

- Furcsa volt ez a verseny, mert vége volt már a szezonnak, pihenés után, sőt, az alapozásból mentünk ismét versenyezni. Meg is lepődtem, hogy sokkal jobban mentek a fizikai számok, mint vártam. A vívás sikerült kicsit gyengébben, de mentségemre szóljon, hogy az ellenfelek idősebbek voltak nálam, hiszen én még csak junior korú vagyok. Minden számban hoztam magam, a kombináltban nyújtott teljesítményem azonban kiemelkedő volt - vélekedett Palkovics Karolina.

Palkovics Karolina jobb eredményekre számított idén, de a csapatban elért U24-es Európa-bajnoki cím újabb motivációt ad Fotó: KVD

- Jól össze tudtunk dolgozni a társakkal, jó kis csapat alakult ki ezen az Európa-bajnokságon. A szálláshelyen is aranyos, nagyon hangulatos bungallókban laktunk, ahol a verseny után sütögettünk is.

Az Alba Öttusa SE sportolója örül a lehetőségnek, hogy részt vehetett az Eb-n, mert így motiváltabban tud visszarázódni az alapozás nehéz időszakába. Karolina idén a barcelonai junior Eb-n váltóban 5. volt Varga Eszterrel párban, s szerepelt felnőtt világkupán is.

- Az idény elején sokkal jobb eredményeket szerettem volna elérni, de megviselt az edzőnk, Komlódy Zsolt halála. Szoknom kell még a felnőttek mezőnyét, de én egyébként nagyon élvezem, ha nálam jobbakkal tudok versenyezni, így én is többet tudok magamból kihozni.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában