Egyszer utaztak, kettőt nyertek

2020.10.29. 17:28

Két győzelem zsinórban

Egy napon belül két bajnoki fordulóját is lejátszotta a MÁV Előre Röplabda Akadémia az NB II-es női bajnokságban. A hétközi játéknapon Balatonfüreden a Szent Benedek Röplabda Akadémia együttese ellen nyertek a lányok.

Káldor András

A nyitásfogadó-ütő Sebestyén Flóra jó játékkal járult hozzá a győzelmekhez.

Fotó: a klub

Mindössze egy kezdőcsapatra való játékossal tudott pályára lépni a Szent Benedek Röplabda Akadémia vendégeként a MÁV Előre Röplabda Akadémia. A végeredményeken azonban ez egyáltalán nem köszönt vissza szerencsére, hiszen mindkét mérkőzést 3:0-ra nyerték Farkas Mihály vezetőedző tanítványai.

Női röplabda NB II (U21), Nyugat „B” csoport:

2. forduló:

Szent Benedek Röplabda Akadémia – MÁV Előre Röplabda Akadémia 0:3 (-7, -9, (-5)

Vezette: Oláh Balázs, Szabó Attila

Szent Benedek Röplabda Akadémia: Nagy V., Erdélyi, Horváth S., Darvasi, Spándli, Őry, Tokos, Felber. Vezetőedző: Besenyei Attila.

MÁV Előre Röplabda Akadémia: Sebestyén, Sólyom, Kovács, Kiss, Szilágyi, Fáskerti. Vezetőedző: Farkas Mihály.

Mestermérleg: Nagyon jól szerváltunk ezen a mérkőzésen, s ez a technikai elem eldöntötte a mérkőzés sorsát. – nyilatkozta Farkas Mihály.

A nyitásfogadó-ütő Sebestyén Flóra jó játékkal járult hozzá a győzelmekhez.
Fotó: a klub

A 11. fordulóból előrehozott mérkőzésen:

Szent Benedek Röplabda Akadémia – MÁV Előre Röplabda Akadémia 0:3 (-12, -7, -12)

Az összeállítások ugyanazok voltak, mint a korábban lejátszott találkozón.

Mestermérleg: A nap második mérkőzésén egy kicsit kisebb volt a koncentráció, a győzelmünk azonban így sem forgott veszélyben. – értékelt Farkas Mihály.

A MÁV Előre Röplabda Akadémia csapata négy bajnokin elért három sikerrel és egy vereséggel első helyen áll a Nyugat „B” csoportjának a tabelláján.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában