Frissen Fejérből

2021.04.09. 21:06

Koronavírus-fertőzésben elhunyt Igaly Diána

A Magyar Sportlövők Szövetsége még kedden az alelnöki posztot betöltő Igaly Diánának a fia, valamint családja kérésére tájékoztatta a közvéleményt, hogy az olimpiai bajnokot kórházba szállították. Bár az egész család kényesen ügyelt a rendszeres fertőtlenítésre, a maszkviselésre és a biztonságos távolságtartásra, Igaly Diána mégis megfertőződött a koronavírussal. Tegnap pedig arról kellett értesülnünk, hogy a szervezete feladta a harcot napjaink szörnyű kórja ellen.

Felfoghatatlan… Emlékét örökké megőrizzük!

Forrás: Földi Imre / MTI

Fotó: MTVA Sajtó- és Fotóarchívum/Földi Imre

Az 1965. január 31-én született Igaly Diána a magyar sportlövészet egyik legnagyobb alakja, női skeetben mindent megnyert, amit lehetett. Már a keresztneve meghatározta az életét. Szülei – akik mindketten kiváló, örökös országos csúcstartó sportlövők voltak – a vadászat istennőjéről nevezték el Diánának, amikor Magyarországon ez a keresztnév hivatalosan még nem létezett. Igaly Diána tízéves sem volt, amikor gyakorolni kezdte a lövészetet, 13 évesen lett igazolt versenyző, hogy aztán 17 évesen a felnőttek között már bronzérmet nyerjen a magyar bajnokságon, a következő évben, 1983-ban pedig junior Európa-bajnok legyen.

Élete első olimpiáján, 1992-ben Barcelonában még a férfiak között indult. A női skeet akkor még nem szerepelt az ötkarikás játékok műsorán – erre 2000-ig várni kellett –, de a földkerekség hat legjobb női koronglövőjét meghívták a mezőnybe. Igaly itt még nem került, nem kerülhetett a legjobbak közé, azonban büszke volt arra, hogy a 150 korongból 143-at eltalált.

Felfoghatatlan… Emlékét örökké megőrizzük!
Fotó: Földi Imre / MTI

2000-ben Sydney-ben aztán olimpiai bronzérmes, 2004-ben Athénban olimpiai bajnok lett. Már az alapversenyt is megnyerte, a döntőben pedig egyedüliként egyetlen korongot sem hibázott el. Négyszer volt világbajnok, hatszor Európa-bajnok, a világversenyeken harminckét alkalommal állhatott dobogóra. Hatszor volt az év sportlövője, 2019-ben életműdíjat kapott a Magyar Sportlövők Szövetségétől.

Rá emlékezve páratlan eredményei mellett a tiszta tekintetét, a mosolyát is megőrizzük!

Nem lehet elfogadni

Vasvári Erzsébet, aki tíz éven át volt felkészítő edzője Igaly Diának, és három éve közös utánpótlás programon dolgoztak együtt: „Nem tudom elfogadni azt, ami történt. Nem tudom felfogni, mert pont az erő, a kitartás és a győzelem szavak jellemezték őt, és mindemellett egy végtelenül jó, kedves személyiség volt Dia, akivel kapcsolatban most annyi, de annyi emlék zúdul rám. Emlék, mert a mindennapos beszélgetéseinket sajnos már nem ejthetjük meg. A fájdalom mellett most egy dolgot biztosan tudok: mindenképpen megtaláljuk a módját annak, hogy megőrizzük az emlékét és ezt a páratlan pályafutást a jövő nemzedéke számára.”

Göbölös Ibolya, a csapattárs: – Emlékszem rá, amikor még kicsi lány volt. Jött a szüleivel a lőtérre, és már hét-nyolc évesen lórumozott a lövőkkel, mert amikor a szülei lőni mentek, ő beszállt helyettük. Anya, adj egy kétforintost, ez volt a szlogenje, és ahogyan a kártyában, úgy később a sportban is gyorsan tanult, nagyon sikeres ember lett. Rengeteg mindent megéltünk együtt, örömöt, kudarcot, küzdelmet, és hittem benne, hogy azzal az erővel, azzal a győztes énnel, ami mindig is benne lakozott, legyőzi a betegséget. Vártam, hogy csörögjön a telefon, hogy otthon vagyok már, minden rendben, ehelyett tegnap este egészen más hírrel hívtak… Akkor nem tudtam sírni, most egész nap zokogok, mert egy nagyon jó embertől, egy igazi baráttól, csapattárstól kell elbúcsúzni.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában