Tálas Zsuzsanna a békéscsabaiakat hagyta el a krakkói együttes miatt

– A honi egyeduralkodó Linamar Békéscsabai RSE együttesét hagyta el egy lengyel újoncért. Miért váltott?

– Tavasszal a menedzseremmel elhatároztuk, ha megfelelő ajánlatot kapok, kipróbálom magam külföldön. Azt egyértelműen kijelentettem, csak akkor váltok, ha új klubomban is kezdő leszek. Nagyon vonzó volt az erős bajnokság, illetve első évem külföldön, így várható is volt, nem lesz könnyű, és éppen ezért a lépcsőzetesség is fontos volt. A klubom neve Trefl Proxima Kraków.

– Máshonnan volt ajánlata?

– Olyan nem, amit megfontoltam volna. Illetve nagyon korán, ha jól emlékszem, már május végén megkötöttük a szerződést. Úgy éreztem, ez számomra minden tekintetben jó lehetőség, amit nem szalaszthatok el.

– A válogatott kezdőembere. Itthonról nem keresték?

– Tárgyalásban voltam természetesen a Békéscsabával. Két évet töltöttem náluk, a klubban nagyon jól éreztem magam. Korrekt szerződést ajánlottak, a lengyelek mellett az döntött, hogy külföldre vágytam. nem egyedül érkeztem Krakkóba, velem tartott a Viharsarokból az amerikai Sarah Clement is. Most igazoltunk még egy külföldit, Bebecca Pavant, ő kanadai. A hazai játékosokkal is jóban vagyok, de érthetően igazán jóban Sarah-val vagyok.

– A lengyel bajnokságot hova érdemes kalibrálni az európai pontvadászatok között? A miénknél színvonalasabb?

– A magyarnál erősebb. Kiegyensúlyozott, főleg a középmezőny, minden meccs nagyon szoros. Az első négy csapat Európa topegyüttesei között található, indul a Bajnokok Ligájában. Az 5–8. helyezett is kijut a nemzetközi porondra, szerepelhet a CEV, illetve a Challenge Kupában.

– A Kraków női együttese pontosan hol helyezkedik el?

– Középen. A 11. helyen tanyázunk, a minap néztem a tabellát. Előzőleg úgy gondoltam, jobb a pozíciónk, ám meglepő módon, az általunk legyőzött együttesek előttünk helyezkednek. A krakkóiak kapcsán egy új egyesületről beszélünk. Tavaly megszűnt az első ligás csapat, a Sopot, így indulhatott a Krakkó. A városnak korábban csak alacsonyabb osztályú gárdája volt. Tavaly a 2. helyen zártak az élvonalban, 3–4 játékos maradt tavalyi csapatból, egyikük sem tagja a mostani kezdő együttesnek. Átlagban ötszáz néző van a hazai derbiken, a hangulat remek.

– Önnek könnyen ment a beilleszkedés?

– Nem igazán, eleinte nehezen találtam a helyem. A csapat már augusztusban megkezdte a felkészülést, én viszont az Európa-bajnokság miatt csak októberben csatlakoztam hozzájuk. Ebből következően lemaradásban voltam, amit már sikerült behoznom. Sajnos nem bővelkedünk csapatépítő programokban. A város nagyon szép, jó csapatban játszom, jól érzem itt magam. Anyukám, az egykori röplabdázó, Fésűs Irén egy mérkőzésemet látta, párja, a korábbi kapus, Disztl Péter két meccsemen volt jelen. Anyukám a második vonalban szereplő csapatával sokat dolgozik, de remélem, a tavaszi szünetben pár napot itt töltenek majd. A barátom is jön, amilyen gyakran tud. Az ünnepeket itt töltötte, szilveszterkor a belvárosban voltunk. Szép volt, de számunkra csendes, barátok nélkül nem az igazi az ünneplés.

– Párja nyilván röplabdázó.

– Nem. Futballista. Király Patrik, szerepelt Felcsúton is, tavaly Szegeden játszott, a nyáron igazolt az Előréhez. Én egyéves szerződést kötöttem, a nyáron lejár, nem tudom, mit hoz a jövő.

– A hazai csapattársakkal milyen nyelven kommunikál? Tanulja a lengyelt?

– Igen, de nagyon lassan haladok. Angolul beszélek, döntően ezt használjuk. A külföldiek azt mondják, a magyar rendkívül nehéz nyelv, amiben van is igazság. Nos, számomra a lengyel sem sokkal könnyebb, nem könnyű elsajátítani, a ragozás nem egyszerű, mássalhangzók egymás hegyén-hátán.

– Tehát röplabdázni egyszerűbb. Amikor gyerekfejjel elkezdte, gondolta, hogy világversenyek szereplője lesz, valamint külföldön profiskodik?

– Erről nem ábrándoztam. Az iskolában 2002-ben kezdtem, a MÁV Előrében pedig három évvel később, természetesen anyu volt a nevelő-edzőm. Az első felnőtt bajnoki mérkőzésemet – emlékeim szerint – 2006 ban vívtam, 2008-ban pedig már kezdő voltam az NB I-ben. Aztán feljutottunk a fehérváriakkal az Extraligába. Ott is kimondottan jól szerepeltünk.

– Nem sokkal később bemutatkozott a felnőtt válogatottban is. Tinédzserként.

– 2011-ben öltöttem magamra először a címeres mezt. Azóta egyszer fordult elő, hogy nem kaptam meghívót, de sérülés miatt végül akkor is bekerültem. A MÁV-ból lettem utánpótlás-válogatott, később a BSE, a Vasas és Békéscsaba játékosaként is számoltak velem a szövetségi kapitányok. A Vasasban három évet töltöttem, a Viharsarokban kettőt. Két Eb-n szerepeltem, hatalmas élményt jelentett mindegyik, még úgy is, hogy nem jutottunk tovább a csoportból.

– Mikor kerül sor a következő válogatott programra?

– Nem tudom, még nem kaptam értesítést a nemzeti együttes további programjáról. Ha hívnak, természetesen örömmel jövök. Információim szerint június elején, az Európa Ligában szerepelünk majd. Október óta kétszer voltam otthon, karácsonykor, valamint előzőleg egyszer, mindössze másfél napot. A távolság nem jelentős, Fehérvártól Krakkó 400 km, én azonban 600 kilométeres utat teszek meg. Nem a hegyekben közlekedem, hanem kerülök a csehek fele, Ostrava irányában. Ez lényegesen hosszabb táv, viszont autópályán lehet haladni, nem szeretek átvágni a hegyen. Nekem így könnyebb, kevésbé vagyok kitéve az időjárási viszontagságoknak.

–Anyukája terelgette vagy ön döntött a röplabda mellett?

– Én választottam ezt. Három- vagy négyéves lehettem, amikor feljött a szomszéd, hogy túl hangosan ütöm a lufit a panellakásban. A családtagok részéről nem volt presszió, amúgy volt, hogy rúgtam is a labdát. Apukám kosarazott, érthető volt nálam a labda szeretete.

– Édesanyját szinte mindenki ismeri a sport világában. De édesapját nem. Ő meddig jutott a kosárlabdában?

– Sosem űzte profi szinten. Elmondása szerint azért, mert nem volt elég kitartó. Viszont nagyon jó keze volt.

– Ön miért lett irányító? Gondolom, a magassága okán.

– Valóban nem vagyok túl magas. De mégsem ez döntött. Egyszerűen irányító típus vagyok. Szeretem megmondani, ki mit csináljon.