vízilabda

2019.02.23. 14:00

A siker reményében ugranak medencébe

A férfi vízilabda OB I/B 15. fordulójában az a MAFC érkezik Fehérvárra, amelyet egyszer már legyőzött Gyöngyösi János együttese.

Dévai Nándor Csaba

Az OB I/B-ben újonc Fehérvár Vízilabda SE eddig két győzelmet aratott az elmúlt 14 fordulóban, az egyiket éppen szombati ellenfelével szemben. A két csoportra osztott bajnokság összesített utolsó helyén is a budai csapatot találjuk, akik eddig 13 lehetőségből egyszer sem tudtak győzni.

A két csapat novemberi találkozóján 20 találattal szórta meg ellenfelét az FVSE, igaz, a bajnokság leggyengébb csapatától kapott tíz gólt a fehérváriak sem tehetik ki az ablakba. Ez a szám nagyjából megegyezik a többi vereséggel végződő mérkőzésen kapott gólok számával, ami jól mutatja, hogy ellenféltől függetlenül nehezen tudja kevés találaton tartani a másik csapatot a fehérvári gárda. A bajnokság végeztével is fontos lesz a találkozó, hiszen a kiesés elkerüléséért vívott rájátszás során sem lesz mindegy, ki hányadik helyen, hány győzelemmel zárta az alapszakaszt.

A mérkőzés szombaton, 16 órakor kezdődik a Csitáry G. Emil Uszodában.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában