Autóverseny

2018.06.18. 07:12

Vincze Ferencék nyerték a fehérvári ralit

Közel harminc másodperces előnnyel végzett az élen a győztes duó a 12 gyorsasági szakasszal és egy szuper speciállal megspékelt futamon.

Nagy Péter

A székesfehérvári futam büszke nyertese, Vincze Ferenc és Farnadi Ágnes a győztesnek járó serleggel

Fotó: Soós Attila

Pusztavámon vágott neki az első gyorsasági szakasznak a honi „száguldó cirkusz” első osztálya szombaton, a nyolc kilométeres távon Vincze Ferencék voltak a leggyorsabbak, miután két tizeddel megelőzték a tavalyi győztes Hadik Andrást és társát. Turán Frigyesék majd másfél, míg Velenczei Ádámék közel két másodpercet kaptak az elsőtől. Jól indult a koronázóvárosi autóverseny tehát a rali szerelmeseinek, hiszen a hazai pontvadászat négy legjobb pilótája szinte fej fej mellett haladt a Vértes nyugati oldalán fekvő településen.

A második etapban Turánék „csaptak oda” a legjobban, tették ezt annak ellenére, hogy még egy lassítóval is meg kellett küzdeniük. Velenczeiék egy tizedet kaptak tőlük, Vinczéék Skodája pedig a harmadik helyre futott be két másodpercen belül. A negyedik pozícióban a Hadik–Bacigál duó ért célba.

Voltak, akiket lázba hozott a kanyar után feltűnő autók látványa
Fotó: Soós Attila

Az első nap felénél Turánék álltak az élen, megelőzve Vincze Ferencéket, valamint Velenczei Ádámékat.

A harmadik gyorsnak ismét Pusztavám adott otthont, itt viszont már Hadik Andrásék is villantottak egyet. A másodikként beautózó Vinczéék mindössze nyolc tizedet kaptak, Velenczei és társa 1.9-et, Turánék pedig 2.9-et.

Abszolútban megmaradt a Vincze–Farnadi kettős előnye, igaz Velenczeiék 1.1 másodperces, valamint Turán, illetve Hadik 1.5 másodperces hátránya nem igazán volt nevezhető hátránynak.

A negyedik szakaszban Hadikék Fordja elszállt, akik így több mint 38 másodpercet kaptak a nap utolsó versenyét nyerő Turán Frigyeséktől. Vincze és partnere hangosítás nélkül hozta le a távot, a pilóta szinte emlékezetből vezetve így is a második helyre kormányozta be a Skodát. Utóbbiak még ha csak 0.6 másodperccel is, de megőrizték vezető pozíciójukat a bajnokság éllovasának számító Turánékkal szemben, a folytatást pedig Velenczeiék várhatták a dobogó legalsó fokáról.

A Hyundaiok idén is jól mentek a vértesi pályákon
Fotó: Soós Attila

Hiába kerestük azonban a móri ifj. Fogarasi Attila Honda Civic Type-R3 típusú kocsiját, ami az utolsó pillanatban meghibásodott. A Fejér megyei ralis így kényszerből a régi Hondájával vágott neki a hazai terepnek. A csereautó azt is jelentette, hogy Fogarasiék a második vonal küzdelmeibe is belekóstolhattak. Jól is vizsgázott a masina, az ORC kimutatásai szerint a kétkerekes kupa mellett a kategóriájukat is megnyerték Papp Tamással.

A Gyöngyösi Marcell navigátoraként tevékenykedő fehérvári navigátor, Simon Nikolett sem hozott szerencsét ideiglenes partnerének. A koro­sodó Opel Astra a kategória második pozíciójába repítette őket a harmadik gyorsot megelőzően, amikor az ellen­őrző pont és a cél között egyszerűen megadta magát a német „csoda”. A szerelők nem tudták orvosolni a problémát, így Simonék szuperralizni sem tudtak.

A Székesfehérvár Rallye programjába ezúttal is bekerült egy jó kis városi száguldás. A szuper speciálon több ezer néző szemlélte elégedetten a versenyzők örömautózását. Az aszfalton a helyi erők is képviseltették magukat. Ilyen volt a Zángó Drift csapata is, akik merész és rendkívül látványos „előadásukkal” – no meg persze a vele járó égettgumi-szaggal, illetve füstfelhővel – elvarázsolták a nagyérdeműt.

A bukások, balesetek a sportág részét képezik – ez Fehérváron sem volt másképp
Fotó: Soós Attila

A hét utolsó napján először Csákberényen robogott át a mezőny. Turánék elsősége azt jelentette, hogy az idei pontvadászat egyik legnagyobb esélyese összetettben is átvette a vezetést. Vincze Ferencék másfél másodpercet kaptak, Hadik pedig hiába próbált menni mint a „meszes”, nem sikerült neki. Arra viszont elég volt, hogy a 3. helyet megcsípje a majd 13 kilométeres távon.

A leghosszabb, 18.4 kilométeres oroszlányi szakasz sorsdöntőnek bizonyult. Az idegek harcát Turánék bírtak jobban, akik így ismét az élre álltak. Sőt, a pörgő-forgó, és ezzel 18 másodperces hátrányt összeszedő Turán elé még a remekül autózó Velenczei Ádám és másodpilótája is be tudott jönni. Hadikékat ugyan bronzérmes pozícióban intették le, de a több mint negyven másodperces lemaradás miatt egyre valószínűbbé vált, hogy nem lesz címvédés.

Néhányan elvesztették uralmukat gépjárművük felett
Fotó: Soós Attila

Vinczéék abszolútban közel nyolc másodperces fórral vágtak neki a kincsesbányai pályának, itt pedig nem is hibáztak. Turánék ismét összeszedték magukat és feljöttek a második helyre, de Velenczeiék és Hadikék is két másodpercen belül végeztek az elsőtől.

A nyolcadik gyorsaságit ugyanezen a településen tették meg a versenyzők, ahol Velenczei Ádáméknak sikerült túljárniuk Vinczéék eszén. Hadikék a harmadik, Turánék „csak” az ötödik helyen futottak be, így összetettben a dobogón különösebb változás nem történt.

A kilences szám a Vincze–Farnadi duónak hozott szerencsét, miután a 18,4 kilométert ők tették meg a leggyorsabban. Hadikék újabb értékes 2. hellyel gazdagodtak, akiknek sikerült egyre többet lefaragniuk a nem túl jó napot kifogó Turán Frigyesékkel szemben. Az abszolútban második Venczelék 6.1 másodperccel maradtak le a győztestől.

 

A hét kilométeres kincsesbányai szakaszt is hozták Vinczéék, akiket a Hadik–Bacigál kettős követett, majd a Turán–Bagaméri fémjelezte gárda 2.3-as hátránnyal.

Volt min dolgozniuk a szervizeseknek a hétvégén
Fotó: Soós Attila

Az utolsó előtti etapban is hibátlanul autózott az éllovas Vincze–Farnadi brigád, Hadikék megint bejöttek másodikként, megelőzve Turánékat.

A székesfehérvári futam büszke nyertese, Vincze Ferenc és Farnadi Ágnes a győztesnek járó serleggel
Fotó: Soós Attila

A legutolsó, oroszlányi futamot törölték a szervezők, így lapzártánkkor a következő, nem hivatalos végeredményről tudunk beszámolni. A Székesfehérvár Rallye 2018-as futamát a Skoda Fabia R5 volánja mögött ülő Vincze Ferenc és Farnadi Ágnes nyerte. A második és a harmadik helyen is Hyundai i20 R5-ös versenyzők végeztek: az ezüstérem Velenczei Ádámnak és Szedő Csabának jutott, a dobogó legalsó fokára Turán Frigyes és Bagaméri László állhatott. A címvédő Hadik András és Igor Bacigál végül a negyedik pozícióban ért célba. Soha rosszabb hétvégét!

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában