Vezetőedzője nélkül küzd a Csákvár

2020.09.16. 07:45

Megkötött kézzel kell felvenniük a kesztyűt

Nehéz helyzetben van a Merkantil Bank Liga labdarúgó NB II-es bajnokságban szereplő Aqvital FC Csákvár. A szerdán 19 órakor kezdődő találkozón egy felforgatott kerettel kénytelen harcba szállni a Nyíregyháza FC ellen.

Kecskés Zoltán

Visinka Ede vezetőedző bár meggyógyult, de egyelőre csak távolból irányíthatja csapatát Fotó: Dömötör Csaba/Nemzeti Sport

Fotó: Dömötör Csaba

Ugyan a múlt hétvégi, Dorogi FC elleni bajnoki mérkőzését elhalasztotta az FC Csákvár a koronavírus-járvány miatt (október 9-én, pénteken 17 órakor pótolják), de a szabolcsi csapat otthonában már pályára kell lépniük annak ellenére, hogy a klub szeretett volna a hiányzó játékosok okán tolni a találkozót, de az MLSZ elutasította a kérvényüket.

Nem túl rózsás a helyzet az előző idényben a negyedik helyen végző Csákvár háza táján, ráadásul a NB II-es rajtuk sem sikerült jól: hét mérkőzésből háromszor ikszeltek, négyszer kikaptak, így három ponttal a tabella utolsó helyén szerénykednek. Rajtuk kívül egyedül az élvonalból kieső Kaposvári Rákóczi nyeretlen a Merkantil Bank Ligában. Ehhez jött még a járvány, ami ráadásul kétszer is sújtotta őket. Először, amikor a Puskás Akadémiánál ütötte fel a fejét kór, hiszen több fiatal tehetségük is közös edzésen volt az El-selejtezőre készülő élvonalbeli csapatnál, emiatt nélkülözniük kellett őket a következő a bajnokijukon. Másodjára pedig az egész keret karanténba került.

Visinka Ede vezetőedző bár meggyógyult, de egyelőre csak távolból irányíthatja csapatát Fotó: Dömötör Csaba/Nemzeti Sport

Mint ismert, szeptember elején még nyolc pozitív koronavírusos esetet találtak a csákváriaknál: a vizsgálatok hat játékos, egy klubvezető, illetve a vezetőedző, Visinka Ede szervezetében mutatták ki a fertőzést. Azóta szerencsére szinte a teljes csapat felépült, ám egyelőre nem mentesítették őket a karantén alól és az ő sportorvosi engedélyüket is bevonták, s majd csak egy hónap múlva léphetnek pályára. Ugyanez igaz vezetőedzőre, Visinka Edére, akinek hiába lett negatív a tesztje, csak távolról irányíthatja egyenlőre a csapatot.

Az elmúlt időszak foglalkozásait az együttes asszisztens edzője, Berndt András irányította, aki a klub honlapjának nyilatkozott a jelenlegi keretről. Az Aqvital FC Csákvár célja, hogy átvészelje ezt az embert próbáló időszakot.

– Ha minden jól megy lesz 11 olyan játékosunk, akik a felnőtt keret tagjai, közülük azonban hatan húsz év alattiak. A kispadra a tartalékkapusok mellett csupán öt ifistánkat tudjuk leültetni, már ha megérkezik addig a tesztjük eredménye, illetve a felnőtt játékengedélyük. Hiába vagyunk az Akadémia fiókcsapata, jelenleg az NB I-es gárda is szűkében van a játékosoknak, így a kooperációs szerződés alapján nem tudnak fiatalt átirányítani hozzánk a nyíregyháza elleni meccsre. Az igazság az, ha a legjobb csapattal állnánk ki, akkor sem mi lennénk a találkozó esélyesei. A szabolcsi bajnoki találkozó esetében nem lehet a szakmáról beszélni, megpróbáljuk valahogy túl élni a kialakult helyzetet.

A bajnoki találkozó este 19 órakor kezdődik a Nyíregyháza Városi Stadionban.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában