Meccsel emlékeztek a hokisra – Három éve hunyt el Rajz Attila

A 38 évesen távozott balszélső emlékére az egykori társak mérkőzést szerveztek az Ifjabb Ocskay Gábor Jégcsarnokban.

- Vegyes csapatok léptek jégre, minden korosztály képviselte magát, a Tilu Kék játszott a Tilu Fehér ellen, a színek a klubot szimbolizálták. A vég-eredmény 3-3 lett, élvezhető meccs volt, meglepően sokan voltak a lelátón. Kocsis Julianna, az unokaöcsém, Tilu fia, Rajz Áron, valamint idősb Ocskay Gábor vállalt legfőbb szerepet a lebonyolításban. Három sorral játszott mindkét gárda – mondja Rajz Tamás, aki anno kapusként szerepelt az Alba Volánban.

- Ön meglepő módon ezúttal a mezőnyben jutott szóhoz.

- A csíkszeredai, 12 csapatos amatőr bajnokságban nyolc éve hátvédként szerepelek a Csíki Kakasok együttesében. Tavaly bajnokok lettünk, idén sincs vesztes mérkőzésünk. Mivel a mezőnyben korizom, nem okozott gondot felvenni a versenyt a fehérvári veteránokkal. A meccs előtt került sor az öcsémnek örök emléket állító vitrin avatójára, a jégpálya melegedőjében. A meze mellett fényképeket és egyéb ereklyéket láthatnak a pályára érkezők. Az avatáson én beszéltem először, aztán Szekeres Károly, Attila utolsó munkaadója, a kiskőrösi hokiklub igazgatója, valamint Ocskay Gábor. Gabi bácsi nevelőedzőként, munkaadóként és apaként beszélt. Érzelmekben gazdagon. Ő 2009-ben veszítette el a fiát, játékostársamat, nem meglepő, hogy néhány könnycsepp kísérte a mondanivalóját. Én a testvéremet temettem el, ő a fiát, szülőként ezt teljesen más megélni. Ráadásul az öcsém is nagyon kötődött Gábor bácsihoz, ő volt a nevelőedzőnk. Az 1975-76-os generáció mind-egyik tagja nála kezdett hokizni, ez a korosztály adta az alapot a klub későbbi sikereinek. Én az idősebbekhez tartozom, egy évvel korábban születtem, az öcsémék jutottak messzebb, annak a csapatnak több tagja immár vezetőként dolgozik az egyesületnél, Fekti István az akadémiát vezeti, Palkovics Krisztián az elnökség tagja. De említhetném azokat a volt hokisokat is, akik nem itt kezdtek gyerekfejjel, de a karrierjük szempontjából meghatározó éveket töltöttek itt, a tanulóesztendőket. Azok, aki ma edzőként, vezetőként szerephez jutnak a magyar jégkorongban, itt tanulták a szakmát, az üzleti modell felépítését. Ocskay Gábor álmodta és kezdte megvalósítani azt a rendszert, amely más kluboknál most is működik. Én 2004-ben szakítottam a jégkoronggal, amely másfél évtizeden át volt a hivatásom. Profinak nem nevezném a karrieremet, nagyon szerettem ezt a sportot és szeretem ma is. Akkoriban mások voltak a viszonyok, álmodni nem mertünk azokról a lehetőségekről, amikkel a jelen sportolói rendelkeznek. A mai feltételek felének is nagyon örültünk volna akkoriban. Az edző mellett ketten dolgoztak a stábban, ma már más a felállás. Ami örömteli.

- Azóta nincs is kapcsolata a fehérvári jégkoronggal?

- Hazajáró vendég vagyok Fehérváron, az öcsém emlékét ápolom, részt veszek azokon a volános rendezvényeken, ahova meghívást kapok, a régi csapattársaimmal egyetemben. Ilyen volt az Ocskay 40 elnevezésű rendezvény, amit Ocskay Zsuzsi szervezett. Gábor bácsi negyvenéves hokis pályafutását ünnepeltük. Az öcsém fia, Áron 19 éves, természetesen itt hokizik a Volánban. Támadóként szerepel, szép jövő előtt állhat, ha meg tudja becsülni a lehetőségeit. Csíkszeredán élek, 2004-ben költöztem vissza a szülővárosomba. Ha Fehérvárra jövök, mindig örömmel találkozom a régi társakkal, az öregebbekkel, akiknek a személyisége alakította a mi személyiségünket is. Például Kóger István, Pesti Zoltán, Hegyi Zoltán, Endrődi Zoltán, Énekes Lajos, a kilencvenes évek Alba Volánjának vezéralakjai. Tőlük nemcsak a jégkorong sajátosságait tanultuk, hanem az élet egyéb területein is példát mutattak, családról, munkáról, üzletről. Az emlékmeccs jó alkalom volt arra, hogy együtt lehessünk, felidézzük az emlékeket, amiket közösen átéltünk. Megy az idő, Tilu már három éve nincs köztünk.

- A hírek szerint nem csak egy mérkőzés volt, jövőre folytatása következik.

- Ígéretet kaptam a klub vezetésétől, hogy minden évben november 16-án megszervezhetem a klubbal közösen ezt az emlékmeccset, amikor ismét összejövünk a régiekkel. Ez a nap nemcsak az öcsémről szól, hanem minden olyan érték ápolásáról, amit ez a klub képvisel. Mindig örömmel térek vissza ide. Az öcsém népszerű volt, szerették a jégpályán. Nála nem voltak árnyalatok, két színt ismert, a fehéret és a feketét. Szókimondó volt, becsületes, a rá szabott munkát mindig a legjobb tudása szerint igyekezett elvégezni. Amikor belépek a székesfehérvári jégpálya ajtaján, rám is vetül abból a szeretetből, amit Tilu kapott itt mindig.

- Korábban szerepet vállalt a csíkszeredai hokiban, szakosztályvezetőként. Most is dolgozik az egyesületben?

- Nem, távolról figyelem a történéseket. Örömmel látom, hogy néhány év zűrzavar után letisztulni látszanak a viszonyok, kibontakozik egy olyan modell, amely Székesfehérvárról származik. A helyi hoki mecénása, Csató Kovács Imre baráti kapcsolatot ápol Ocskay Gáborral. Csató üzletember, aki imádja a hokit. Azon kevesek közé tartozik, aki csíkszeredaiként ugyan soha nem jégkorongozott, mégis pontosan érti, miről szól ez a sportág.