Baleset a tornán

2018.12.17. 19:42

Mentő jött az ugróért a Bregyó közi karácsonyi fedett pályás rúdugróversenyre

Egy nem várt sérülés borzolta a kedélyeket a fehérvári aranyat is hozó Bregyó közi karácsonyi fedett pályás rúdugróversenyen.

Dévai N. Csaba

A csoportküzdelmek végénél történt a baleset

Fotó: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap

Az év egyik utolsó atlétikai viadalát rendezték szombaton és vasárnap a Regionális Atlétika Központban, ahol több mint hetven nevező állt rajthoz – a legfiatalabb induló 2005ben, míg a legidősebb 1956ban látta meg a napvilágot. Az Alba Regia Atlétikai Klub (ARAK) sportolói egy kemény felkészülési időszak közepén csöppentek bele a versenybe, azonban így is értek el szép eredményeket a fehérvári ugrók.

A hölgyeknél hárman is – Várnagy Dorka, Kovács Johanna és Tugyi Andrea – egyéni csúccsal zártak, ami rendkívül pozitív visszajelzés a velük dolgozó edzők részére. A legjobb ARAK-os eredményt Zöllei Anett érte el, aki a 13. pozícióban fejezte be a megmérettetést, az élen a KSI-s Kulcsár Boglárka zárt.

A férfiaknál szintén budapesti győzelem született, míg a fehérvári Lakatos András teljesítménye a hatodik helyhez volt elegendő. A seregszemle keretein belül megrendezett, legkisebbek számára tartott Sport XXI elnevezésű kupán születtek meg a hétvége ARAK-os érmei: az U13-as korosztályban Bese Mirtill és Kerék Patrik arany-, míg Gál Zoltán ezüstérmet szerzett.

A csoportküzdelmek végénél történt a baleset
Fotó: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap

A hétvégi eseményen történt azonban egy sajnálatos baleset is, amikor a bonyhádi színeket képviselő Scheidler Dávid egy rossz fogást követően a szivacs mellé esett. A kiérkező mentők azonnal kórházba szállították a fiatal rúdugrót, aki értesüléseink szerint komolyabb sérülés nélkül megúszta az esetet.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában