motorverseny

2021.06.28. 20:28

Jól jön a rövid pihenő

Kovács Bálint Le Mans után egy nehéz hétvégét teljesített Aragónban, kategóriájának pontversenyében visszacsúszott a második helyre a fehér­vári motorversenyző. A New2Project Team pilótájának jól jön a bajnoki szünet, de természetesen a gyakorlás sem marad majd ki.

beke zsombor

Kovács bár nem zárt jó hétvégét, így is második maradt a bajnokságban

Fotó: H-Moto Team

A H-Moto Team által menedzselt versenyző mozgalmas heteken van túl, hiszen váratlanul lehetőséget kapott a legendás Le Mans-i 24 órás motorversenyen, majd rá pár nappal már a Spanyol Suberbike-bajnokságban volt jelenése Aragónban. A felkészülés nem volt egyszerű, hiszen a két verseny között alig telt el néhány nap, így a fizikai regenerálódásnak is nagy szerepe volt.

– A fiatal szervezetem szerencsére gyorsan regenerálódott, de tettünk is ezért – nyilatkozta lapunknak a 19 éves motoros. – Két napot töltöttem itthon a két verseny között, ez idő alatt masszázson és jégszaunában is jártam. Spanyolországba már úgy érkeztem, hogy a nyakamon kívül már semmi sem hátráltatott. A helyszínen találtunk egy fizioterapeutát, akinek köszönhetően a szombati és a vasárnapi napra már nem volt panaszom.

Az aragóni hétvége felemásra sikerült, de Kovácsnak nem volt könnyű dolga, hiszen a verseny előtt még sohasem járt a pályán.

– Nagyon nehéz hétvége volt, bentről is érdekes volt megélni. Le Mans után nagy érzelemlökettel vágtunk neki Aragónnak, talán kicsit magas elvárásokat is támasztottam magammal szemben. Ez egy olyan pálya, hogy aki már járt itt korábban, annak is nehéz, de így a nulláról elkezdeni a megismerését, így még nehezebb volt. Alapbeállításaink sem voltak, a szabadedzéseken rengeteg idő ment el ennek a megtalálására. Felmentem a pályára, majd lejöttem, állítottunk valamit, majd vissza, így a pálya tanulására kevesebb időnk jutott.

Fotó: H-Moto Team

Bár az időmérőn kategóriá­jában első, az egész mezőnyt tekintve tizenegyedik lett, a futamok nem alakultak ideálisan a magyar versenyzőnek, az első versenyen az időjárás megviccelte őt és csapatát is.

– Az időmérőre beérett az edzéseken elvégzett munka, jól viselkedett a motor, valamint ideálisan helyezkedtem a mezőnyben, igyekeztem gyors pilótát követni. Egy körön jól alakultak a dolgok, aztán a futamokon kiderült, hogy a versenybeállítások terén volt még lemaradásunk. A szombati futamokon a változékony időjárás sem könnyítette meg a helyzetünket, hol esett, hol sütött a nap, a rajt előtt volt egy zuhé a pályán, de ahogy kitisztult az ég, gyorsan kezdett száradni az aszfalt. A rajtrácson úgy döntöttünk, hogy az első kerékre vizes, a hátsóra száraz pályás gumit rakunk. Ekkor még nem tudtuk, hogy a bajnokság szabályai szerint esős körülmények között tovább van nyitva a boxutca és így 14 kör helyet csak 9-ből állt a futam távja. Ez közös hiba volt, sem én, sem a csapat nem tudott erről. A terv az volt, hogy a felszáradó pályán a táv második felében a feles gumielosztás működhet, de a verseny rövidsége miatt ez a taktika nem jött be, mire működött volna a motor, addigra elfogytak a körök. Vasárnap, mivel nem tudtunk sokat a száraz beállításainkról, visszafogott elvárásokkal indultunk neki a futamnak. A rajtom jól sikerült, de a verseny végére elfogytak a gumik és visszaestem, végül a kategória ötödik helyen fejeztem be a versenyt.

A bajnokság július 17-én folytatódik, a pihenés mellett természetesen motorozás is szerepel a programban.

– A héten Barcelonában tesztelünk majd. Emellett itthoni gyakorlás is szerepel a programban, de azért igyekszem sokat pihenni, hiszen az elmúlt hetek pörgősek voltak.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában