Győzelemre törve játszottak

2020.01.07. 23:08

Ötödikként telelhet a Dunaújváros

A labda­rúgó NB III Közép csoport­jában szereplő DPASE szak­vezetése már a jövő csapatát is elkezdené építeni a tavaszi folytatás során.

Dévai Nándor Csaba

A Kelen SC 2-1-es legyőzésével zárta az őszi felvonást a DPASE F.: LI

Fotó: Laczkó Izabella

A 17 őszi forduló alatt nyolc győzelem mellett három döntetlent és hat vereséget jegyző Dunaújváros nem egy szép emléket szerzett szurkolóinak, offenzív futballból pedig az újévi folytatásban sem lesz hiány. Az eddigi eredményeket Lőrincz Emil, a DPASE vezetőedzője értékelte.

– A szezon előtt nem tűztünk ki semmiféle helyezésbeli célt. Arról volt szó, hogy minden mérkőzésen a győzelemért lépjünk pályára, aztán majd meglátjuk, mire lesz ez elég. Azt tudni kell, hogy van jó pár csapat, amely sokkal-sokkal előrébb tart nálunk, mind anyagi, mind játékoskeret szempontjából, ezért is koncentráltunk mindig csupán a következő mérkőzésre az egész szezont átívelő kérdések helyett. Természetesen szeretnénk minél előrébb végezni, viszont az ősszel eléggé periodikus volt a csapat szereplése. Az elejét nagyon rosszul kezdtük, utána volt egy nyolcmérkőzéses győzelmi sorozatunk két kupasikerrel, amit aztán egy újabb rossz széria követett – olyan csapatok ellen is hullajtottunk pontokat, amelyekkel szemben nem lett volna szabad.

A Kelen SC 2-1-es legyőzésével zárta az őszi felvonást a DPASE F.: LI

Legvégül sikerült pozitívan zárni az őszt, kupában is újabb sikert tudtunk elérni, de minden lehet és mindenben kell is fejlődnünk.

A keretben már most is sok fiatalt láthatunk, ez a tendencia pedig a jövőben is folytatódik majd.

– A legfőbb célunk tavaszra az, hogy kialakuljon egy olyan csapat, játékoskeret, amely a jövőre nézve biztató lehet, ennek részeként pedig tavasszal a fiatal tehetségeket is megnézzük, mire képesek. Nem lesz rajtunk nyomás, hogy bajnokok tudnánk lenni, vagy hasonló, így fontosabb tisztában lenni a fiatalok képességeivel, hogy lássuk, kire lehet hosszú távon számítani, kit lehet hamarosan beépíteni az együttesbe.

A bajnokság mellett –egyetlen megyei nem NB I-es klubként – a Magyar Kupa küzdelmeire is fel kell készülnie az együttesnek.

– Nem mellékesen lesz egy kupamérkőzésünk februárban az MTK ellen, ahol szeretnénk tisztességgel helytállni. Emellett mindig azt mondom, hogy a labda gömbölyű, bármi előfordulhat. Igaz, hogy itt már két mérkőzésen dől el a továbbjutás, és két találkozón jobban kijön az ellenfél játéktudása, de semmiképpen sem fogunk feltartott kézzel kiállni a párharcra.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában