Fél évszázada került a Vidibe Borsányi István

- Pontosan 50 éve, 1968-ban kezdtem focizni a Vidiben, a Berényi úti stadionban jelentkeztem edzésre, egy év múlva igazoltak le. Majoros Géza volt az első edzőm.

- Jobbhátvédként kezdett?

- Centerként, ugyanis gyorsnak számítottam. Néhány meccset játszottam elöl, futottam a labdával a kapu

felé, de a gólszerzés nem ment, gyorsan a védelembe irányítottak, belső védőt, egészen pontosan centerhalfot játszottam. Jó volt az ütemérzékem, fizikálisan erős voltam. Mivel az akkori futballisták között magasnak számítottam, ideális védőnek számítottam. Ma már 10 évesen későinek számít egy sportágat elkezdeni, a futballban különösen, akkoriban ez megszokott volt. A megyei bajnokságban szerepeltünk a serdülővel, akkoriban országos, korosztályos bajnokságok nem léteztek. 17 évesek voltunk, amikor megszervezték az országos ifibajnokságot, az első döntőre itt került sor, a MÁV pályán és a Sóstói stadionban, amit nem sokkal korábban adtak át.

- Nyilván megnyerték.

- Nem, a Honvéd lett az első, mi a 4. helyen végeztünk, négy csapat közül. Egy évvel később viszont mi győztünk. Két négyes csoportot alakítottak, Vas megyében került sor az egyik kvartett küzdelmeire, megnyertük a csoportot a Fradi előtt. Velük döntetlent játszottunk, a másik két gárdát megvertük, jobb gól-aránnyal jutottunk a fináléba. Az MTK pályáján rendezték, Disztl Péter két tizenegyest hárított a Pécs ellen, egyet a rendes játékidőben, egyet a büntetők során, ugyanis a rendes játékidő 1-1-re végződőtt, Nagy Tibor fejelte a gólunkat. A hosszabbítás nem hozott döntést, jöttek a büntetők, meg persze Disztl Peti.

- Ön a felnőtteknél mikor mutatkozott be?

- A Vidiből 1979 nyarán Gyöngyösre kerültem, mivel Ferencz Jánost, a jobbszélsőt leigazolta a Vidi, a Pest megyeiek két játékost kértek érte cserébe, Porogi Lajost és engem. Volt kedvem váltani, 19 éves voltam, a gyöngyösi időszak jó iskola volt. A Vidiben nem volt esélyem játszani, Nagy III. János, Fejes Gábor, Kovács József, Szabó Károly szerepelt a védelemben, valamint ott volt feltörekvő fiatalként, ugyanúgy, mint én, Brettner Csaba. Ifiválogatott voltam, Porogi is, mindketten továbblépési lehetőséget láttunk az átigazolásban. Azonnal kezdő lettem, belső védőként, a Gyöngyössel jól szerepeltünk, hatodik helyen végeztünk az NB II Keleti csoportjában. Be kellett vonulnom, azonnal lecsapott rám a ceglédi Honvéd Bem József SE. Szintén a másodosztályban, az még jobb csapat volt, 3. helyen végeztünk.

- Vissza is hívta a Videoton.

- Több ajánlatom volt, a Vidi mellett a Debrecen, a Vasas és a Ferencváros is keresett. Leszereltem 1982 februárjában, Szalmássy Tamást jól ismertem, ő lett az igazgató a Vidiben, invitált. Kovács Ferenc volt a Debrecen edzője, ők előbb hívtak, mivel hozzájuk közelebb volt Cegléd, több meccsemet látták, megállapodtam velük, szerződést nem írtam alá, szavunkat adtuk egymásnak, a kialkudott pénz felét felvettem. Nem sokkal később vissza is adtam, mert közben jött a fehérváriak ajánlata, a nevelő-egyesületem mellett döntöttem. Szavatartó ember vagyok, nem szoktam megmásítani a döntésemet, de egyértelmű volt, hogy visszatérek a Vidibe. Egy hónappal később, márciusban rendezték az első tavaszi fordulót, a Vasast fogadtuk, kezdtem, Váradi Bélát fogtam. Jó futballista volt, alig bírtam vele. Szentmihályi Antal volt a vezető-edzőnk, a kedvencei közé tartoztam, ha a tréningeket beállt játszani, a saját csapatába választott. A félszezont végigjátszottam, mindössze az MK-döntőben sérülés miatt nem léphettem pályára Szekszárdon. Az Újpesti Dózsával játszottunk, 2-0-ra kikaptunk. Előzőleg, az MTK ellen Kovács Béla rálépett a lábamra, az MK-döntő előtt melegítettem, de feladtam, annyira nyomta a cipő a fájós körmöm. Többször gondolkodtam azon, ha megnyerjük a kupát 1982-ben, talán minden másként alakul az én életemben és a klubnál is. A KEK-ben indulhattunk volna, ami kevésbé volt erős sorozat, mint az UEFA Kupa, amelyben az 1984-85-ös ki-írásban szerepeltünk. A tolnai kupadöntőt követően Szentmihályi 1982 nyarán távozott, jött Molnár Ferenc, a következő évben majdnem kiestünk.

- Aztán érkezett Kovács Ferenc, 1983 nyarán.

- Olyan csapatot kapott, amely mindenáron bizonyítani akart. Sikerre éhesek voltunk, összekovácsoltak bennünket a korábbi kudarcok. Feri bácsi mondta is, ilyen elszánt csapattal soha nem dolgozott. Ha szólt, futás, azonnal indultunk, lelkesek voltunk. Bronzérmesek lettünk a Honvéd és az ETO mögött.

- Ezzel léptek ki 1984 nyarán a nemzetközi porondra. Indult a menetelés.

- Volt előzménye, az Intertotó Kupában jól szerepeltünk, meneteltünk, lengyel, szlovák, cseh csapaton jutottunk túl, az utolsó körben Trondheimben léptünk pályára. Vezettünk 2-0-ra, a hazaiak a 90. percben egyenlítettek, ezzel nem nyertük meg a csoportot. Csalódottak voltunk, nem gondoltuk, hogy rövidesen hatalmas élmények következnek.

- Élete legjobb időszaka volt az UEFA-sorozat?

- Egyértelműen. Előtte és utána sem vívtunk ilyen hangulatú meccseket. Nem játszottam minden mérkőzésen, a Dukla ellen egyik derbin sem játszottam, a hazain keretben voltam, a prágain nem. A PSG ellen itthon becseréltek a megismételt találkozón, idegenbe nem utazhattam, a Partizan ellen itthon csereként kaptam bizalmat, idegenbe megint nem vittek el. A tavasszal Manchesterben a tréner becserélt az Old Traffordon, a hazai meccset pedig végigjátszottam. A Zeljeznicar ellen itthon becseréltek, idegenben végig a pályán voltam. A Real elleni itthoni döntőn végig a gyepen voltam, a Santiago Bernabeuban nem jutottam szóhoz. Talán mondanom sem kell, szívesen pályára léptem volna, de kaptam lehetőséget.

- Egy évvel később került Debrecenbe.

- A DVSC jobbhátvédet keresett, engem ajánlott a vezetőedzőnk. Fél évre kölcsönadtak, a cél a bennmaradás volt, ami összejött. Visszatértem a Vidibe, 30 évesen az egyik legidősebb voltam, a régi sikercsapat szétszéledt, gyengén szerepeltünk. 1988 februárjában hagytam el a klubot, egyre kevesebb lehetőséghez jutottam Kovács Ferencnél. Gyöngyösön játszottam az NB III-ban, aztán megyei csapatok következtek, Seregélyesen játszottam utoljára, a megyei másodosztályban, 45 évesen. Közben már edzősködtem is, Velencén kezdtem, az ifi- és felnőttcsapatért feleltem, aztán Pusztavámon, Seregélyesen és a Vidi utánpótlásában tevékenykedtem. Most is a Vidi kötelékébe tartozom, játékosmegfigyelői minőségben, valamint a maroshegyieknél dolgozom, az U11-es csapatot vezetem.