Akár sikersztori is lehet

2017.11.02. 11:30

Sofron István megszerezte első pontjait az ECHL-es Wichita Thunderben

WICHITA Sofron Istvánt február 15-én tiltotta el fél évre a Magyar Antidopping Csoport, mert a januári mintavétel során kiderült, hogy tiltott szert fogyasztott. A jégkorongozó már az Egyesült Államokban terelgeti a pakkot.

Ferencz Balázs

sofi

Sofron István most 29 éves. Első tengerentúli idényét kezdte a közelmúltban Kansas államban, a közel 400 ezer lelket számláló Wichitában. Az ECHL-ben hat mérkőzés után listavezető Wichita Thunder csatára, s ötödik meccsén két gólpasszt osztott.

- Úgy tűnik, gyorsan felvette a ritmust...

- Igen, egyelőre még szoknom kellett az elején a kispálya által okozott különbségeket, talán az elmúlt 3 meccsen ment a legjobban a játék, napról napra érzem, hogy egyre jobban megy, és kezdem megszokni a helyezkedéseket és az itteni játékstílust.

- Hogy érzi magát, milyenek az első benyomásai?

- Jól érzem magam, a körülmények kifejezetten jók, nagyon jó csapatunk van. Ezt az is bizonyítja, hogy egyelőre hat mérkőzésből hat győzelmünk van és vezetjük a ligát... 4-5 ezer ember jár a meccsekre egyelőre, de mivel a csarnokunk közel 14 ezres, így még elveszik ez az ötezer. De meccsről meccsre többen jönnek, főleg, ha így menetel a csapat tovább.

- Milyen stílust játszik a Wichita? Mennyire fekszik?

- Kemény, letámadós hokit játszunk, viszont a játékosaink technikailag is nagyon képzettek, így szervezett, olykor közönségszórakoztató hokit mutatunk, úgy gondolom, hogy ez fekszik nekem.

Sofron István (kék) 2017. február 10-én játszott utoljára a Fehérvár AV19 csapatában Fotó: MA

- A Magyarországon töltött utolsó fél év sportszakmai szempontból nem volt éppen frenetikus számára. Volt bármiféle nehézség, amivel meg kellett küzdenie, hogy újra jó formában, új célokkal várja a kihívásokat?

- Február 10-én játszottam utoljára meccset, így az elején éreztem azt a hét hónap kihagyást, mostanra úgy érzem, mind fizikailag, mind mentálisan a régi vagyok. Nagyon nehéz volt az eleje, aztán próbáltam a pozitív oldalát megfogni, hogy egy újabb lehetőség adódott előttem azzal, hogy felmerült az amerikai folytatás lehetősége. Már le is tettem erről, hiszen már nem vagyok fiatal, Németországban is lehúztam több szezont, Ausztriában is játszottam. Mihály Árpád segítségével azonban már júniusban körvonalazódott, hogy a Wichita Thunder csapatában folytatom. Úgy terveztem, hogy két évig biztos maradok Amerikában, utána Európában bármikor találok csapatot. Lehet, hogy a sors akarta így. Amikor kiváltam, már elment az esély arra, hogy a playoffban szerepeljünk a Volánnal. A válogatottat volt nagyon fájó nézni. Rossz volt, hogy nem lehettem ott, s biztos segíthettem volna, hogy jobban szerepeljen a csapat. Valamilyen szinten azt éreztem, hogy miattam is volt a gyengébb szereplés.

- Milyen tervekkel, álmokkal utazott ki?

- A tervem egyelőre az, hogy itt, a csapatomban jól teljesítsek, akkor egy AHL-be való felhívás reális cél lehet. De próbálok lépésről lépésre haladni és mindig a következő feladatra koncentrálni. Legrosszabb esetben élek egy évet Amerikában, majd hazamegyek, de ebben nagyon sok lehetőség van. Akár AHL-es szereplés, de talán még az is, hogy kapjak egy-két meccset egy NHL-es csapatban. A példa adott: a korábbi Volános hokis, Derek Ryan is 31 évesen került az NHL-be. Nagyon sok múlik a szerencsén is. Kinek milyen játékos hiányzik. A harmadik, negyedik sorba sem az AHL pontkirályát viszik fel, hanem egy erős, ütközős, letámadós játékost. Ez fekszik nekem, s akár gólt is tudok lőni. Az NHL-ig nagyon hosszú és rögös út vezet. Megkezdtem a menetelést, meglátjuk, hogy meddig jutok.

- Mivel tölti a szabadidejét?

- Szabadidőmben a menyasszonyommal fedezzük fel a várost, és persze a csapattársaimmal is eljárunk közös programokra, például bowlingozni. De annyira sok szabadidőnk azért nincsen, hiszen az elmúlt másfél hónapban épp most volt az első szabadnapunk. Most hétvégén is három nap alatt három meccset játszunk, pénteken, szombaton és vasárnap. De azért ha akad szabadidő, azt próbáljuk kihasználni valami aktív programmal.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában