motorverseny

2021.06.24. 22:38

És újra megszólalt a magyar Himnusz

A Ser-Ringen készülő magyar csapat, a Fairium Next Generation Riders Team a németországi motorversenyen megszerezte idei első győzelmét Rossi Moor révén. Az ünneplésre azonban nincs idő, hiszen péntektől már Assenben gurulnak pályára a Northern Talent Cup sorozatban.

Beke Zsombor

Farkas elsők között gratulált Rossinak (fehér sisakban)

Fotó: FNGRT

Nem úgy alakult a szezon első két versenyhétvégéje a téli felkészülés alatt Seregélyesen gyakorló csapatnak, ahogy eltervezték. A holt szezonban a két versenyzőnek, Rossi Moor­nak és Farkas Kevinnek sem akadt lehetősége a versenymotorokat esős körülmények között kipróbálni, az első két hétvégén azonban nagyrészt vizes pályán körözhettek, így azok a versenyek a tapasztalatszerzésről szóltak leginkább. A közelmúltban megrendezett sachsenringi fordulóban végre száraz körülmények fogadták a csapatokat. Az időmérőn Rossi az élmezőnyben, Farkas valamivel hátrébb végzett, de a futamokon nyújtott teljesítményük parádés volt, előbbi a második futamon elsőként ért a célba. Mivel az NTC a MotoGP egyik betétfutama, így hosszú idő után ismét felcsendült a magyar himnusz a gyorsaságimotoros-világbajnokság versenyhétvégéjén.

– Nem rágódtunk sokat a korábbi fordulók miatt, sajnos ott az időjárás nem kedvezett nekünk, esős pályán szenvedtünk. Tudtuk azonban, hogy száraz körülmények között a mezőny elejében lehetünk. Kevinnek a kvali­fikációs teljesítményén kell még majd javítanunk, fontos lenne, hogy előrébb induljon, de le a kalappal előtte, mivel amit a versenyeken csinált, az fantasztikus volt. 15. helyről indulva az első futamon a hatodik, a másodikon a negyedik helyig zárkózott fel, ez hatalmas eredmény. Remélem, ez adott neki akkora önbizalmat, hogy Assenben is hasonló formában versenyezzen. Rossival kapcsolatban várható volt, hogy a pódium közelében végezhet. Az első versenyen elszámolta magát a körökkel kapcsolatban, azt hitte leintéskor, hogy még van egy köre vissza, de az már az utolsó volt. Ez tapasztalat kérdése, ilyen hibák előfordulhatnak, hiszen mégiscsak egy 13 éves gyerekről beszélünk, neki ez az első idénye ebben a bajnokságban. Tudtuk, hogy másnap újabb sansz adódhat, vasárnap szinte tökéletes versenyt futott, a teljesítménye önmagáért beszél. Nagyon örülök, hogy egy MotoGP- hétvégén végre újra felcsendülhetett a magyar himnusz.

Farkas elsők között gratulált Rossinak (fehér sisakban)
Fotó: FNGRT

Sok idő nem volt az ünneplésre és a pihenésre, hiszen péntektől már Assenben szerepel a mezőny.

– Az a célunk, hogy az idény során minél többször megszólaljon a magyar himnusz. Jó irányba tartunk, de a futam után mondtam a fiúknak, még aznap lehet örülni a sikernek, de ezen a héten már az asseni hétvégére kell koncentrálni. Teljesen más a pálya karakterisztikája, hosszabb a pálya, egy kör 4,6 kilométer, gyors, de egyben technikás is. Az biztos, hogy mindkét fiúnak egy hatalmas lökést adott az előző hétvége, remélem, hogy a begyűjtött tapasztalatokat kamatoztatni tudják Assenben. Bár vizes körülmények között biztos, hogy már jobban szerepelnénk, mint az első fordulóban, de remélem, száraz versenyhétvége vár ránk, ahol ismét a MotoGP mezőnyével szereplünk majd együtt.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában