NB I

2019.11.05. 14:35

Össze kell kapnia magát a Vidinek

Egy pontot szerzett ugyan a Mol Fehérvár FC az OTP Bank Liga labdarúgó NB I legutóbbi fordulójában, de a ZTE elleni 3-3-mal nem lehettek elégedettek a piros-kékek. Ha bajnokok akarnak lenni, az ilyen összecsapásokat hozniuk kell.

Ferencz Balázs

Kovács István (balra) csalódott a döntetlen miatt

Fotó: Tóth Gabriella/molfehervarc.hu

Már két góllal is vezetett az újonc s a tabella alsó felében tanyázó Zalaegerszegi TE a Vidi ellen. Marko Nikolics alakulata aztán Nego és Hodzic góljai­val talpra állt, sőt, a csereként beállt Futács Márkó a vezetést jelentő találatot is megszerezte, mégis otthagyott két pontot a Fehérvár Zalában. Pedig nagyon kellettek volna azok az egységek, hiszen a Ferencváros a vesztett pontok tekintetében már jobban áll.

– A semleges szurkolók számára biztosan nagyszerű találkozó volt, hiszen fordulatokból nem volt hiány Zala­egerszegen – fogalmazott a fehérváriak játékosa, Kovács István. – Mi viszont csalódottak vagyunk. Csalódottak vagyunk egyfelől azért, mert az első félidőben kétgólos előnyt adtunk a ZTE-nek. Ez most is és a Ferencváros ellen is jellemző volt ránk. A második kapott gól után elkezdtünk futballozni, és látszik, hogy ha beletesszük az intenzitást, az agresszivitást, rengeteg helyzetet tudunk kialakítani, akár fordítani is képesek vagyunk 0-2-ről. És most jön a másik dolog, ami miatt csalódottak lehetünk: a slusszpoén nem a miénk lett, ilyen lélektani előnyből, amibe kerültünk, nem tudtuk lehozni a találkozót, és kaptunk egy újabb gólt. Ilyenkor kell erősnek lenni, összetartani és hozni a következő meccset! Ugyanis ha bajnokok akarunk lenni, nem férnek bele az olyan, hendikepből induló mérkőzések, mint amilyen a ZTE elleni is volt.

Kovács István (balra) csalódott a döntetlen miatt
Fotó: Tóth Gabriella/molfehervarc.hu

Szoros a versenyfutás az élmezőnyben, a Mol Fehérvár, a Mezőkövesd és az egy mérkőzéssel kevesebbet letudó Ferencváros is 23-23 pontot gyűjtött, míg a negyedik Puskás Akadémia 20 pontos.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában