helytálltak a bécsi világdöntőn

2019.06.17. 22:18

A Liverpoolt is megelőzték a Vidi U10-es focistapalántái

128 csapat között végzett legjobb magyarként az előkelő 12. helyen a Mol Vidi FC U10-es labdarúgócsapata a Champions Trophy világdöntőjében. A Vidi U9-es gárdája Répcelakon nyert meg egy 19 csapatos nemzetközi tornát.

Ferencz Balázs

A Champions Trophy Európa egyik legrangosabb labdarúgóutánpótlás-megmérettetése az alacsonyabb korcsoportokban

Fotó: ChT

A Mol Vidi FC U10-es együttesének két magyarországi selejtezőtornát is meg kellett nyernie, hogy részt vehessen a Champions Trophy bécsi világdöntőjén, ahol 128 csapat mérte össze tudását. Az Admira stadionjában az európai topklubok mellett kínai és kanadai ifjak is harcba szálltak.

Fotó: egyesület

A Gelencsér Tibor és Palánki Csaba által dirigált fehérváriak egy nyolccsapatos csoportban küzdöttek. Az első napon hét mérkőzésből hatot megnyert a Vidi, legyőzte az osztrák Zwölfer Reisen Melk (8-0), a cseh Hlucin (8-1), a szerb Loznica (3-0), az ugyancsak szerbiai Temerin (3-0), a román Brassó (6-0) és az osztrák Wieselburg (5-1) alakulatát, míg a szlovén Olimpija Ljubljanával 1-1-es döntetlent játszott, így csoportelsőként jutott az aranyágra, a legjobb 32 csapat közé. A meccseiket addig magabiztosan nyerő vidisek másnap már nagyon komoly játékminőséget képviselő csapatok ellen játszhattak ott, ahol a legjobbak között egyedüli magyar gárdaként álltak helyt.

Egy 4 csapatos csoportban a 2. helyet szerezték meg, legyőzték a cseh Banik Ostrava (1-0) és a szerb Omladinac (2-0) együtteseit, valamint vereséget szenvedtek a lengyel Pogon Szczecintől (1-2). Így a 9–16. hely valamelyikéért csatázhattak tovább. A szlovén NK Murát 2-1-re verték, majd aztán a legjobb 12 között már kissé fásultabban futballoztak a fehérvári legények, s ugyan játékban partnerei voltak az Austria Wien és az angol Southampton csapatainak, vereséget szenvedtek. Az előkelő 12. pozíció a torna történetének eddigi legjobb magyar szereplése. A Champions Trophy serlegét az angol Sunderland emelhette magasba, a Sturm Grazot és Rapid Wient megelőzve. A torna erősségét s a fehérvári ifjak kiemelkedő teljesítményét mutatja, hogy a Juventus a 9., a Liverpool pedig a 14. helyen végzett.

A Champions Trophy Európa egyik legrangosabb labdarúgóutánpótlás-megmérettetése az alacsonyabb korcsoportokban
Fotó: ChT

 

A Vidi U10 tagjai: Balogh Barnabás, Buza Ármin, Fehér Dávid, Hernádi Benjámin, Kerti Péter, Korponai Ábel, Németh Krisztián, Pirgi Roland, Ratkai Ádám, Somogyi Tamás, Vincze Dániel. Szekcióvezető: Kolbe Ádám. Edzők: Gelencsér Tibor, Palánki Csaba

Az egy évvel fiatalabbak a Répcelakon rendezett 19 csapatos nemzetközi tornán nem találtak legyőzőre. Az ötcsapatos csoportban verték az osztrák Grazer AK-t (3-0), s három döntetlennel (Lurkó 1-1, ETO FC Győr 0-0, Wiener SC 1-1) a csoport harmadik helyén jutottak tovább, így a 16 között a horvát NK Goricával csaptak össze. Izgalmas mérkőzésen, 3-2-es sikerrel lépett a Vidi U9 a legjobb nyolc közé.

A tornagyőztes U9-es alakulat edzőjükkel, Kis Krisztiánnal
Fotó: Ferencz Balázs / Fejér Megyei Hírlap

Érdekes, hogy a kieséses szakaszban egyre magabiztosabb győzelmeket arattak az egyébként rendkívül éretten, 6+1-es rendszerben futballozó Palánki Csaba és Kis Krisztián legényei. Az Újpestet 3-1-re győzték le, az elődöntőben pedig esélyt sem adtak a Honvédnak, 5-0-val masíroztak a fináléba. Ott az osztrák Blau-Weiss Linz várt a Mol Vidi U9-eseire, de hamar fel kellett adniuk a küzdelmet, mert két gyors gólra még kettőt tettek rá a piros-kékek, s 4-0-ra nyertek, s hódították el a Sopron Bank Kupát. A Főnix Gold FC fiatlajai a 12. helyen zártak.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában