A Bicske II-nek elsőre, az Iszkának két év után sikerült

2019.05.29. 19:21

Jól szerepeltek az újonc csapatok a megye III-ban

A megyei III. osztályú labdarúgó-bajnokságban már két hete beköszöntött a nyári szünet, a csoportok értékelése azonban csak most következik. Olyan együttesek jutottak fel idén, amelyekre ősszel, a bajnoki rajt kezdetekor talán kevesen számítottak.

Káldor András

A Velence II (fehér) is bejelentkezett a bajnoki címért északon, de az aranyérem végül a kevesebbet hibázó Bicskéé (narancs) lett

Fotó: Kricskovics Antal / Fejér Megyei Hírlap

ALWAYS GREEN Északi csoport

Tavaly ugyan eggyel több csapattal rajtolt az Északi csoport, bár a Vereb-Pátka II együttesét idejekorán kizárták. Az előző szezonban még csak egy egyesület indított tartalékgárdát, most viszont a megyei I. osztályban idén bajnoki címet szerző Bicske, valamint a megye kettőben szintén aranyérmes Flavus Velence is követte a Tordas példáját.

1. Bicske II

Az újonc bicskei alakulat nem aprózta, rajt-cél győzelemmel zárta az idényt. Földes Gábor vezetőedző tanítványai imponáló gólkülönbséggel (102-23) lettek aranyérmesek, mindössze két meccset veszítettek el Tordas és a Velence második számú csapata ellen, valamint két döntetlent játszottak. Nagy Károly 25 találatával nemcsak a bicskeiek legeredményesebb játékosa lett, hanem a csoport gólkirályi címét is megszerezte. Nagy kérdés azonban, hogy a sárga-kékekkel találkozhatunk-e a második vonalban, a klub tájékoztatása szerint vállalják a megmérettetést, így augusztustól a másod­osztályban szerepelnek.

A Velence II (fehér) is bejelentkezett a bajnoki címért északon, de az aranyérem végül a kevesebbet hibázó Bicskéé (narancs) lett
Fotó: Kricskovics Antal / Fejér Megyei Hírlap

2. Dinnyés

A 2017/18-as idényben is az élmezőny közelében tartózkodott a Dinnyés csapata, ám az idei bajnokságban már egyre többször ostromolták a dobogót. Több alkalommal is ott voltak a harmadik helyen, az igazi áttörést viszont a 21. forduló hozta meg számukra, amikor 5-1-re legyőzték az Etyeket, és így felléptek a dobogó második fokára. Ehhez az is kellett, hogy riválisuk, a Flavus Velence II hazai pályán pontot veszítsen a Tordas II ellen. Az utolsó játéknapon Tordason nyertek a dinnyésiek, s így 2015/16 után újra ezüstérmes pozícióban végeztek. Malasics Gábor Csaba 19 góljával az összetett versenyben Nagy Károly mögött végzett.

3. Flavus Velence II

A bicskeiekhez hasonlóan kifejezetten jó idényt zártak a megye III-ban debütáló velenceiek. A tópartiak szinte végig ott lihegtek az éllovas nyomában – és ahogy azt már említettük –, csak két fordulóval a vége előtt kerültek a bronzérmes helyre. Mindössze egy vereséget szenvedtek Etyeken, a bajnokot Bicskén legyőzték, hazai pályán pedig ikszeltek velük. Két, korántsem tinédzser korban lévő játékosuk vitte a prímet, az örökifjú, 47 esztendős Pál István 18-szor talált be, akit a 42 éves Németh Zsolt 14 góllal követett.

Szembetűnő az Újbarok együttesének mélyrepülése, amely az előző évben még a 9. helyen végzett, de idén a 2009/10-es bajnoki évadhoz hasonlóan sereghajtóként zárt. Túlságosan sok sikerélményük nem volt az újbarokiaknak, hiszen két győzelem mellett négy döntetlent, és összesen tíz pontot hoztak össze. Náluk rosszabb mérleggel Fejérben csak a megye kettes Pázmánd bír, amely hat pontot gyűjtött, valamint az azonos csoportban szereplő Pákozd, amely kilenc egységgel búcsúzott az osztálytól. A megye egytől elköszönő Enyingiek eddig a pázmándiakkal hasonlóan hat pontot „termeltek”, bár ők még a 30. fordulóban, Kislángon még javíthatnak. Azt halkan jegyezzük meg, hogy a megye III Közép csoportjában sereghajtó Tác-Csősz, valamint a délen utolsó Nagylók is megragadt tíz pontnál… Az Újbarok idei teljesítményét lekopírozták a csabdiak, hiszen ez a gárda tavaly még a dobogó harmadik fokára állhatott, ám most nagyon nem jött össze nekik. Az előző szezonban szerzett negyvenöt ponthoz képest mindössze tizenöttel kellett beérniük, ami ahhoz volt elég, hogy ne a végén kullogjanak.

SIMIX ÜVEG-ÁSVÁNY Közép csoport

1. Iszkaszentgyörgy

A bajnokcsapat egészen a 9. fordulóig üldözte az addigi listavezető Söréd brigádját, majd onnantól már nem engedett a negyvennyolcból, és bezsebelte az aranyérmet. Az Iszka kapta a legkevesebb gólt, és csupán egyel lőtt kevesebbet a 91 találatig jutó Sörédnél. Mindössze egyszer, a Kőszárhegy otthonában szenvedtek vereséget (2-3). A tavaly elért negyedik hely után Gál Péter vezetőedző stabil, jó szellemű társaságot vezetett a második vonalba, ahová kétévnyi szünet után térhetnek vissza. Balla Tamás (34) és Nyers Zsolt (26) toronymagasan a legtöbb gólt lőtték, ráadásul ketten együtt többet értek el, mint 9 csapat a SIMIX ÜVEG-ÁSVÁNY csoportban.

Az Iszkaszentgyörgy (lila) szoros csatában előzte meg a Söréd (narancs) csapatát
Fotó: Fehér Gábor / Fejér Megyei Hírlap

2. Söréd

A tavalyi szezonban a Szabadbattyán előzte meg a sörédieket, akik így feljutottak a másodosztályba. Idén ismét nem sikerült az osztályváltás a Vértes-menti együttesnek, annak ellenére, hogy az Iszkaszentgyörgyhöz hasonlóan csak egy vereséget szenvedtek (Sárszentmihály 1-4). Ez, mint később kiderült, a bajnoki címükbe került. A különbséget végül egy döntetlen jelentette a sörédiek részéről, akik így két ponttal szorultak a második helyre. Koncz Károly 24 góljával felléphetett a képzeletbeli dobogó harmadik fokára a mesterlövészek között.

3. Kőszárhegy

A 2013/14-es idénytől kezdve négy éven keresztül szerepeltek a megyei II. osztályban a kőszárhegyiek, ahonnan 2017-ben kényszerültek búcsúzni. Tavaly a tizenhárom fős mezőnyben inkább középcsapatnak számítottak, és ennek megfelelően a hatodik helyet bérelték ki. Ez évben a harmadik és a hatodik pozíció között lifteztek, majd a 20. fordulót követően már nem adták át ki kezükből a bronzérmet. Közel azonos teljesítményt produkáltak otthon, valamint idegenben az alakulatot évek óta irányító Simon Gyula vezetésével. Tóth Norbert Imre 17 találatával végzett az élen a házi góllövőlistán.

A sárszentmihályiak hosszú évek óta az élmezőnyben szerepelnek, az utóbbi öt idényben háromszor lettek harmadikak, most azonban leszorultak a dobogóról. A Videoton Baráti Kör három éven át a másod­osztályban játszott, idén az 5. helyre értek oda, úgy, hogy a mögöttük végző Csókakőre tizenhét pontot vertek. A tabella végén záró Tác-Csősz gárdájának akadtak jobb szezonjai is, amióta a Közép csoportban küzdenek, most rukkoltak elő a legszerényebb „produkcióval”. Ugyanez vonatkozik az egykor szebb napokat látott magyaralmásiakra is, bár ők – a Táccal ellentétben – legalább négy győzelmet elértek.

HORFER SERLEG Déli csoport

1. Nagyvenyim SK

A 2009/10-es idényben esett ki a Nagyvenyim SK a megyei II. osztályból, amely azóta kétszer lett ezüstérmes, míg tavalyi évben a harmadik helyen végzett. A 8. fordulóig kisebb hullámvasúton vettek részt a venyimiek, majd ezután begyújtották a rakétákat: előbb felléptek a második helyre, egy játéknappal később pedig már az élen láthatták őket szurkolóik. Innen már nem adták át az elsőséget, és a megyei szinten rutinos, ambiciózus szakemberként ismert Horváth Csaba vezetésével révbe is értek. A 22 mérkőzésből tizenhatot megnyertek a sárga-pirosak, mellette három döntetlent játszottak és háromszor kaptak ki. Főleg otthon teljesítettek jól a nagyvenyimiek, akik mindössze öt pontot vesztettek hazai környezetben. Természtesen a sikerhez nagyon kellett Freud Krisztián eredményessége, aki 21 találattal lett házi gólkirály.

2. DUFK

A csoport újoncai voltak a dunaújvárosi főiskolások, ám korántsem látszott meg a játékukon. Amennyiben egy kicsit „jobban” figyelnek, talán még merészebb álmokat is szőhettek volna. Mindenesetre ők lőtték a legtöbb, és kapták a legkevesebb gólt. Ez a jövő szempontjából feltétlenül biztató lehet Dobos László Viktor vezetőedző számára, aki nagy valószínűséggel már akkor is teljes mellszélességgel bízott a sikerben, amikor még messze jártak a dobogótól. Három meccsen lőttek tíz vagy annál több gólt, illetve ők adták a csoport gólkirályát is Rabíjász Dávid személyében, aki 26-szor volt eredményes. A góllövőlistán a 22 gólos rácalmási Horváth Dánielt előzte meg.

3. Dég

A 2013/14-es szezont követően, hat másodosztályú idény után lett ismét a harmadik vonal tagja a Dég. Bár a pontvadászat elején még vezették is a tabellát, majd a második helyen is álltak, végül be kellett érniük a bronz­éremmel. Ez annak tekintetében nem rossz eredmény, hogy volt olyan, amikor egészen a középmezőnyig visszazuhantak. A kilábalást a 20. forduló jelentette, amikor négy egyre legyőzték az Alap csapatát. Az előttük végzettektől eltérően viszonylag sok, hét vereséget szenvedtek, ám csupán egyszer osztoztak meg a pontokon. Hazai pályán igazán erősnek bizonyultak, kilenc meccset nyertek, és egyszer-egyszer kaptak ki, illetve ikszeltek. A 20 gólig jutó Tóth Zoltánnal nem nagyon tudott versenyre kelni senki az együttesből, az őt követő Tóth József kilencszer vette be az ellenfelek hálóját.

A két éve még a második vonalban szereplő Nagylóki SE a tavalyi évet megismételve újfent a sereghajtó szerepére kényszerült, tizennyolc vereségük mindennél beszédesebb. A Lajoskomárom II legénysége sem lehet büszke az idei esztendőre, mivel a leggyengébb tartalékegyüttes lett a megye három harminchat csapatos mezőnyében.

ALWAYS GREEN ÉSZAKI CSOPORT

1. BICSKE II 2 18 2 2 102-2356

2. DINNYÉS 22 15 4 3 76-3249

3. FLAVUS VELENCE II 22 14 7 1 71-2349

4. ALCSÚTDOBOZ 22 13 3 6 63-4742

5. TORDAS II 22 11 4 7 54-4437

6. ETYEK 22 8 3 11 43-5427

7. KAJÁSZÓ 22 7 4 11 39-4425

8. GYÚRÓ 22 7 4 11 33-5325

9. VÉRTESACSA 22 7 3 12 46-7424

10. LOVASBERÉNY 22 5 1 16 29-6216

11. CSABDI 22 4 3 15 48-8615

12. ÚJBAROK 22 2 4 16 24-8610

SIMIX ÜVEG-ÁSVÁNY KÖZÉP CSOPORT

1. ISZKASZENTGYÖRGY 22 18 3 1 90-2057

2. SÖRÉD 22 17 4 1 91-2655

3. KŐSZÁRHEGY 22 14 3 5 56-4045

4. SÁRSZENTMIHÁLY 22 13 4 5 83-3943

5. VIDEOTON BARÁTI K. 22 13 2 7 55-3541

6. CSÓKAKŐ 22 7 3 12 33-6324

7. NÁDASDLADÁNY 22 7 2 13 44-6223

8. JENŐ 22 7 2 13 52-8123

9. CSÁKBERÉNY 22 5 5 12 45-7120

10. SÁRKERESZTES 22 5 4 13 43-7119

11. MAGYARALMÁS 22 4 3 15 31-8115

12. TÁC-CSŐSZ 22 1 7 14 29-6310

HORFER SERLEG DÉLI CSOPORT

1. NAGYVENYIM 22 16 3 3 84-2651

2. DUFK 22 15 5 2 96-2550

3. DÉG 22 14 1 7 62-3443

4. RÁCALMÁS 22 13 4 5 65-4843

5. ZICHYÚJFALU 22 12 2 8 58-5538

6. ALAPa 22 9 3 10 62-6830

7. CECE 22 8 3 11 45-5427

8. KISAPOSTAG 22 7 3 12 29-6524

9. KULCS 22 6 4 12 56-5822

10. MEZŐSZILAS 22 6 3 13 45-9921

11. LAJOSKOMÁROM II 22 6 2 14 48-5920

12. NAGYLÓK 22 3 1 18 34-9310

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában