Frissen Fejérből

2021.05.22. 07:05

Egyre jobban élesedik a küzdelem a megye I. osztályban a harmadik hely eléréséért

A megyei I. osztályú labdarúgó-bajnokság 29. fordulója következik a Fejér megye I. osztályú labdarúgó-bajnokságában. A hétvégi párosítások vendéglátó csapatainak trénereit, vezetőit kértük egy kis esélylatolgatásra.

Káldor András

2021. május 22., szombat 17.00

Bodajk SE (3.)-Sárbogárd SE (4.) – ősszel 0-0

Kovács Zoltán, a Bodajk SE vezetőedzője: – Nagyon értékesnek tartom a Lajoskomárom és a Főnix FC elleni győzelmeket sikert, ugyan benne utóbbiban egy kis szerencsefaktor is, ami mindig kell a futballban. Sokat tett mindenki érte, elégedett vagyok a csapattal és a hozzáállással. Már régen elértük a célunkat, amit szerettünk volna erre az évre, viszont azt láttam, hogy a játékosok még nem elégedettek, mert több lehetőséget látnak még ebben a szezonban és mennek előre teszik a dolgukat. A Sárbogárd egy gyengébb rajt után nagyon komolyan feljött, komoly esélyese a dobogónak, és nagyon nehéz mérkőzés vár ránk. A pontszerzéssel abszolút elégedett lennék ellenük. Több kulcsjátékosunk játéka kérdéses, Bregócs Gergőt sajnos le kellett cserélni a Főnix ellen, a bokája már hetek óta rakoncátlankodik, Joó Gergő a Lajoskomárom ellen ugyancsak bokasérülés szenvedett, míg Kővári Balázs is régóta harcképtelen. Hárman együtt egészen biztos, hogy nem lesznek hadra foghatók, talán Bregócsra számíthatok majd.

Mányi TK (15.)-Móri SE (2.) – ősszel 2-6

Varga Mihály, a Mányi TK elnöke: – Véleményem szerint annak köszönhetjük a vasárnapi nagyarányú győzelmünket, hogy most jött ki az elmúlt hetek, hónapok munkája a csapaton. Sok hasonló meccsünk lehetett volna korábban, nagyon koncentrált a csapat, félretettük a gondjainkat, jó volt a helyzet kihasználásunk. Ugyanígy készülünk a Mór ellen, heti három edzéssel, ugyanezzel a létszámmal, túlságosan nagy változásra nem lehet számítani, még mindig szűken vagyunk. Ettől függetlenül szeretnénk meg húzogatni az oroszlán bajuszát, a Lajoskomárom elleni odaadó játék lehet a recept a Mórral szemben is. Ez az alap, nem fogunk visszaállni, nyilván nagyon tiszteljük őket, de látjuk azt, hogy azért nem a legacélosabbak idegenben. Komoly csapatnak tartjuk őket, de nem verhetetlenek. Megpróbálunk jó eredményt elérni, nekünk nem kell számolgatni a másik bajnok aspiráns ellen Sárosdon is nagyon jó mérkőzést játszottunk, és csak szűken kaptunk ki, ami azt bizonyítja, hogy nincs akkora különbség a csapatok között, mint amit a tabella mutat.

2021. május 23., vasárnap, 17.00

Enying (12.)-Tó-Vill Kápolnásnyék (8.) – ősszel 1-2

Mohai Norbert, az Enying szakosztályvezetője: – Múlt héten, a Kisláng otthonában ismét sikerült magunkat megverni. Két, tökéletesen ellentétes félidőt láthattunk. Az elsőben mi domináltunk. Letámadásokkal hibákra kényszerítve ellenfelünket, sikerült kétgólos előnyre szert tennünk, majd egy védelmi hibából hamar szépített ellenfelünk, s onnantól a feszültség átköltözött a mi csapatunkhoz. Így a második játékrészre már egy „másik Enying” állt ki, és ezzel meg is pecsételődött a három pont sorsa. Az utolsó negyedórát, az emberhátrány ellenére ismét fölényben fejeztük be, de ez sem volt elég a döntetlenhez, bár egy pontot megérdemeltünk volna. Két mérkőzésünk van hátra. Kápolnásnyék itthon, és DUFK idegenben. Első ránézésre könnyebb mérkőzésnek tűnhetnek, de mindenki láthatja, hogy idén bármi megtörténhet. Nekünk minden egyes mérkőzésen komolyan meg kell küzdenünk a győzelemért, és a játékosaink mindent meg is tesznek ennek érdekében. Ebben a szezonban nincs olyan szerencsénk, hogy az ölünkbe pottyanna egy-egy pont. Maximális teljesítményre, odafigyelésre, összjátékra van szükség minden fellépésen. Többnyire erején felül teljesít a csapat, s látszik a fejlődés, de ennek ellenére, sajnos be-becsúsznak azok a bizonyos bosszantó hibák. Vasárnap, az utolsó idei hazain, Kápolnásnyék ellen kell bizonyítanunk. Sérülés és eltiltás miatt nélkülöznünk kell néhány meghatározó játékost, de hiszem, hogy ennek ellenére jó mérkőzést fogunk vívni vendégünkkel. Igazi háromesélyes találkozó lesz, de számunkra csak a győzelem lehet az egyetlen cél. Mindenképpen szeretnénk tartani jelenlegi pozíciónkat a tabellán. Kis szerencsével, és a maximális pontok begyűjtésével, akár egy helyezéssel feljebb is léphetnénk – mert ez a csapat megérdemelné!

Ercsi Kinizsi SE (5.)-Főnix FC (6.) – ősszel 2-0

Lieber Károly, az Ercsi Kinizsi vezetőedzője: – Az a kettős út, amelyen haladunk a bajnokságban, illetve a kupában mentálisan jelentősen emelte a csapatot, és ezért vagyunk ott a tabellán ahol jelenleg tanyázunk. Nem mondanám azt, hogy erősek vagyunk, az nagyképűen hangzanak, inkább úgy fogalmaznék, hogy nagyon egyben vagyunk. Összeforrot a csapat, mindenki beleteszi a magáét és kisegít a másikat. Minden mérkőzést meg szeretnénk nyerni beletartoznak ebbe az igazi ki-ki meccsek is. Bizakodunk valamennyien abban, hogy megszerezzük a harmadik helyet, saját magát tartja a csapat tűzben ezért a célért, mindenki cipeli a zongorát. Nem is lehet kérdés, nagyon nehéz mérkőzést várok a Főnix FC ellen, de az biztos, hogy minden tekintetben befolyásolja majd a mérkőzés kimenetelét a kupában való szereplésünk. A Főnix valószínűleg fel lesz tüzelve, hiszen ők is szeretnének a dobogón végezni, minden bizonnyal nem jött nekik jól a bodajki vereség, számukra az lehet a kiút, hogyha minket megvernek. Számunkra feltétlenül bíztató, hogy mind fizikálisan mind fejben rendben vagyunk.

Lajoskomáromi SE (13.)-Sárosd Kronos Sport (1.) – ősszel 2-2

Mosberger Mátyás, a Lajoskomáromi SE ügyvezetője: – Szombaton érdekes mérkőzést játszottunk Mányon, 60 percig teljesen kiegyenlített játékot követően (1-1) után az utolsó félórában még négyet számoltak ránk. A szimpatikusan küzdő ellenfelünk, szinte minden hibánkat góllal büntette és teljesen megérdemelten vágott vissza az őszi 5-0-ért. Az okokat elemezve, elsősorban a hat nap alatt lejátszott három mérkőzés, sok volt néhány játékosunknak, a kétnapos pihenő pedig a regenerálódásra nagyon kevés… Ezek után, miben bízhatunk, és mire számíthatunk a listavezető Sárosd ellen, akik az eredmények kedvező alakulása esetén nagyon közel kerülhetnek a bajnoki cím megszerzéséhez. Ezúttal volt nyolc napunk a pihenésre, felkészülésre, az őszről halasztott februári találkozón idegenben is pontot tudtunk szerezni Sárosdon és a másik bajnok esélyes, Mór csapata sem győzött le bennünket hazai pályán. A jelenlegi kiegyensúlyozott megyei bajnokságban ki lehet kapni a sereghajtótól, de meg lehet szorongatni a bajnok-aspiránsokat is. Pünkösdvasárnap bizonyára szép számú közönség előtt, lehetőségünk lesz a bizonyításra, mindent elkövetünk, hogy megnehezítsük a Sárosd dolgát, és reményeink szerint, küzdelmes szoros mérkőzést tudunk játszani.

Martonvásár SK (10.)-Ikarus-Maroshegy (7.) – ősszel 1-1

Kozma László, a Martonvásár SK elnöke: – Kovács Attila lemondása után nem nevezünk ki külön vezetőedzőt a hátralevő mérkőzésekre, ezt házon belül megoldjuk, az idősebb játékosok tartják majd az edzéseket. A DUFK SE ellen nem volt különösebb baj a játékunkkal, de megint nem jöttek a gólok. Ugyanaz történt mint az előző meccsen, hiába vannak meg a helyzeteink, nem tudunk eredményesek lenni. Ez egy kicsit a koncentráció hiányát, illetve a rutintalanságot jelzi. Vasárnap az a csapat fog nyerni, amely mentálisan jobban össze tudja magát szedni abból a hullámvölgyből, amiben benne van. A kevés tavasszal szerzett pont után egy győzelem feltétlenül nagy lökést adna a hajrára. Lekopogom most nincs sérültünk az öt sárga lapot begyűjtő játékosunk – Füzér Zoltán – kivételével szinte a teljes keret a rendelkezésünkre áll.

Kisláng (9.)-DUFK SE (14.) – ősszel 1-2

Erdei István, a Kisláng vezetőedzője: – Teljes mértékben elégedett vagyok a csapat utóbbi időben nyújtott teljesítményével. Szerintem most a helyünkön vagyunk. Az Enying meglepett bennünket, ugyan számítottam az agresszív stílusukra, és ez be is jött nekik az első félidőben, de szerencsére túl tudtuk tenni ezen magunkat. Nagy szívvel és lélekkel egyenlítettünk, majd fordítottunk. Sajnos a második félidő második fele már nem igazán futballról szólt futballról és nehezen viselték az enyingiek a kudarcot. Ezt a teljesítményt várom a DUFK SE ellen van, velük elszámolni valónk van még az őszről. Amúgy furcsa, hogy ellenfelünk olyan hátul helyezkedik el a tabellán, mert kulturált futballt mutattak be ellenünk, szimpatikusan játszottak. Bízhatok abban, hogy jó szériában vagyunk és megnyerjük a mérkőzést. Sérültek terén nem állunk jól, Balogh Zoltán vádlisérülése kiújult, nem valószínű, hogy számíthatok rá valamint, Juhász Márton sem teljesen egészséges.

Szabadnapos: Tordas FÉSZ ZRT. (11.)

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában