A Tour de France-ra készült Janota Zoltán

Mit is jelent pontosan az a kifejezés, hogy aquaticrunner?

– A magyar nyelv nem adja igazán vissza a verseny lényegét, így legjobban talán vízifutásnak tudnám lefordítani – kezdte a fehérvári ironman, Janota Zoltán. – Ez a 25,7 kilométer futásból és 6,3 km úszásból álló erőpróba leginkább a „kétéltűeknek” kedvez, azoknak, akik a szárazföldön és a vízen is megállják a helyüket. A helyszín maga csodálatos, a több mint 100 fős mezőny Grado városából indul és Lignanóba érkezik. Bő 1500 méter megtétele után csobbanunk bele a Trieszti-öbölbe, majd egy sziklás, köves, homokos tengerparton érünk partot, de egy gát után újból a vízbe vetjük magunkat. A hullámzás, a folyamatos hőmérséklet-ingadozás mind ellenünk dolgozik, ezért is kell szigorú feltételrendszernek megfelelni ahhoz, hogy ezen a megmérettetésen indulhasson valaki. Az is nehezíti a dolgunkat, hogy még a cipőnket se vesszük le közben, illetve az úszósapkát is a fejünkön hagyjuk. Ja, és ott vannak a halak is, akik a vízben követnek minket.

Halak!?

– Igen. Először 2017-ben vettem részt ezen a világeseményen, akkor a második legjobb külföldiként a hatodik helyen zártam. Új volt minden, de a legfurcsább mégis az volt, hogy a vízben úszva csipkedni kezdték a bőrömet a halak.

Ennél nagyobb ösztönzés nem is kell úszás közben.

– Az egész rendezvényen remek a hangulat, az olasz kultúra, az ottani emberek temperamentuma nagyon magával tudja ragadni a sportolókat. A háttérben szól a zene, a szurkolók pedig olyan hangulatot teremtenek, mint a Girón.

Apropó Giro d’Italia! Úgy tudom, ön is szeretett volna indulni a Tour de France francia kerékpáros körversenyen.

– Ez így nem teljesen igaz, habár nem tagadom, egy magyar autógyártó cég felhívására én is jelentkeztem, hogy 15 ezer ember társaságában, a profi bringások után indulva teljesítsem a Tour Albertville–Val Thorens közti hegyi szakaszát. 135 kilométer hosszú királyetapról van szó, 4563 méter szintkülönbséggel. Azt hiszem, erre szokták azt mondani, ez nem piskóta! Sajnos végül nem engem választottak, pedig a triatlon mellett szívügyem a kerékpársport is.

Akkor Székesfehérváron jó helyen van, elég csak a hazánkban egyre nagyobb népszerűségnek örvendő Tour de Hongrie-t említeni.

– Azt sem szabad elfelejteni, hogy a Giro egyik szakasza jövőre a koronázóvárosból indul. Sokan fel sem fogják, mit jelent ez, pedig ha futballnyelven szeretném szemléltetni, akkor azt mondanám, nálunk játszik a Barcelona a Real Madriddal. Óriási lehetőség ez a városnak, a magyar kerékpáros társadalomnak, illetve azoknak, akik egészséges körülmények között, biztonságban szeretnének közlekedni egyik pontból a másikba.

Hogyan zajlik a felkészülése?

– Ideális körülmények között tudok edzeni az olaszországi vb-re, a Velencei-tó vagy a Somogyban található gyékényesi bányató tökéletesen megfelel arra, hogy az úszást és a futást váltogassam.

Nincsenek holtpontok, nincs olyan, hogy kihagy az agy, nem bírja már a láb?

– Dehogynem, én is emberből vagyok! A múltkor olyan történt meg velem, ami előtte életemben talán még soha: elfelejtettem egy verseny kezdési időpontját. A fehérvári félmaratont – ahol a korcsoportomban az élen végeztem – nem pihentem ki, hiszen meghívást kaptam az egy héttel később megrendezésre került Barcs és Heresznye közötti 21,1 kilométeres viadalra. A 10 órás kezdésre emlékezve 9 előtt pár perccel toppantam be, amikor a szervezők közölték velem, hogy készülődjek a rajthoz. Lassú pálya, nincs árnyék, folyamatos a szembeszél. Kell ez nekem!? – gondoltam. De aztán gyorsan összekaptam magam, hiszen elég sokan szorítottak értem a helyszínen. Barcson tanultam, Heresznyén is vannak rokonaim, ráadásul a segítő nénik is ugyanazok már 11 éve – tartoztam nekik is azzal, hogy nem fordítok hátat. Szerencsére a tempó nem volt „gyilkos” az elején, az első 10 kilométert arra használtam fel, hogy akklimatizálódjak. Annyira sikerült, hogy a végén nyertem.