darts

2019.01.02. 18:44

Világbajnok érkezik Érdre

Az már korábban eldőlt, hogy Michael van Gerwen ott lesz a márciusi dartsgálán, az viszont kedd este dőlt el, hogy immáron háromszoros világbajnokként lesz jelen.

Dévai Nándor Csaba

A hazánkban is egyre népszerűbb darts sportág hatalmas fejlődésen ment keresztül az elmúlt másfél évtizedben, hiszen az egykor brit kocsmákból induló sport világbajnoksága ma már beköltözött a patinás londoni épület, az Alexandra Palace főtermébe, míg magát az eseményt a legnagyobb tévétársaságok közvetítik világszerte. A december 13-án startoló megmérettetés döntőjét újév napján két Michael, az addig kétszeres világbajnok holland Van Gerwen és az angol Smith játszotta, és végül nagyon sima lett a vége.

Az egész tornán remeklő Van Gerwen 7-3-ra győzte le pocsékul kiszállózó ellenfelét, ráadásul az egész versenyen mindössze nyolc szettet veszített el – és huszonkilencet nyert meg. Nem akárki érkezik tehát márciusban Magyarországra, rajta kívül pedig még Mensur Suljovic, Simon Whitlock és Vincent van der Voort is ott lesz a versenyzők között. A március 8-án rajtoló eseményen a jó hangulat garantált, a telt házas eseményre a jegyeket ugyanis mind értékesítették a szervezők.

Vezető képünk illusztráció!

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában