Egy kicsit horvátok lettünk mi magunk is

A Siófok és a Nagykanizsa labdarúgócsapatának felkészülési mérkőzésére indultam, de egy véletlen találkozásnak köszönhetően a Horvátországban található Kaproncán kötöttem ki, ahol több ezer emberrel én is déli szomszédaink sikeréért szorítottam.

A határt egy kisebb átkelőnél lépjük át, az első horvát faluban feldíszített traktorba botlunk piros-fehér zászlókkal gondosan beborítva. Járja a település utcáit a mezőgazdasági jármű, vezetője mindenkinek külön felhívja a figyelmét, el ne felejtse a késő délutáni összecsapást. A négykerekűn ülők már nem szomjasak, kisbuszunkba beszáll egy helyi úriember, aki szerint a traktor kipingálása teljesen hétköznapi jelenség errefelé. Akadt durvább is: egy kutyatulajdonos kedvenc huskyját festette piros-fehér kockásra a finálé délelőttjén, aminek nyilván módfelett örülhetett a háziállat. Megérkezünk a kaproncai főtérre, a meccs kezdése előtt másfél órával már gyülekezik a tömeg.

A hatalmas kivetítőn a tévés közvetítés megy, a stúdióban öltönyös futballszakik beszélgetnek, egy bejátszás erejéig a Barcelonában már zajló vízilabda-Eb is szóba kerül – a póló is nemzeti sport errefelé. „Oké, megnézzük majd ezeket is, de kezdődhetne már a foci!” – mondják egyre többen. Piros-fehér-zöld zászlók tűnnek fel, nagy hangzavar közepette honfitársaink érkeznek Zákányból, Hévízről, Lengyeltótiból, de leginkább Nagyatádról.

A horvát mellett a magyar nyelv lesz egyre dominánsabb a kávézókban és éttermekben. A helyi szpíker – aki alighanem a Vidivel évtizedek óta remek viszont ápoló élvonalbeli futballcsapat, a Slaven Belupo Koprivnica hangosbemondója lehet – nem győzi hangsúlyozni, hogy két hét múlva kezdődik a hazai bajnokság, továbbá a csinos hoszteszek által kínált ingyenes rágcsálnivaló a Belupo-szponzorok ajándéka.

A meccsen egyetlen percig sem állnak győzelemre a kedvencek, de a hangulat fergeteges. Perisic egyenlítő góljánál szinte felrobban a tér, de a folytatásban, a bekapott góloknál sem szűnik a biztatás. A 4–2-es vereséget méltósággal viselik, az érem­átadó során a legviharosabb éljenzés akkor következik, amikor a kamera a szövetségi kapitányt, Zlatko Dalicot mutatja. A térre traktorok érkeznek, lengenek a horvát zászlók, mindenki boldog és önfeledt. Az élő közvetítés lassan zárul, de egy film, amely a döntőig vezető utat mutatja be felidézi a büszke nemzet vb-menetelését. Ezután kezdődik az Argentína elleni, 3–0-ra végződő csoportmeccs ismétlése.

Éjszakába nyúlik az ünnepség, majd a horvátok és a magyarok is hazaindulnak. Mi útközben azon meditálunk, mit tud az alig több mint négymilliós ország, amit mi nem. Válasz nincs, viszont szívből örülünk a déli szomszéd sikerének. Az elmúlt egy hónapban kicsit horvátok lettünk mi is. Futball tekintetében biztosan.